Három feladata van az új szerb kormánynak

Szerbia számára is kötelező lesz a kisebbségi jogvédelmi akcióterv kidolgozása, számolt be Pásztor Bálint

Štefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa hétfőn Belgrádban Tomislav Nikolić államfővel, Aleksandar Vučić kormányfővel, a kormány minisztereivel és a Szerbiai Képviselőház frakcióvezetőivel tárgyalt. A bővítési biztos látogatásával támogatását fejezte ki az új szerb kormánnyal és a kormányprogrammal szemben, valamint kijelentette, hogy Szerbia európai uniós útján három feladat várja: gazdasági helyzet rendbetétele, a joguralom elvének a megvalósítása és a jószomszédi viszonyok előmozdítása a régióban.

A bővítési biztos és a szerb államfő közös sajtótájékoztatóján Štefan Füle kiemelte, hogy Szerbia óriási lépést tett.

– Néhány nappal ezelőtt emlékeztünk meg az EU legnagyobb bővítésének tízéves évfordulójáról. Szerbia integrációja 2004-ben csupán távoli jövőképnek tűnt, ma pedig nyilvánvaló bizonyosság – mondta a bővítési biztos és meggyőződését fejezte ki, hogy Szerbia ezt a lehetőséget képes valóra váltani.

Tomislav Nikolić államfő a bővítési biztost méltatva megjegyezte, hogy Štefan Füle a mandátuma alatt teljesen megváltoztatta a Szerbiáról alkotott képet, valamint mindvégig kifejezte eltökéltségét és támogatását az iránt, hogy Szerbiai EU-tagállam legyen, és hogy másokat is magával vigyen.

– Nem hiszem, hogy az EU bármiféleképpen is megállítja azt, amit Szerbia az európai integráció során elért. A személyes megoldások az Európai Uniótól függnek, az elvárt feltételek teljesítése pedig Szerbiától – mondta a szerb államfő.

A bővítési biztos kiemelte, hogy a jelen időszak kulcsfontosságú Szerbia és az EU viszonyában és fontos fejezet Szerbia modern kori történelmében, majd hozzátette, Szerbia jelentős előrehaladást ért el az EU felé vezető úton, és bátorító látni, hogy a polgárok a választásokon egy olyan pártot támogattak, amely egyértelműen elkötelezett az EU irányába. A Szerbiára váró három fő feladattal kapcsolatban megjegyezte, hogy a jogállamiság elvének megvalósítása alatt a korrupció és a bűnözés elleni harcot, az államigazgatási reformokat, valamint a Pristinával való viszony normalizálását érti.

– Az EU elkötelezetten támogatja a szerbiai reformokat és a következő időszakban megnöveli a technikai és a szakmai segítséget – jelentette be Füle.

Az államfő szerint Füle akkor kapta meg a bővítési biztosi megbízatást, amikor Szerbia a lehető legközelebb közel került az EU-hoz, és az ő jelentései hatottak legjobban a tárgyalások megkezdésére, a tizennegyedik fejezet megnyitására, és lehet, hogy hamarosan a tizennyolcadik fejezet megkezdésére is.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, a bővítési biztos arról beszélt, hogy a belgrádi itt tartózkodása – ugyanúgy mint Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonság politikai főképviselőjének pár nappal ezelőtti szerbiai látogatása – is jelzésként értendő az új szerb kormány irányába az Európai Unió részéről.

– A bővítési biztos kiemelte, hogy három fő feladat áll az új szerb kormány előtt. Az egyik a gazdasági helyzet rendbetétele, másik a joguralom elvének a megvalósítása, a harmadik pedig a jószomszédi viszonyok előmozdítása a régióban – számolt be Pásztor Bálint.

A VMSZ frakcióvezetője felszólalásában elmondta, hogy a Szerb Haladó Párttal aláírtak egy koalíciós szerződést, amelyet a szerbiai politikai porondon nem jellemző módon közzé is tettek.

– Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert a mi szerepünk a kormánykoalícióban és a kormány munkájában többek között azt hivatott bizonyítani, hogy belföldön szeretnénk megoldani minden lehetséges problémát – magyarázta a frakcióvezető.

A parlamenti képviselő elmondta még, hogy a koalíciós szerződés legjelentősebb elemei a kisebbségi jogérvényesítésre vonatkoznak, majd megkérdezte a bővítési biztostól, hogy Horvátországhoz hasonlóan Szerbia számára is kötelező lesz-e a kisebbségi jogvédelmi akcióterv kidolgozása.

– A bővítési biztos azt felelte, hogy igen. A huszonharmadik, huszonnegyedik fejezethez kapcsolódóan több akciótervet kell majd kidolgoznia a szerbiai kormánynak. Az egyik ilyen a kisebbségi jogérvényesítésre vonatkozik majd, amelynek tartalmaznia kell, hogy mely állami szervnek, milyen határidőn belül, milyen eszközökből kell adott célokat teljesítenie – mondta Pásztor.

A frakcióvezető a bővítési biztosnak elmondta, hogy a VMSZ koalíciós szerződése nagyon jó alapját képezheti egy ilyen akciótervnek, mert az is konkrét és hasonló stílusban került megfogalmazásra, majd hozzátette, hogy nem az új jogszabályok meghozatala a kulcskérdés, hanem a már meglévő törvények alkalmazásának hiányában látják a problémát.

– Az új törvények vonatkozásában fontos megjegyezni, hogy a szerbiai parlament az egyik első ülésén módosítani fogja a nemzeti tanácsokról szóló törvényét, ami azt bizonyítja, hogy az SZHP tartja magát a koalíciós szerződésben megfogalmazottakhoz – emelte ki a frakcióvezető.

A bővítési biztos látogatását értékelve a frakcióvezető kiemelte, az, hogy Štefan Füle nemcsak az államfővel és a kormányfővel tárgyalt, hanem ellátogatott a Szerbiai Képviselőházba is, emeli a parlament tekintélyét és azt húzza alá, hogy a képviselőház nem csupán egy törvénygyár, hanem fontos szerepe van az EU-s integráció folyamatában is.

A bővítési biztos látogatása során tárgyalt még a kormányfővel, Ivica Dačić kormányfőhelyettessel, a szerb kormány külügyminiszterével, valamint Nikola Selaković igazságügyi miniszterrel és Nebojša Stefanović belügyminiszterrel, akikkel többek között a 23-ik és 24-ik fejezettel kapcsolatos igazságügyi kérdésekről beszélgetett.

A szerb kormányfővel tárgyalva a bővítési biztos kijelentette, az EU görögországi elnöksége végéig arra számít, hogy összesen 18 fejezetet világítanak át, amely óriási erőfeszítést jelent Szerbia részéről. Szavai szerint eddig 7 fejezetet világítottak át, továbbá folyamatban van 7 fejezet átvilágítása, a görögországi elnökség végéig pedig megnyitnak még 4 fejezetet.

Füle végezetül megjegyezte, hogy az EU bővítése attól függetlenül is folytatódik majd, hogy az új Európai Bizottságban lesz-e bővítési biztos, vagy sem.

dió

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)