Két helyszínen zajlott megemlékezés Ada községben

Moholon, a római katolikus temetőben 15 órakor kezdődött a Magyar Polgári Szövetség helyi szervezetének és Ada Község Önkormányzatának közös megemlékezése, míg Ada központjában, az egy évvel ezelőtt felavatott Damjanich-domborműnél fél órával később, 15 óra 30 perctől kezdődött a program. Utóbbi szervezői a Millecentenáriumi Emlékbizottság, a Vadvirág Hagyományápoló Kör, a Szarvas Gábor Könyvtár és Ada Község Önkormányzata.

Ada: halljunk és lássunk szabad népek csuda dolgait

Szerda délután fél négykor kezdődött Adán az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett megemlékezés. A Damjanich-domborműnél Pálffy István és Kalmár Ferenc magyar országgyűlési képviselők beszédeit és a koszorúzási ceremóniát követően, a városháza dísztermében dr. Zakar Péter történész tartott előadást a szabadságharc témájában.

A Himnusz dallamaival indították a közel másfél órás programsort, amelyre mintegy 80-90 ember érkezett. A Vadvirág Hagyományápoló Kör asszonykórusát a szervezők köszöntője követte, majd Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője mondott beszédet. A szóvivő elmondta: az Európai Unióba törekvő Szerbián az önálló magyar Vajdaság igénye egyenértékű követelés az 1848-as független szerb Vajdaság óhajával.

- Minden nemzet alapja a közös önrendelkezés, a közös Európai Unióban is - fogalmazott Pálffy. – (…) A magyarság összeabroncsozásán dolgozunk, akárcsak a negyvennyolcas elődök. A nemzeti egység újraépítése zajlik, közjogi eszközökkel, a magyar állampolgárság megadásával mindazoknak, akik magyarok vagy magyarnak érzik magukat, és azt kérik. (…) Bízzunk abban, hogy Szerbia is megerősödik az európai csatlakozás időpontjára, és hogy teljesíti közös elvárásunkat, hogy az itt élő magyarok még nagyobb autonómiát és szabadságot kaphassanak – fejezte ki reményét a képviselő - mert csak szabad népek tesznek csuda dolgokat.

Kalmár Ferenc országgyűlési képviselő elmondta, az 1848-as szabadságharcból az egység emelhető ki, amely létrejött az akkori Magyarországon.

- Az az egység nem csak magyar egység volt. Mondhatjuk, ez egy Kárpát-medencei egység volt, hiszen nem csak magyarok harcoltak a szabadság érdekében. (…) Nem akarunk többet, mint más nemzetek, de kevesebbet sem. Így vagyunk az autonómiával is, amikor a magyar autonómia-törekvéseket támogatjuk. Nem vagyunk másodrendű állampolgárok, vagy másodrendű nemzet Európában – tette hozzá a képviselő.

Koszorút helyezett el Ada Község Önkormányzata nevében Világos Tibor alpolgármester, a Millecentenáriumi emlékbizottság nevében Szabó Szabados Ilona és Grúber Ferenc, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Várkonyi Zsolt, Magyarország belgrádi nagykövetségének képviseletében pedig Kapronczai Péter. Sóti Éva az Aranykapu Művelődési Egyesület, Varga Lívia és Várkonyi Zsuzsanna pedig a Vadvirág Hagyományápoló Kör koszorúját. Tiszteletét tette továbbá Pásztor Bálint és Varga László a Vajdasági Magyar Szövetség nevében, Kóspál Szabó Emília és Illés Ferenc a VMSZ helyi szervezetnek képviseletében, Búcsú Attila és Körtvélyesi Tícián a Demokrata Párt színeiben, valamint Parlagi Endre, Budakalász egykori polgármestere is.

A programcsokor szombaton, március 17-én 17 órától, az adai színházteremben folytatódik, ahol a Vadvirág Hagyományápoló Kör mutatja be ünnepi összeállítását.

Mohol: tisztelegve múlt és jövő előtt


A moholi római katolikus temetőben tartott megemlékezését a Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete és Ada Község Önkormányzata. A műsort a csókai Orpheus Egyesület férfikórusa színesítette.

- Gyáva népnek nincs hazája. A szabadságnak nincs nemzetisége, nincs osztálya, nincsenek kiválasztottjai. A szabadság vagy van, s akkor mindenkié - ha pedig nem mindenkié, akkor az nem szabadság - idézte a márciusi ifjak gondolatait Sass Tamás, az MPSZ alelnöke. – A hősök tisztelete és a szabadságharc emlékének továbbadása a fontos, hogy a felnövekvő nemzedékek megértsék a forradalom eszméit.

Sass gondolatait követően Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Bulejsza Tamás, a belgrádi magyar nagykövetség munkatársa tolmácsolta.

Moholon az önkormányzat koszorúját Bilicki Zoltán, Ada község elnöke helyezte el. Az MPSZ nevében Sass Tamás alelnök és Burger Tibor, a párt helyi szervezetének elnöke, a Demokrata Párt nevében pedig Tóth Tamás és Tóbiás József koszorúzott. Bulejsza Tamás a belgrádi magyar nagykövetség, míg Patyi Lajos és Mészáros Hajnalka a VMSZ nevében köszorúzott.

(pzs)

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója