Kinevezték az új főszerkesztőnket

A Magyar Nemzeti Tanács pénteken megtartotta idei első ülését – Pressburger Csaba: Jobb irányba fordulhat a szerkesztőség sorsa

Csaknem két és fél hónappal azt követően, hogy a Magyar Szó szerkesztősége véleményezte és a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testülete elfogadta a főszerkesztői pályázat eredményét a Magyar Nemzeti Tanács pénteki, idei első, sorban 20. ülésén hivatalosan is kinevezte Pressburger Csabát napilapunk főszerkesztőjének. Az ülésen többek között döntöttek a Forum Könyvkiadó Intézet Igazgató Bizottságának új elnökének jelöléséről is.

A Magyar Nemzeti Tanács pénteki ülésének harmadik pontja volt a Magyar Szó főszerkesztőjének felmentéséről és az új főszerkesztő kinevezéséről szóló végzés meghozatala. Az MNT 31 tagja közül 22 tag volt jelen, akik egyhangúlag szavazták meg Pressburger Csabát – lapunk volt munkatársát, majd a Családi Kör hetilap újságíróját, a Symposion egykori főszerkesztőjét – a Magyar Szó új főszerkesztőjének. Pressburger Csaba kinevezése augusztus 10-én lép hatályba.

Az újonnan kinevezett főszerkesztő programjában három célkitűzést emelt ki. Az első a szerkesztőségen belüli kommunikáció javítása, a második a pedig a hétvégi és a csütörtöki, illetve a többi napon megjelent újság hatalmas példányszám-különbséget csökkenteni, vagyis a többi nap eladott példányának növelése. A harmadik célkitűzése pedig a Magyar Szó valamikori nevének, tekintélyének visszaszerzése, ugyanis a napilap húsz évvel ezelőtt nagy tekintéllyel bírt a délszláv médium térségében, így sok médium hivatkozott, átvett tőle cikkeket, vázolta fel gondolatait Pressburger Csaba.

– A fizetésekkel kapcsolatban nyilvánvaló, hogy a pénzügyeket az igazgatótól kell számon kérni, viszont úgy gondolom vannak a főszerkesztőnek is módszerei arra, hogy valami pozitív irányba változzon. Ez a jelenlegi sztrájkhangulat mindenképpen indokolt és mindez egy olyan ösztönző helyzet lehet, amelynek hatására jobb irányba fordulhat a szerkesztőség sorsa – nyilatkozta az új főszerkesztő.

A szavazás előtt az MNT tagjai felszólalhattak, ahol a bemutatott programhoz fűztek hozzá néhány szót és kívántak az új főszerkesztőnek sok sikert a munkájához. Kókai Péter volt főszerkesztő hét éves munkáját a tanács tagjai nyilatkozat formájában köszönték meg.

Az ülésén Józsa László, az MNT elnöke ismertette a nemzeti tanácsok elfogadásával kapcsolatos fejleményeket, illetve méltatta Dr. Korhecz Tamást és Dr. Várady Tibort, a nemzeti tanács tagjait, akik tagjai voltak a jogszabályt kidolgozó munkacsoportnak. Mint azt az MNT elnöke megjegyezte, a vajdasági magyarság rengeteg hatáskört kap, amelyekhez újult erővel kell hozzáállnia a nemzeti tanácsnak. A közvetett és a közvetlen – elektori – szavazással kapcsolatba Józsa László megjegyezte, csak rajtunk múlik, hogy melyikre fog sor kerülni, ugyanis amennyiben nem iratkozik fel kellő számú személy a választási névjegyzékre, akkor az mutatkozik meg, hogy nincs is szükség nemzeti tanácsokra.

– Jövő év júniusa előtt nem látok esélyt arra, hogy választásra kerüljön sor – vélekedett az MNT elnöke.

Józsa László szavait erősítette meg Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője, aki kiemelte, hogy hasonló törvénytervezete a kisebbségi magyarságnak sehol sincs a Kárpát-medencében. Korhecz Tamás szerint a törvénnyel új korszak kezdődik a vajdasági magyarság életében, majd többek között Svetozar Čiplić, kisebbségügyi minisztert méltatta. Mint megjegyezte, a kisebbségügyi miniszter vállvetve küzdött azért, hogy a jelenlegi formájában maradhasson a törvénytervezet.

Az MNT ugyanakkor felmentette a Forum Könyvkiadó Intézet Igazgató Bizottságának elnöki tisztségéből Kasza Józsefet, majd egyhangúlag Dr. Papp Árpádot, az MNT elnöki tanácsadóját jelöltette az új elnöknek. A könyvkiadó intézet igazgatóját a Tartományi Képviselőház nevezi ki.

A Magyar Szó Lapkiadó Kft. 2008-as évi szakmai és pénzügyi beszámolójának, illetve a 2009. évi munkatervének elfogadásának ismertetését követően Bordás Győző felszólalásában a napilap átszervezésével és a Forum nyomdával kapcsolatos kérdéseket vetett fel, például, hogyan lehetséges az, hogy a vajdasági magyar könyvek nagy részét nem a Magyar Szó nyomdája nyomtatja. A napirendi pontot – két tartózkodás mellett – elfogadták.

DIÓSI ÁRPÁD

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató