Kinek mit jelent a vízumliberalizáció

Belgrád üdvözölte az Európai Parlament javaslatát a vízumkötelezettség feloldásáról

Az Európai Parlament képviselői tegnap elfogadták azt a javaslatot, melynek értelmében Macedónia, Montenegró és Szerbia polgárai számára december 19-étől megszüntetnék a vízumkényszert. A hazai politikai elit nagy része elégedettségét fejezte ki a hír hallatán.

– Az elmúlt hetekben, hónapokban, annak voltunk tanúi, hogy miután nyilvánvalóvá vált a vízumkényszer rövid időn belüli megszűnése, mindenki kisajátítani igyekezett annak az érdemeit. Azonban mindez nem egy párt érdeme, hanem a kormány, a parlament, a képviselők, valamint visszamenőleg több kormány érdeme is, hiszen több lépés már évekkel korábban megtörtént – mondta lapunknak Pásztor Bálint, a kisebbségi frakció vezetője.

Szavai szerint ez számunkra, vajdasági magyarok számára különösen fontos, hiszen akinek új típusú – piros – útlevele van, az már a karácsonyi ünnepeket magyarországi rokonainál, ismerőseinél töltheti, vízum nélkül.

Nada Kolundžija, az Európai Szerbiáért frakciócsoport vezetője szerint az EP javaslata annak az elismerése, hogy Szerbia jó úton halad célja, az európai uniós teljes jogú tagság felé.

– Szerbia polgárai úgy utazhatnak ezentúl az EU-ba, hogy előzőleg nem kell várakozniuk vízumkiadásra, és elmaradnak az ezzel járó kelletlenségek is – mondta Kolundžija.

Vlajko Senić, a G17 Plusz frakciócsoport vezetőjének helyettese szerint az EU-integráció során ez az első látható eredmény. Reményei szerint, ezután gyorsított eljárás során feloldják az átmeneti kereskedelmi egyezményt és lehetővé teszik Szerbia számára a tagjelölti kérelem beadását. Hasonlóképpen vélekedett Branko Ružić, a Szerbiai Szocialista Párt és az Egyesült Szerbia frakcióvezetője, aki mint megjegyezte, az Európai Parlament képviselői belátták Szerbia őszinte integrációs szándékát.

Kissé másként vélekedett Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt frakcióvezetője. Szavai szerint az EU sohasem emelt akadályokat a vízumliberalizáció útján és a vízumkényszer a szerb hatalom alkalmatlanságának az eredménye volt.

– A vízum nélküli utazás lehetősége Zoran Đinđić politikájára emlékeztet. Đinđić a szabad Szerbia legnagyobb jelképe és december 19-e elképzelhetetlen nélküle – emelte ki Jovanović.

Ugyancsak örömét fejezte ki Jorgovanka Tabaković, a Szerb Haladó Párt parlamenti képviselője is, bár megjegyezte, azt szeretné, hogy a hír december 19-én hivatalossá váljon. Szavai szerint pártjuk célja az, hogy a szerbiai lehetőségek összehasonlíthatóvá váljon az EU-kínálta lehetőségekkel.

Egyedül a Szerb Radikális Párt vonta kétségbe a tegnapi hír jelentőségét. Véleményük szerint a vízumliberalizáció Szerbia polgárainak nem fogja jelentősen jobbá tenni az életét, csupán Boris Tadić ütőkártyája lesz az elkövetkező választásokkor. Aleksandar Martinović szerint a koszovói szerbeket kellene megkérdezni, mit jelent számukra a vízumliberalizáció.

DIÓSI ÁRPÁD

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​