Hangolják végre össze!

A VMSZ parlamenti képviselői nem szavaznak az oktatási kerettörvényre és a könyvtári törvényre, ha ezek nem lesznek összhangban a nemzeti tanácsokról szóló jogszabállyal

A szerbiai parlamentben minden valószínűség szerint kedden tartják meg a könyvtári törvény javaslatának részletes vitáját, szerdán pedig az oktatási kerettörvény módosítása esetében kerül erre sor. A szavazónap az előzetes értesülések szerint a csütörtök lesz.

Az oktatási kerettörvény néhány pontja megváltozik, a diákok igazolatlan hiányzására, magaviseletére vonatkozó rész szigorodik, illetve bekerül a jogszabályba, hogy a tanulók, a tanárok, az igazgatók és az oktatási intézmények adatbázisa milyen feltételekkel, miféle kritériumrendszer alapján készülhet el. Tehát az adatvédelmi biztossal egyeztetve összhangba hozzák az oktatási kerettörvényt az adatvédelemről szóló jogszabállyal.

A VMSZ-es parlamenti képviselők által benyújtott indítványról – amely az oktatási kerettörvény és a nemzeti tanácsokról szóló jogszabály összehangolására vonatkozik – Pásztor Bálint képviselő a következőket mondta:

– 2009-ben azért nem sikerült maradéktalanul megvalósítani, hogy az oktatási kerettörvény összhangban legyen a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel, mert megfeledkeztek a nemzeti közösségekről. Mi már akkor módosítási indítványokat nyújtottunk be, hogy a nemzeti tanácsoknak legyenek hatásköreik az iskolaigazgatók, illetve az iskolaszék tagjai megválasztásának folyamatában. Bonyolította a helyzetet, hogy ugyanazon a parlamenti ülésen volt napirenden a nemzeti tanácsokról szóló törvény is. Mi hivatkoztunk azokra a megoldásokra, amelyek a nemzeti tanácsokról szóló törvénynek a javaslatában szerepeltek, de mivel ez még nem volt elfogadott jogszabály, az oktatási miniszter azt mondta, ilyen formában nem szerepelhetnek az oktatási kerettörvényben a nemzeti tanácsi hatáskörök. Kénytelenek voltunk módosítani az indítványunkat, hogy mégis bekerüljenek a törvénybe a nemzeti tanácsok bizonyos hatáskörei – hallottuk Pásztor Bálinttól.

A nemzeti tanácsokról szóló törvény az oktatási intézmények 2 kategóriáját különbözteti meg: az egyikbe azok tartoznak, amelyekben magyar nyelven is folyik a tanítás, a másikba pedig azok, ahol túlnyomórészt magyar osztályok vannak, illetve a nemzeti tanács által kiemelt oktatási intézményekről van szó. Az első kategória esetében az iskolaszék tagjainak és az igazgatónak a kinevezésekor a nemzeti tanácsnak csak véleményezési joga van, a második kategóriánál pedig az iskolaszék esetén a nemzeti tanács javasolja, illetve nevezi ki azt a három tagot, akik az önkormányzatot képviselik. Az igazgató kinevezésekor az első kategóriába tartozó intézményeknél a nemzeti tanácsnak véleményezési, a második kategória esetén pedig előzetes jóváhagyási hatásköre van.

– Két éve az oktatási miniszter nem volt hajlandó elfogadni, hogy ez bekerüljön az oktatási törvénybe, nem hivatkozhattunk a még nem elfogadott jogszabályra. Csak úgy fogadta el, ha a két kategória közötti különbség eltörlődik. Az igazgató esetében a véleményezési hatáskör megmaradt, az iskolaszékek esetében pedig az szerepel, hogy legalább egy tagot a nemzeti tanács nevez ki. Az elmúlt két évben azt láthattuk, hogy bizonyos önkormányzatok visszaéltek ezzel a jogi összeütközéssel, s nem a nemzeti tanácsokról szóló törvény rendelkezéseit alkalmazták. Az összehangoltság hiányát szeretnénk most elhárítani, erre vonatkozik az az indítványunk, hogy az oktatási kerettörvénybe is kerüljenek be azok a hatáskörök, amelyek a nemzeti tanácsokról szóló törvényben már szerepelnek. Az általános vita már lezajlott. Közöltem a miniszterrel, hogy nem fogunk olyan jogszabályra szavazni, amely megkérdőjelezhetetlenül olyan megoldásokat tartalmaz, amelyek a nemzeti közösségek számára kedvezőtlenebb megoldásokat tartalmaznak, mint a nemzeti tanácsokról szóló törvény. Most folyik a minisztérium részéről a mérlegelés, hogy elfogadják-e az indítványunkat.

A jelenlegi könyvtári törvény 1994 óta van érvényben. A nemzeti tanácsokról szóló törvény hatásköröket biztosít a nemzeti tanácsoknak a könyvtár alapításánál, megszüntetésénél, az igazgató és az igazgatóbizottsági tagok kinevezésénél stb. A könyvtári törvényben is szerepelnie kellene ennek, tehát összhangban kellene lennie a két jogszabálynak. Mint Pásztor Bálint kiemelte, a művelődési minisztériummal is folynak tárgyalások, s kizárt dolognak tartja, hogy olyan törvényre szavazzanak a VMSZ-es képviselők, amely visszalépést jelentene a nemzeti tanácsokról szóló törvényben foglaltakhoz viszonyítva.

A könyvtári törvényről a részletes vita kedden lesz, az oktatási kerettörvényről szerdán, s a szavazásra minden bizonnyal csütörtökön kerül sor.

MIHÁLYI KATALIN

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben