Kompromisszum szülte melléfogás

A parlamenti pártok döntő többsége változtatna az öt évvel ezelőtt kikiáltott alkotmányon

Szerbia új alkotmányát 2006. szeptember 30-án fogadta el egyhangúlag a köztársasági képviselőház. A kétnapos, október 28-án és 29-én megtartott népszavazás során pedig a polgárok is jóváhagyták azt – a szavazáson részt vevők 53 százaléka támogatta. Kedden múlt öt éve az új szerbiai alkotmány kikiáltásának, melyre a képviselőház ünnepélyes keretek között megtartott ülésén került sor, 2006. november 8-án. Az alkotmány preambuluma Koszovó eltulajdoníthatatlanságát állapítja meg, ezt a dokumentum tíz egységbe rendezett összesen 206 szakasza követi, közülük az első a szerb nép és minden szerbiai polgár államaként határozza meg Szerbiát. Az alkotmány módosítására vonatkozó vélemények már annak elfogadását követően napvilágot láttak, elsősorban azok részéről, akik már eleve annak elfogadását sem támogatták. Ezek a vélemények mára jóval nagyobb teret hódítottak maguknak.

Mindenképp módosítani kellene az alkotmányt, s nem azért, mert ez egy uniós kívánalom, hanem mert a polgárok érdekeinek kell, hogy megfeleljen – nyilatkozta lapunknak Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője. Szerinte az elmúlt öt év bizonyította a hiányosságokat, elsősorban a vajdasági autonómiára, hatáskörökre vonatkozóan, melyeket szélesíteni kéne. Az is nehezen indokolható, hogy a belső jog magasabb rendű a nemzetközinél – fogalmazott Pásztor. Emlékeztetett: az alaptörvényt minden közvita nélkül, egyik napról a másikra tákolták össze. A módosításhoz kétharmados többségre lenne szükség, aminek megvalósítása a jelen körülmények között nehezen elképzelhető a VMSZ képviselője szerint. Reményét fejezte ki azonban, hogy a választások utáni parlamenti összetétel megteremti majd a módosítás ezen előfeltételét.

Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke tegnap kijelentette, az idő múlásával teljesen bizonyossá vált, hogy igazuk volt az alkotmányt kritizálóknak. Mint mondta, az LDP-t zavarja, hogy az alkotmány írói annak lényegét a preambulum üzenetére egyszerűsítették le. Aleksandra Jerkov, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga szóvivője és parlamenti képviselője szerint szintén változtatni kell az alkotmányon, mert annak egyes elemei az európai integrációk közvetlen akadályának nevezhetők, továbbá nem állnak összhangban a realitással és a társadalom igényeivel sem. Az alkotmány szerinte nem felel meg Szerbia, Vajdaság és Koszovó polgárainak sem.

Vlatko Ratković, a Demokrata Párt képviselője a választások utáni időszakra halasztaná el az alkotmánymódosítás kérdésének megvitatását. Elismerte ugyanakkor, hogy az alkotmány nem tökéletes, mert elengedhetetlen kompromisszum eredményeképp született meg. Véleménye szerint a választásokat követően elindulhat az a közvita, mely az állam alaptörvényének módosítását tárgyalná meg. Emlékeztetett arra, hogy ez a téma már jó ideje foglalkoztatja a politikai színtér és a civil szféra képviselőit.

Az öt évvel ezelőtt kihirdetett új alkotmány egyik legnagyobb szószólója, Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke, ma sem módosítana a szövegen, mert az „Koszovó elrablásának védőgátja”. Véleménye szerint mindaddig, amíg az alkotmány jelenlegi formájában létezik, magakadályozható Koszovó elismerése, hisz az minden polgár és intézmény számára Szerbia elidegeníthetetlen részét képezi.

Egyetlen normális állam sem változtatja meg az alkotmányát öt évvel annak elfogadása után – fogalmazott Aleksandar Martinović, a Szerb Radikális Párt képviselője. Mint mondta, fontosabb dolgokkal kell most az országnak foglalkoznia, mivel a Koszovó körüli diplomáciai harc kellős közepén állunk.

Velimir Ilić, az Új Szerbia elnöke szerint változtatni kell az alaptörvényen, de nem a Koszovót érintő részeken. Mlađan Dinkić, a Szerbiai Egyesült Régiók elnöke támogatna egy olyan módosítást, mely lehetővé tenné az ország decentralizálásának folytatását, fontosabbnak nevezte viszont a már meglévő alkotmány tiszteletben tartását. A Szerb Megújhodási Mozgalom elsősorban a realitásokat mellőző, Koszovó státusát definiáló bevezetés miatt változtatna a szövegen – közölte Aleksandar Jugović, a párt képviselője.

VIRÁG ÁRPÁD

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​