Jövőt adni minden magyar gyermeknek

Bizonyította létjogosultságát a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény

Ötéves fennállását ünnepelte pénteken a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény. Az eseményre a gyerekek táncokkal, énekekkel átszőtt műsorral készültek, a rendezvény vendégei pedig körbe is nézhettek az óvodában.

Az egybegyűltekkel Katona Novák Ágnes, a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény igazgatója, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke osztotta meg gondolatait.

Dr. Pásztor Bálint a vajdasági magyar közösség egyik csúcsintézményének nevezte a Vackort:

– Innen indul a magyar jövő építése. Itt kezdődik annak megállapítása, hogy a közösségünknek van-e jövője Vajdaságban. – Öt évvel ezelőtt, augusztus 26-án két fontos dolog történt a közösségünk életében: Varga Judit miniszter asszony átadta a Vackort, utána pedig a Szekeres László Alapítvány székházában 17 fiatallal aláírta az első jogászösztöndíj-szerződéseket. Ez az egy nap önmagában véve is példázza és szemlélteti a céljainkat, ami nem más, mint az óvodától az egyetemig minden magyar gyermeknek perspektívát, jövőt adni, támogatást nyújtani. Azóta az ösztöndíjprogram és a Vackor intézmény is bizonyította a létjogosultságát. Az elmúlt öt évben 92 fiatal részesült jogászösztöndíjban, és jelenleg is folyamatban van az új generációk pályázatainak az elbírálása. Azt is tudni, hogy a 20 pályázatra 31 beadvány érkezett. A Vackorról pedig elmondható, hogy teljes kapacitással működik. Ha háromszor ekkora lenne az épület, az sem lenne elég, mivel pedig az épületet nem lehet bővíteni, azt találtuk ki, hogy más épületeket „vackorosítsunk”, így a noszai művelődési házban és Újvidéken, a Magyar Szó székházában is működik egy-egy kihelyezett tagozat. Mindent összevetve, 165 gyerekről mondható, hogy a Vackorba jár – emelte ki a VMSZ elnöke, majd reményét fejezte ki, hogy a jövőben még sok, a magyar egységet megtestesítő program és intézmény jön létre.

Fremond Árpád elmondása szerint az óvodában szerzett élmények meghatározóak lehetnek a felnőttkorra tekintve.

– Az óvodában a mindennapok apró sikerei válnak emlékezetes pillanatokká. Itt születnek azok az élmények, amikre évtizedek múlva is emlékezünk. A gyerekek napról napra önállóbbá, bátrabbá, kíváncsibbá és magabiztosabbá válnak. Öt évvel ezelőtt büszkén álltunk itt a Vackor megnyitóján. Akkor már tudtuk, hogy egy olyan intézmény nyitja meg a kapuit, amely a jövőbe tekint. Amely falai között nemcsak gyerekeket nevelnek, hanem a magyar közösség jövőjét építik. A Vackor létrehozása a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program egyik legfontosabb vajdasági beruházása volt, ami egyszerre szólt a gyermekekről, a családokról, a közösségről és a jövőről. Néhai Pásztor István, a VMSZ egykori elnöke az intézmény megnyitásakor így fogalmazott: a Vackor óvoda és bölcsőde lehetőséget teremtett nekünk arra, hogy kapaszkodót mutassunk fel a családoknak, hogy megmutassuk, milyenek vagyunk, hogyan képzeljük el a gyermekeinkről való gondoskodást. Öt év után a Vackor a válasz erre a kérdésre. A kezdetektől óriási érdeklődés övezte Vajdaság egyik legkorszerűbb óvodáját, és az érdeklődés azóta se lankadt, mert bebizonyosodott, hogy a korszerű környezet, a magas színvonalú szakmai munka, és mindenekelőtt a gyermekek iránti szeretet olyan közösséget teremtett, amelyben jó gyereknek, szülőnek és pedagógusnak lenni. Öt év alatt nemcsak az intézmény nőtt és fejlődött, hanem egy egész közösség épült köré. A Vackor nem csupán óvoda és bölcsőde, hanem a vajdasági magyar közösség egyik fontos intézménye, aminek már két kihelyezett tagozata is működik, Noszán és Újvidéken. Ez azt bizonyítja, hogy van igény a magyar nyelvű korszerű és magas színvonalú nevelésre már a kisgyermeknél is. Igény van arra, hogy olyan környezetben nőjenek fel, ahol természetes a magyar szó, a magyar kultúra, a közösséghez való tartozás érzése. Amikor ugyanis egy gyermeket magyar óvodába íratunk, nemcsak óvodát választunk számára, hanem nyelvet, kultúrát, örökséget és jövőt – fejtette ki az MNT elnöke, aki köszönetet mondott az intézmény vezetőinek, valamennyi dolgozójának a szeretettel és türelemmel végzett munkájukért, a szülőknek a bizalomért és együttműködést, mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Vackor létrejöhessen és fejlődhessen, és külön megköszönte Magyarország kormányának a támogatást.

Katona Novák Ágnes egyebek közt azt részletezte, hogy a működésük kezdete óta sok minden történt a Vackorban:

– Öt év egy intézmény létében talán nem tűnik hosszúnak, de ez alatt az öt év alatt az intézményünk nemcsak tekintélyt szerzett és növekedett, hanem olyan közösségé vált, amely középpontjába mindig a gyerekek állnak. 2021-ben öt csoportban száz gyermek előtt nyitottuk meg kapuinkat. Az elmúlt időszak az óvodánk életében a folyamatos fejlődés és bővülés jegyében zajlott. 2023 októberében Noszán nyitottuk meg bölcsődénket, ahol a közelben levő települések legkisebb gyermekei számára biztosítunk szeretetteljes és gyermekközpontú környezetet. 2024 decemberében az újvidéki tagozatunk számára is megkaptuk a működési engedélyt, így 2025 januárjában két csoporttal ott is megindult az oktató-nevelő munka. Emellett 2025 végére sikerült a fejlesztő tevékenységünket is hitelesíteni, így ma már anyanyelvükön tudunk segíteni és szakmai támogatást nyújtani azoknak a magyar családoknak, gyermeknek, akiknek fejlődésük során különleges figyelemre, támogatásra és segítségre van szükségük. Mindez azt mutatja, hogy az elmúlt öt évben nemcsak az intézményünk bővült, hanem a küldetésünk is egyre teljesebbé vált. Mára három helyszínen, bölcsődés és óvodás gyermekekkel, elkötelezett munkatársakkal, és számos együttműködő partnerrel dolgozunk azon, hogy a hozzánk járó több mint százhatvan gyermek a mindennapjait biztonságos, értékteremtő környezetben töltse. A Vackor gyakorlóintézményként is fontos szerepet tölt be, az MTTK óvodapedagógus hallgatói számára gyakorlóteret biztosítunk, ahol megtapasztalhatják, mit jelent a mindennapokban gyerekekkel dolgozni, és ahol az egyetemen szerzett tudásukat valódi tapasztalatokkal egészíthetik ki – mondta a Vackor igazgatója, majd külön köszönetet mondott a Szekeres László Alapítványnak, a Magyar Szó Lapkiadó Kft.-nek és Szabadka önkormányzatának az ingatlan biztosításáért és az együttműködésért, a továbbiakban pedig köszönőlapokat adott át a Vackor támogatóinak, partnereinek és mindazoknak, akik hozzájárultak a közös sikerhez.

Az eseményen többek között jelen volt Tankóczi Zsombor Attila, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Jerasz Anikó, az oktatási minisztérium államtitkára, Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke és a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkárság titkára, Vicsek Annamária, a VMSZ alelnöke, Gyivánovity Dániel, Szabadka város képviselő-testületének elnöke, valamint Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere.

L.M.

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja