Ha jól működne a jogállam…

Vajdaságért egy normális Szerbiában – Miért kell parlamenti képviselet még egy rendszámtábla-cseréhez is? – A VMSZ zentai konzultációjáról

Az a tény, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői és parlamenti képviselői az elmúlt alig több mint egy hétben ötszáznál több civilszervezeti vezetővel konzultálhattak a VMSZ választási programjának kialakítása céljából, arról tanúskodik, hogy a vajdasági magyarság egy jól szervezett közösség. Olyan érték ez, amit folyamatos építéssel sikerült megteremtenünk – mondta Pásztor István hétfőn este azon a zentai összejövetelen, amelyen a Tisza menti civil szervezetek vezetői és az érdeklődő polgárok vettek részt. A pártelnök megjegyezte: igaz, hogy az említett szervezetek képviseletében talán több volt a nem VMSZ-es, mint a párthoz tartozó, de mind az ötszáz elkötelezett a saját közössége és nemzete irányában. Mindez alapot nyújt olyan program közös megfogalmazásához, amely előre mutat, s együttesen megvalósítható az a közös érdek, hogy a magyar közösségnek egy erőteljes politikai képviselete legyen, amely munkája által viszonozni tudja az együttműködést és a partneri viszonyt.

A VMSZ már megfogalmazta céljait. Ennek értelmében rendkívül soknak tűnő mintegy százezer szavazatot szeretne kapni a párt, minek eredményeként a jelenlegi négy mellett egy Tisza-menti és egy dél-bácskai képviselő is a belgrádi parlamentbe juthatna, a tartomány képviselőházába pedig a mostani kilenc helyett tizenhárom-tizennégy képviselő. Önkormányzati szinten a VMSZ Zentán is arra készül, hogy visszaszerezze azt a pozícióját, amit az utóbbi két évet leszámítva folyamatosan birtokolt. Ugyanez Szabadkára is vonatkozik. A választások után pedig azokkal szándékozzák folytatni a politizálást, akikkel jelenleg is politikai partnerek, tehát a Demokrata Párttal. Azokkal viszont, akik személy szerint megmételyezték a kapcsolatokat az elmúlt négy évben, nem tudnak együttműködni.

– Ha kicsik is vagyunk közösségileg és mint párt, intellektuális szempontból, elkötelezettség és érettség szempontjából, politikai érettség szempontjából mindenkivel föl tudjuk venni a versenyt – mondta egyebek között Pásztor István.

Dr. Varga László köztársasági képviselő ismertetőjében a programtervezet egyik pontját fejtette ki, utalva az elmúlt négy év parlamentben tapasztalt visszásságaira. Kiemelte, hogy a program feltételrendszert tartalmaz ahhoz, hogy elfogadható élet alakuljon ki az országban. S egyike ezeknek a feltételeknek az alkotmányosság és a jogállamiság. Ez azt jelenti, hogy az alkotmány előírásait mindenkinek kötelessége betartani, s a jogszabályok csak alkotmányos alapon születhetnek. Számos eset bizonyítja azonban, hogy az alkotmányosság az országban nincs elfogadható szinten, márpedig a tőke olyan helyre áramlik, ahol stabil az alkotmányos rend. Példaként említette, hogy 2008 végéig el kellett volna fogadni a Vajdaság finanszírozásáról szóló, számunkra rendkívül fontos törvényt. Ha ez megtörtént volna, sok-sok beruházás nem marad félen. Megemlítette, hogy helyi szinten is történnek törvénysértések, és a zenti önkormányzat kirívó példaként szolgált erre, amikor a Magyar Nemzeti Tanács közigazgatási perek egész sorát volt kénytelen indítani az önkormányzat ellen a törvény be nem tartása miatt. S az Európai Parlament Szerbiára vonatkozó idei rezolúciójában is szerepelni fog, ha nem is nevesítve, hogy üdvözlik a bírósági határozatokat, amelyek hatályon kívül helyezik azokat az önkormányzati döntéseket, amelyek a Magyar Nemzeti Tanács jogköreinek a megsértésével születtek.

Pásztor Bálint a belgrádi parlament másik képviselőjeként szólt arról, hogy az elmúlt négy év bizonyította: lehet hitelesen politizálni a közösségi célokért olyan módon, hogy közben nem kell feladni a helyi érdekeknek a képviseletét. Mert a köztársasági parlamentnek volt bizony számos rossz döntése. Megemlítette a száz-százötven éve működő vajdasági bíróságok megszüntetését, ami kisebbségellenes, ugyanakkor a joguralom, a jogállamiság tekintetében megkérdőjelezhető, mert az emberek nem tudnak élni törvény adta jogukkal ebben az irracionális rendszerben. Hozzátette, hogy van olyan zentai parlamenti képviselő, akit az önkormányzat fölszólított, hogy nyújtson be törvénymódosítási javaslatot a zentai bíróság megmaradása érdekében, de a VMSZ-es képviselők nem láttak ilyen indítványt. A pártnak viszont föltett szándéka, hogy a választásokat követően képviselői által elérje a káros törvény módosítást. Hogy miként lehet helyi érdekeket megvalósítani a parlamentben, erre példaként a rendszámtáblák ügyét említette, mondván: tele lehet Zentát plakátolni azzal, hogy valaki más intézte a kikindai jelzésű rendszámtáblák lecserélését, de nyilván mindenki számára világos, hogy ez miként történt. Mert a gyerekcipőben járó demokráciában sajnos egy önkormányzati képviselő-testületi elnöknek a belügyminiszterhez írt levele kevés eredménnyel jár, és parlamenti képviselet kell ahhoz, hogy akár ilyen egyszerű ügyeket is el lehessen intézni.

Pásztor Bálint kiemelte, hogy a VMSZ továbbra is Vajdaságért küzd egy normális Szerbia megteremtésével, hogy a tartomány betölthesse azt a szerepet, ami az alkotmányos rend szerint megilleti.

fi

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​