Folytatódik a szerb–magyar kisebbségi együttműködés

A Magyar Nemzeti Tanács és a Szerb Országos Önkormányzat rendszeresen tervez együttes ülést tartani

A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai székházában tárgyalt kedden dr. Pásztor Bálint pártelnök Alexov Lyubomirral, a magyar Országgyűlés szerb szószólójával és Szutor Lászlónéval, a magyarországi Szerb Országos Önkormányzat elnökével, valamint munkatársaikkal. A találkozón Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Juhász Bálint, a VMSZ tartományi parlamenti frakcióvezetője is részt vett. Pásztor Bálint és Alexov Lyubomir sajtótájékoztatón számolt be az egyeztetés során elhangzottakról, külön hangsúlyt fektetve az eddigi együttműködésre, illetve annak kibővítésére és a további feladatokra, valamint arra, hogy mit sikerült elérniük az elmúlt 10-15 évben a Szerbia és Magyarország, illetve a szerbek és magyarok közötti kapcsolatok jobbá tételének tekintetében.

Pásztor Bálint örömmel nyugtázta, hogy a magyarországi szerbek képviselőinek küldöttségével való találkozóra nem sokkal a VMSZ elnökévé való megválasztását követően került sor. Ez egyáltalán nem véletlen, sőt, szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen fontos volt számára, hogy a magyarországi szerbek küldöttsége legyen az első delegáció, amelyet a VMSZ megválasztott elnökeként a párt székházában fogad, emelte ki. Rámutatott, a két nemzeti kisebbségi közösséget sok minden összeköti. Örvendetes, hogy Szerbia és Magyarország kormányai között a jelenlegihez hasonlóan kimagaslóak a kapcsolatok, ám nem elég, hogy a kormányok szintjén legyenek történelmien jók a kapcsolatok, az emberek közötti kapcsolatokat is hasonló színvonalnak kell jellemeznie, fogalmazott.

Pásztor Bálint szavai szerint a jó kapcsolatok és a közös vállalások, illetve projektumok legnagyobb haszonélvezői a magyarországi szerbek, illetve a vajdasági magyarok, így volt ez az elmúlt tíz évben, és ennek a jövőben is így kell lennie.

– Arról beszélgettünk, hogy miként tudjuk még inkább elmélyíteni a kapcsolatokat, illetve rendszeressé tenni azokat, továbbá arról, hogy intézményeink és nemzeti kisebbségi közösségeink politikai vezetői hogyan tudnak minél gyakorlatiasabban, azaz konkrét projektumokra összpontosítva együttműködni. Az identitás megőrzése, vagyis az anyanyelvű oktatás és tájékoztatás, a kultúra, valamint a hivatalos nyelvhasználat természetesen a lényegbeli témák közé tartoznak. A VMSZ mindig üdvözli, amikor a szerb kormány költségvetési eszközökkel támogatja a térség országaiban élő szerbeket, hiszen a vajdasági magyarok ugyanabban a helyzetben vannak, anyaországunk támogat bennünket – fejtette ki.

A VMSZ elnöke kiemelte, abban állapodtak meg, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és a Szerb Országos Önkormányzat a jövőben rendszeresen tart együttes üléseket, ekképpen folytatva a két szerv között korábban kialakított együttműködést.

Alexov Lyubomir szavai szerint a találkozót a magyarországi szerbek képviselői kezdeményezték, mivel gratulálni szerettek volna Pásztor Bálintnak a VMSZ elnökévé való megválasztásához, továbbá jelezni kívánták a magyarországi szerb közösség, illetve annak megválasztott szerve, a Szerb Országos Önkormányzat a Pásztor István idejében kialakított baráti kapcsolatok és együttműködés folytatására irányuló szándékát. Szintén az az álláspontjuk, szimbolikus jelentőségű, hogy a megválasztását követően elsőként fogadott küldöttség éppen a magyarországi szerbeké volt, hangsúlyozta Alexov Lyubomir, és arra emlékeztetett, a két nemzeti kisebbségi közösség már több projektum tekintetében együttműködött. Megjegyezte, a határ két oldalán a nemzeti kisebbségi közösségek ugyanazokkal a problémákkal és feladatokkal szembesülnek. Az elsődleges cél az anyanyelv, illetve az identitás megőrzése, valamint a közösség tagjai szülőföldön való maradásának segítése, míg az oktatás, a kultúra és a tájékoztatás területén a törvények szavatolta jogok gyakorlati alkalmazása. Ugyanazokért a célokért küzdenek, csak éppen a határ másik oldalán – nyomatékosította Alexov Lyubomir.

– Ezért gondoltuk, illetve gondoljuk, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségben partnerre és szövetségesre számíthatunk. A két szervezet feladatai ugyanazok, viszont politikai súlyunk nem egyforma. A VMSZ kormánykoalíciós partner, részt vesz a végrehajtó hatalom munkájában és parlamenti frakcióval rendelkezik, míg a magyarországi szerbek sajnos nincsenek annyian, hogy ehhez hasonló politikai erőt képviselhessenek. Mindazonáltal arról szintén beszélgettünk, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen megváltozott a politikai légkör, ennek eredményeképpen pedig eredményesebben lehet érvényesíteni azokat a nemzetiségi jogokat, melyeket a magyar törvények és a magyar kormányzat biztosít – fogalmazott Alexov Lyubomir. Rámutatott, az együttműködés során az elsődleges feladatuk az, hogy segítsék az együttműködésben érdekelt oktatási és kulturális intézményeket.

P.E.

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)