Gulyás Gergely: A VMSZ a magyar nemzetpolitika és a szerb belpolitika fontos szereplője

A Vajdasági Magyar Szövetség kivívta azt az elismerést, hogy egyszerre rendkívül fontos a magyar nemzetpolitikának és elismert szövetséges Szerbiában, ez nagy teljesítmény – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Palicson, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 30 éves fennállása alkalmából megszervezett ünnepi akadémián.

Azt mondta, a történelmi múlt másra predesztinálta volna ezt a magyar-szerb szövetséget, hiszen nyolc évtizeddel ezelőtt előbb magyarok öltek szerbeket, majd szerbek gyilkoltak magyarokat, a két nemzet és a két állam viszont túllépett ezen, és ma Európa egyik legszorosabb együttműködését valósítják meg. Ez pedig nem történhetett volna meg a Vajdasági Magyar Szövetség nélkül – tette hozzá.

Rámutatott, hogy harminc évvel ezelőtt nehéz időszakot élt át ez a térség, nem sokkal korábban ért véget a kommunizmus, a régiót háború sújtotta, a kérdés pedig az volt, hogy „tudunk-e élni azzal a lehetőséggel, hogy lassan a saját kezünkbe vehetjük a sorsunkat”. Szerbia és Magyarország pedig tudott élni ezzel a lehetőséggel, és meg tudott erősödni.

„Azok az országok, amelyek elég erősek ahhoz, hogy magabiztosak legyenek, hogy legyen nemzeti öntudatuk, azok nem elnyomják a nemzeti kisebbségeket, hanem úgy tekintenek a nemzetiségekre, ahogyan a magyar alkotmány is tekint. Hiszen a nemzetiségek a nemzetnek a részei, ugyanakkor gazdag hozzájárulást jelentenek kultúránkhoz, mindennapi életünkhöz. Nagyon örülünk annak, hogy a szerb állam is így tekint a nemzeti kisebbségekre, a nemzetiségekre, és örülünk annak a szövetségnek, amely a két ország, a két nemzet között és a kormánykoalíción belül is létrejött” – részletezte. Gulyás Gergely egyben reményét fejezte ki, hogy ez a szövetség hosszú életű lesz.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált a VMSZ-nek a 30 éves fennállásához. A levélben – amelyet Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete olvasott fel – a kormányfő azt írta: a VMSZ 1994-ben, akkor alakult, amikor „a Balkánon még háború dúlt, az anyaország pedig a rendszerváltás keserveit nyögte”. „Abban a kilátástalan helyzetben senki sem hitte volna, hogy 30 év múlva a vajdasági magyaroknak nemcsak Újvidéken, Belgrádban, de még Brüsszelben is lesz képviseletük” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Rámutatott, hogy a „sikerhez vezető út a politikában is munkával van kikövezve”, és a vajdasági magyarok elvégezték ezt a munkát, „így amikor eljött a pillanat, készen álltak megragadni az esélyt, hogy a nemzetmentés időszakából a nemzetépítés korszakába lépjenek”. Orbán Viktor megköszönte a VMSZ-nek mindazt az erőfeszítést, amelyet „az elmúlt három évtizedben a vajdasági magyarság szülőföldön való megtartása, valamint a szerb és a magyar nemzet történelmi megbékélése érdekében tettek”.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke ünnepi beszédében ismertette a párt múltját az alapítástól napjainkig, illetve felvázolta azokat a nehézségeket, amelyekkel az utóbbi három évtizedben a vajdasági magyarságnak szembe kellett néznie. Rámutatott, hogy a VMSZ a helyi önkormányzatok mellett a vajdasági tartományi vezetésben és a köztársasági kormány munkájában is részt vesz. Mint mondta, a párt eddig 17 évet a kormánykoalíció részeként töltött, míg 13 éven át ellenzékben volt, és reményét fejezte ki, hogy jelenlegi partnereivel a jövőben is folytathatja a közös munkát.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Szerbia és Magyarország nemcsak egymás legstabilabb partnerei, hanem barátai is, ez pedig nem valósulhatott volna meg a VMSZ és a párt néhai elnöke, Pásztor István nélkül, aki hidat épített a két ország vezetői közé. Rámutatott, hogy időnként érte bírálat mindkét oldalt, de közösen sikerült szövetséget építeni, közös világképet kialakítani, és mindig egymás segítségére sietni. „Szerbia mindig támaszkodhat Magyarországra, és Magyarországnak is tudnia kell, hogy mindig támaszkodhat Szerbiára” – húzta alá a szerb elnök.

Milos Vucevic szerb miniszterelnök, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke arról beszélt, hogy a VMSZ és az SNS vezetésének az a feladata, hogy megőrizze és megerősítse mindazt, amit a két párt korábbi vezetői – Pásztor István és Aleksandar Vucic – építettek. Aláhúzta az utóbbi több mint tíz év során ez a két párt nemcsak partnere, hanem barátja is lett egymásnak, és közös értékekért harcol.

A rendezvényen felszólalt továbbá Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport első alelnöke, valamint Ivica Dacic szerb belügyminiszter, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke.

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben