Folytatódnak az útlezárások

A tüntetés miatt közlekedési káosz van Vajdaságban – A gazdák nem fogadták el a minisztérium ajánlatát

Az elégedetlen gazdák kedden folytatták tiltakozásukat, mivel nem sikerült megegyezniük a mezőgazdasági minisztériummal. A minisztérium csupán arra mutatott hajlandóságot, hogy a tervezett 10 hektár helyett legfeljebb 30 hektáros gazdaságok igényelhessenek agrártámogatást. Ez viszont elfogadhatatlan a gazdák számára. Miközben a rendőrség továbbra sem engedte be a tüntetőket a fővárosba, a gazdák lezártak több települést, regionális utat és hidat.

Második napja tart a mezőgazdasági minisztérium agrárpolitikája miatti országos tüntetés. Az elégedetlen földművesek a tárca tervezett intézkedésein kívül azon is feldühödtek, hogy a rendőrség nem engedi be őket Belgrádba. Mivel a gazdák úgy vélik, hogy korlátozzák őket az alkotmány által szavatolt szabad mozgás jogukban, elkeseredésükben több települést, utat és hidat lezártak.Mint ismeretes, a termelők országos tiltakozását az váltotta ki, hogy kiszivárgott információk szerint az állam az idén a tavalyi 100 hektár helyett csupán a 10 hektárig terjedő gazdaságoknak nyújtana támogatást, és azt is feltételhez köti, amit az állam, a politikusok bölcsen elhallgatnak.

A feltétel pedig az, hogy a gazda kizárólag mezőgazdasággal foglalkozhat, és kiegyenlíti a nyugdíjalap iránti tartozását. A kedvezőtlen hír hallatán pedig a gazdák hétfőntiltakozó menetre indultak Belgrádba, hogy fölhívják a figyelmet a problémáikra. A megmozduláson mintegy ötezer traktor vesz részt országszerte.Az állami agrárrendelettel elégedetlen mezőgazdasági termelők országos tiltakozása Pancsováig jutott, a rendőrség ugyanis útjukat állta, így a fővárosba nem juthattak be. A rendőrségi intézkedés miatt is elégedetlen parasztok ezt követően lezárták a városból kivezető régi és új utat is, majd az egyetlen még szabad kivezető utat, amely Kevevára (Kovin) felé vezet. Ezzel Pancsova teljesen le lett zárva. A gazdák a mentőautókon és a rendőrségen kívül senkit sem engedtek át, így a városból, illetve a városba kizárólag gyalog és a vasúti közlekedést igénybe véve lehetett ki- és bejutni. Pancsován megközelítőleg 1200 traktor vesztegelt.

Az elégedetlen gazdák elutasították a mezőgazdasági minisztérium ajánlatát, miszerint 30 hektárra emelnék a földalapú támogatás mértékét, de a termelők ezt elutasították és Vajdaság-szerte lezárták a nagyobb városokból kivezető utakat, hidakat. Teljes és részleges útlezárások vannak többek között Újvidék, Nagybecskerek, Nagykikinda és Zombor környékén.

A tüntetéssel kapcsolatban felszólalt Boris Tadić államfő is, aki hangsúlyozta, hogy a köztársasági költségvetésben nincs elegendő pénz a támogatások szétosztására.

– A támogatásokra szánt összegeket a tejipar, a húsipar és a mezőgazdaság között arányosan próbáljuk szétosztani. A gazdaságunk viszont nincs olyan állapotban, hogy európai uniós mértékű támogatásokat osszunk szét – szögezte le az államfő.

A SZÉKVÁROSBAN REKEDTEK

A vajdasági gazdák is csatlakozni szerettek volna a Belgrádba tartó tüntetőkhöz, ám nem tudták áttörni a rendőrkordonokat, és a főváros helyett csupán Újvidék központjáig jutottak. Hétfőn este néhány traktort a Tartományi Képviselőház épülete elé parkoltak le, kedd reggelre pedig több tucatnyi erőgép állt be. Az elégedetlenkedő termelők képviselőit kora délután Bojan Pajtić tartományi kormányfő, Saša Dragin volt mezőgazdasági miniszter és Daniel Petrović tartományi mezőgazdasági titkár fogadta. Ők újságírók előtt nem jelentek meg, a tárgyalások kimeneteléről Miroslav Kiš, a FöldművesekTársulása igazgatóbizottságának elnöke nyilatkozott:

– A tiltakozó termelőknek nem volt céljuk a tartományi kormány elé vonulni, kényszerből alakultak így a dolgok, de ha már ide kerültünk, kértük, hogy fogadjanak bennünket és segítsék utunkat Belgrád felé. Bojan Pajtić annyit mondott, az agrártámogatásokról szóló rendelet szabályozása nem tartozik a tartományi kormány hatáskörébe, de arra sem adhat engedélyt, hogy a traktoristák a fővárosba vonuljanak, mert ez a külügyminisztérium és a köztársasági kormány egyöntetű álláspontja – mondta Kiš.

A nap folyamán a tartományi kormány épülete előtt felsorakozott traktoristák időközönként eltorlaszolták a Péterváradra vezető Mihailo Pupin sugárutat. A rendőrség is folyamatos felügyeletet tartott: több ízben megakadályozta őket abban, hogy átjussanak a Péterváradi hídon, és meginduljanak Belgrád felé.

A délutáni órákban nem lehetett tudni, mi lesz következő lépésük, a rendőrök és a termelők nem jutottak dűlőre, a traktoristák nemhogy Belgrád felé, hanem hazafelé sem vehették az irányt. Ott tartották őket a tartományi kormány épülete előtt, mert – mint mondják – nem hisznek a termelőben, hogy feladná harcát és nem a fővárosba veszi útját.

JOGOS MEGMOZDULÁS

A szabadkai gazdák nagyobb része, mintegy 300 traktorral még hétfőn elért Újvidékig, az otthon maradottak pedig tegnap délután lezárták a városból kivezető topolyai – a régi belgrádi – és a csantavéri utat, azzal, hogy a gazdák óránként öt percre megnyitják a forgalom előtt az utat. Az útzárlaton egyedül a mentők és a betegek juthatnak át, a forgalmat rendőrök irányítják.

Az útlezárást követően a tüntetőket meglátogatta többek között Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Pásztor Bálint és Fremond Árpád, a VMSZ parlamenti képviselői. A VMSZ elnöke megjegyezte: jogosnak tartja a gazdák megmozdulását.

– Támogatjuk a gazdák azon követelését, miszerint a támogatást, amely tavaly járt nekik, az idén is megkapják. A részmegoldások elfogadhatatlanok, hiszen itt a gazdák legnagyobb része nem 10, hanem még 30 hektárnál is nagyobb területen gazdálkodik – szögezte le Pásztor István.

Fremond Árpád köztársasági képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja komolytalannak tartja a kormány lépéseit. Mint megjegyezte, másfél hónapja a mezőgazdasági miniszter a parlamentben nyilvánosan kijelentette, nem fogja megváltoztatni az agrárpolitikát, tíz nappal ezelőtt pedig kiderült, mégis megváltoztatják a támogatási rendszert.

– Hétfőn este alkudozás kezdődött meg a mezőgazdasági minisztériumban. A kormány valahogy meg szeretné spórolni a 100 hektáros támogatást, holott a 2011-es köztársasági költségvetésben pontosan annyi pénz van előirányozva a területalapú támogatásokra, mint tavaly – mondta Fremond.

A tüntetők közül Cindel Antal, a Bajmoki Sertéstenyésztők Egyesületének elnöke kiemelte: a hirtelen tervezett szabályozás többek között azért is botrányos, mert a minisztérium korábban azt ígérte, hogy nem változtatják meg a támogatáspolitikát, ebben bízva pedig sok gazda hitelt vett fel. Mint megjegyezte, addig fognak tüntetni, amíg a minisztérium nem adja be a derekát.

Dusnoki Róbert kelebiai mezőgazdász 100 hektáros földön gazdálkodik, s mint megjegyezte, óriási kár éri a tervezett szabályozással, hiszen a műtrágyán és az üzemanyagköltségen kívül a vetőmag vásárlásába is be kellett fektetni.

A kishegyesi gazdák is folytatták a hétfőn elkezdett tiltakozó megmozdulást. Kishegyes Topolya felőli bejáratánál délben lezárták mindkét sávot, de később a félsávos útlezárás mellett döntöttek. Miután a gazdák tárgyaltak nagyfényi társaikkal, és értesültek róla, hogy a földművesek több helyen is teljes blokád alá helyezték az utakat, délután ismét teljesen lezárták a Kishegyesre vezető utat, az áthaladó forgalmat pedig minden egész órában engedték át.

KÖZLEKEDÉSI KÁOSZ NYUGAT-BÁCSKÁBAN

A hétfőn indult földműves-megmozdulás keddre szinte teljes útzárlattá alakult Nyugat-Bácskában. Kerényen még hétfőn lezárták az Újvidékre vezető, valamint a Bácsgyulafalva felé leágazó utat, kedden reggel pedig útzárlat alá vonták Sztapárt – így nem lehet eljutni Hódságra, és azon keresztül Újvidékre – és Sárit (Aleksa Šantić) – amivel Szabadka irányába is lehetetlenné tették a közlekedést –, valamint Bezdánnál a magyar és a horvát határátkelőkhöz vezető utakat. Tegnaptól Zomborból nem járnak az autóbuszok Belgrádba és Újvidékre, a többi, blokád alá vont irányban akadozik a buszközlekedés.

Sári és Bajmok között teljes az útzárlat, a többi irányban, Sztapárnál, Kerénynél és Bezdánnál csak részleges, ezeken a helyeken felváltva, mintegy félórás várakoztatás után nyitják meg a be- és kimenő forgalom előtt az utat. Kerénynél a termelők blokádját a rendőrség körülzárta, hogy megelőzze az utazók és a zárlattartók esetleges vitáját, és a rendőrség irányítja a forgalmat.

A földművesek elmondása szerint a rendőri intézkedések miatt csupán mintegy húsz őrszállási traktornak sikerült tíz óra alatt mellék- és dűlőutakon eljutni Újvidékre, ahol csatlakoztak a többi tiltakozó földműveshez.

Azt, hogy meddig tart a zárlat, a demonstráció szervezői és a rendőrök sem tudják megmondani.

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje