Hazaszeretet és összefogás

Az 1848/49-es szabadságharc hőseire emlékeztek Magyarittabén

Magyarittabén a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében tegnap délelőtt tartották meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bánáti központi megemlékezését. A rendezvény a református templomban istentisztelettel kezdődött, amit Kovács Csaba református lelkész vezetett, majd egy alkalmi műsort követően elhelyezték az emlékezés virágait a legdélebbi Kossuth-mellszobron.

Kerekes József, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és a magyarittabéi helyi közösség tanácsának elnöke alkalmi beszédében a szabadságharcosok hazaszeretetét méltatta.

– Biztos vagyok abban, hogy az 1848/49-es forradalmárok sikerére nemcsak így, 176 év távlatából, de majd 100 év múlva is büszkék lesznek leszármazottaink. Mert ezt a sikert az igazi hazaszeretet alapozta meg. 176 évvel ezelőtt azok a fiatalok nem törődtek bele a sorsukba, nem dőltek hátra a fotelben és mondták: ez van, úgysem tudunk változtatni, felesleges itt bármit csinálni. Nem. Ők bátran ki mertek állni a szabadságukért és a függetlenségükért, mertek cselekedni. Jövőt akartak építeni. És hogy miért tudjuk átérezni a márciusi ifjak lelkesedését? Azt hiszem, azért, mert az ember szabadságvágya örök! Nem függ attól, hogy milyen tárgyak vesznek körül minket, nem befolyásolja az, hogy lóháton viszik az üzenetünket vagy a világhálón száguld a Föld bármely pontjára másodpercek alatt. Évtizedek és évszázadok telhetnek el, gyökeresen megváltozhatnak az életkörülmények, de ugyanolyan hűen áhítjuk, mint az elődeink: legyen béke, szabadság és egyetértés! –  mondta Kerekes.

Magyarittabé és Békés városa között a testvértelepülési kapcsolat jövőre lesz 18 éves. Polgár Zoltán alpolgármester köszöntőjében elmondta, számukra megtiszteltetés az, hogy együtt ünnepelhetnek.

– A magyarittabéiek mindig is az élen jártak az 1848/49-es hagyományaink ápolásában és éltetésében. A legdélebbi Kossuth-mellszobrunk jelképezi azt az erőt, amellyel önök a legnehezebb, a leglehetetlenebb, a legkilátástalanabb helyzetben is óvták magyarságukat. Kifejezi az összetartozásunkat a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar és a Kárpát-medencei történelem iránti elkötelezettségét. Szimbolizálja, hogy bármilyen csöppnyi is a reménysugár, sohasem szabad feladni, és muszáj felállnunk nagyapáinkért, nagyanyáinkért, a jelenlegi és a jövő nemzedékért – Polgár Zoltán.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a magyarittabéiek minden tiszteletet megérdemelnek azért, mert óvták a Kossuth-szobrot, és azért is, mert a mai napig megemlékeznek az 1848/49-es hőseinkről, ápolják a magyarságukat, a kultúránkat.

– Mi, ma élő magyarok azt tanulhatjuk meg ebből a szabadságharcból, hogy ha összefogunk, akkor minden lehetséges, és félre kell tenni az apró különbözőségeket, s arra kell összpontosítanunk, hogy mi az, ami összeköt bennünket, mert ez az összefogás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a céljainkat meg tudjuk valósítani. Ez így történt 1848-ban, így történik most is, és a jövőben is így lesz – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint.

Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarok számára írt levelét olvasta fel.

– 1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték, a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek –  idézte a nagykövet.

Az összesereglett megemlékezők közül Varga Anna néni arra kérte Magyar Józsefet, Magyarország belgrádi nagykövetét, hogy tolmácsolta háláját Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.

– Köszönettel tartozunk ennek a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnök úrnak azért, hogy még mindig gondol ránk, hogy még mindig küldi a leveleket, mert azok folyamatosan biztatást és reményt keltenek – mondta Anna néni.

A folytatásban az emlékezés virágait Magyarország kormánya nevében Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete nejével, Magyar Laurával és Oláh Lajos, a szabadkai főkonzulátus vezető konzulja helyezte el. A Vajdasági Magyar Szövetség nevében dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke és Kerekes József, a VMSZ alelnöke, a Magyar Nemzeti Tanács nevében pedig Fremond Árpád, a MNT elnöke, Rigó Pál Zsófia alelnök és Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke koszorúzott. A szobor előtt lerótták még a kegyeletüket a vajdasági önkormányzatok, valamint egyesületek és civil szervezetek képviselői is.

Az összesereglett megemlékezők közül Varga Anna néni arra kérte Magyar Józsefet, Magyarország belgrádi nagykövetét, hogy tolmácsolta háláját Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.

– Köszönettel tartozunk ennek a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnök úrnak azért, hogy még mindig gondol ránk, hogy még mindig küldi a leveleket, mert azok folyamatosan biztatást és reményt keltenek – mondta Anna néni.

A folytatásban az emlékezés virágait Magyarország kormánya nevében Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete nejével, Magyar Laurával és Oláh Lajos, a szabadkai főkonzulátus vezető konzulja helyezte el. A Vajdasági Magyar Szövetség nevében dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke és Kerekes József, a VMSZ alelnöke, a Magyar Nemzeti Tanács nevében pedig Fremond Árpád, a MNT elnöke, Rigó Pál Zsófia alelnök és Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke koszorúzott. A szobor előtt lerótták még a kegyeletüket a vajdasági önkormányzatok, valamint egyesületek és civil szervezetek képviselői is.

V.H.

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak