Kezünkbe vehetjük sorsunkat

Fontos, hogy az új összetételű helyi tanácsokban növeljük befolyásunkat, hangoztatták a VMSZ tegnap megtartott nagybecskereki sajtótájékoztatóján

Február nyolcadikán Nagybecskerek helyi közösségeiben új tanácsokat választanak. A véleménynyilvánítás az önkormányzati voksoláshoz hasonló módon történik, titkos szavazással, a szokásos szavazóhelyeken. Az előkészületekből ítélve pedig a végkimenetel az úgynevezett nagy pártok számára is fontos. Természetesen a szórványmagyarság számára sem mellékes, hogy milyen összetételűek lesznek a magyar többségű helyi közösségek döntéshozó testületei. A Vajdasági Magyar Szövetség számára elsősorban a muzslyai, a szentmihályi és az erzsébetlaki tanácsválasztáson fontos a minél jobb szereplés (Lukácsfalván tavaly ősszel megválasztották az új tanácsot).
A tanácsokban való még erőteljesebb befolyás hosszú távon azért is fontos, hogy az esetleges területi átszervezéskor a magyarlakta települések (amelyek összlakossága meghaladja a tízezret) kérhetnék a községi státust. Ehhez azonban előbb többségbe kell kerülni a helyi közösségek tanácsaiban. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a vidéken élő magyar közösség a saját kezébe veheti sorsának alakulását.
Tápai János, a VMSZ nagybecskereki Városi Szervezetének elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón kihangsúlyozta: rendkívül fontos többségbe kerülni Muzslyán, ahol hatezer magyar él, mert ezáltal folytatódna a tartományi támogatások biztosítása, aminek köszönve az elmúlt évben jelentős beruházásokat sikerült megvalósítani a településen, kezdve a helybeli iskola épületének a felújításától, a Petőfi Sándor MME székházának a javításán át a Muzslya–Lukácsfalva közötti út megépítéséig. Ezeket a beruházásokat pedig szerinte csak a VMSZ hathatós támogatása mellett sikerült megvalósítani. Ugyancsak a magyar párt befolyásával lehet majd továbblépni és kiépíteni a fedett sportpályát a Lehel Sportközpontban, vagy pedig egy új helyi rádió beindításával kitölteni azt az űrt, ami a Zeppelin Rádió megszűnése után keletkezett. Szerinte csakis a magyar párt az, amely képes szavatolni az itteni magyarság érdekeinek a megvalósítását.
Vidrács Krisztina tanítónő, az egyik muzslyai tanácstag-jelölt szerint jobb szórakozási és művelődési programokat kell biztosítani a fiataloknak, de nemcsak a tizenéveseknek, hanem azoknak is, akik elérték életük harmadik évtizedét, és hozzájuk szóló rendezvényeket igényelnének. Szerinte folytatni kell a színházlátogatási program megvalósítását, amely jó visszhangra talált a faluban.

Lakossági fórum Muzslyán
Hétfőn, február 2-án 18.30 órai kezdettel a muzslyai Petőfi MME székházában lakossági fórumot tartanak, amelynek fő témája az új tanács megválasztása lesz. Az est vendégei: Kovács Elvira, Pásztor Bálint, Varga László és Fremond Árpád, a VMSZ köztársasági képviselői lesznek.

Hallai Zoltán iskolaigazgató szerint Muzslyán sok a teendő és az egyik fontos feladat az idén lejáró helyi járulék („pótadó”) meghosszabbítása, hiszen nélküle veszélybe kerülne a faluban működő 23 civil szervezet léte. Folytatni kell a kommunális építkezést és javítani kell a közbiztonságon. Az oktatás terén pedig tovább kell munkálkodni azon, hogy még jobban tudatosodjon: Nagybecskerek a vidék magyarságának oktatási központja, s hogy folyamatos legyen a magyar tannyelvű osztályok megnyitása.
A sajtótájékoztatón közölték a VMSZ tanácstag-jelöltjeinek a névsorát. Ezek: Vidrács Krisztina, Hallai Zoltán, Sztojkó József, Sziveri István, Borbély Angelina, Juhász Béla, Sötét János és Gabona Ferenc (Muzslya), Kovács József és Szekeres Rozália (Szentmihály), valamint ifj. Nagy Mihály, Szabó Tibi és Szabó Róbert (Erzsébetlak).

K.I.

2024. november 16.

19,00 - Magyarittabé - Ünnepség a Magyar Szórvány Napja alkalmából

2024. november 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szalay-Bobrovniczky Vincével, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával

14,30 - Szabadka - Interjú az Ekspres hetilapnak

2024. november 19.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

12,30 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában - felvétel (adásban: 17,20 órakor)

2024. november 20.

09,30 - Szabadka - Találkozó Zsigó Róberttel, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

10,00 - Szabadka - A Csoóri Sándor program okleveleinek átadása

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2024. november 21.

10,30 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXII. ülése

2024. november 22.

17,00 - Szabadka - A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági képzési központjának ünnepélyes megnyitója

18,00 - Szabadka - Részvétel előadóként Az amerikai elnökválasztás után – miként fordul a világ az új világrend felé c. panelbeszélgetésen

2024. november 25.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

11,00 - Belgrád - Kommemorációs ülés Dragan Marković Palma emlékére

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

 

2024. november 26.

09,00 - Szabadka - Kommemorációs ülés Sárközi István emlékére

10,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. november 27.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

14,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2024. november 29.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Női Fóruma 15. születésnapjának megünneplése

2024. november 30.

09,00 - Adorján - XIII. Hurka- és Kolbászfesztivál

12,00 - Dályhegy (Horvátország) - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) évi közgyűlése

2024. december 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. december 6.

10,00 - Szabadka - Táblagépek ünnepélyes átadása a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2024. december 9.

09,00 - Magyarkanizsa - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

09,30 - Magyarkanizsa - A Microcer kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű fejlesztés ünnepélyes átadása

10,30 - Felsőhegy - Precíziós sertéstelep, kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

11,30 - Zenta - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására, valamint falusi házak vásárlására meghirdetett pályázatainak forrás függvényében nyertes pályázóival

12,40 - Zenta - Egyeztetés Zenta polgármesterével, Burány Hajnalkával

2024. december 11.

15,00 - Újvidék - Prof. dr. Andrić Edit Magyar–szerb frazeológiai szótárának ünnepélyes bemutatója

2024. december 12.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés az RTS Reggeli Híradójában - felvétel (szerb nyelven, adásban december 13-án 8 órakor)

11,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Szabadka - A Szent Teréz-székesegyház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

12,15 - Topolya - A Sarlós Boldogasszony rk. templom megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

13,00 - Szabadka - A Pannon Médiaház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

17,00 - Palics - Ünnepi Akadémia a Vajdasági Magyar Szövetség megalapításának 30. évfordulója alkalmából

2024. december 13.

09,00 - Szabadka - Gyászülés prof. dr. Somogyi Sándor emlékére

2024. december 16.

16,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2024. december 17.

08,05 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének gyermekműsora és karácsonyi csomagosztása

2024. december 18.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda c. műsorában (élő)

13,00 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. december 19.

11,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

13,00 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak

16,00 - Magyarkanizsa - A Vajdasági Birkózóakadémia karácsonyi ünnepsége

2024. december 20.

09,00 - Szabadka - Interjú a Nove subotičke novine hetilapnak

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó Lapkiadó Kft. újonnan kialakított konferenciatermének ünnepélyes átadója

11,45 - Újvidék - A szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozatának ünnepélyes megnyitója

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó napilap megjelenése 80. évfordulójának megünneplése

2024. december 21.

15,00 - Zenta - A Zentai Birkózó Egyesület fennállása 100. évfordulójának megünneplése

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában