Felüljárón a szántóföldekre

Dr. Pásztor Bálint: Minden vajdasági magyar ember gazdasági érdeke prioritást élvez nálunk

A héten megkezdődtek a Mélykúti út felé vezető felüljáró kiépítési munkálatai Kelebia mellett. A beruházás a köztársasági költségvetés 186 millió dináros támogatásával valósul meg, és elkészültével megoldódhatnak a helybeli gazdák közlekedési problémái. A felüljáró várhatóan december közepére készül el.

Az úgynevezett Y-elágazás elkészültével a szabadkaiak egy régi álma valósult meg. Az Y-elágazás elsődleges célja az volt, hogy a város központját tehermentesítse a kamionos forgalomtól. A települést elkerülő gyorsforgalmi út kiépítése körülbelül harminc évvel ezelőtt vette kezdetét, és az elmúlt három évben hatalmas lépésben haladtak a munkálatok, aminek köszönhetően 2019 decemberének végén ünnepélyesen át is adták rendeltetésének a 24 kilométer hosszúságú utat. A kerülőút azonban fejtörést okozott a kelebiai földműveseknek, hisz a települést elvágta a hozzá tartozó határ nagy részétől, így a gazdáknak nagy kerülőket kellett tenniük ahhoz, hogy megközelítsék földjeiket. Ezen problémára két felüljáró jelenti a megoldást, amelyek közül az egyik, a Mélykúti út irányába vezető, kiépítése a napokban megkezdődött, és a csapadékos időjárás dacára pénteken sem állt le.

A munkálatokat megtekintette Kern Imre, a közlekedési, építésügyi és infrastrukturális minisztérium államtitkára, valamint dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője, akik a médiának nyilatkozva ismertették a felüljáróval kapcsolatos tudnivalókat.

Kern Imre felszólalásából megtudhattuk, hogy a felüljáró december 15-ére készül el.

– A munkálatok kivitelezője a Vojput cég, valamint annak kooperánsai. A munkálatok elvégzésének határideje 150 nap, értéke pedig áfával együtt körülbelül 186 millió dinár. A kivitelezővel kötött szerződés magában foglalja a híd kiépítését, amelynek teljes hosszúsága körülbelül hetven méter, valamint a felvezető utakat, amelyek hossza 630 méter. A Vojput az eddigi tapasztalataink szerint határidőre és minőségesen végzi a rá bízott munkát, és ki merem jelenteni, hogy ezúttal sem lesz másképp. Az út töltése már alakul, és a kivitelező elmondása szerint augusztus elsején megkezdődik a cölöpök elhelyezése a híd oszlopaihoz, utána pedig maga a híd kerül sorra, és legkésőbb december 15-én befejeződnek a munkálatok – fogalmazott Kern Imre, aki azt is elmondta, hogy a felüljáró 6,6 méter széles lesz, és abban fog különbözni más ilyen típusú felüljárótól, hogy szalagkorláttal elválasztott kerékpáros, illetve gyalogos sávot is kialakítanak rajta. Ezen felüljáró mellett a Pacséri úton is készül egy felüljáró, ami előreláthatóan jövőre készül el.

Az államtitkár szavai szerint a felüljáró kiépítése során nem kerül sor útlezárásokra, így nem növekszik meg a forgalom a városban. Csupán rövidebb ideig tartó útlezárásokra lehet számítani, amikor a híd tartószerkezetét az oszlopokhoz illesztik.

Újságírói kérdésre válaszolva Kern Imre elmondta, hogy a munkálatoknak korábban kellett volna kezdődniük, azonban a koronavírus-járvány okozta rendkívüli állapot ideje alatt felfüggesztették a közbeszerzési pályázatot, így csak később tudták kiválasztani a kivitelezőt.

Az államtitkár emellett szót ejtett a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonalról is, amelynek nyomvonala a tervek szerint a most készülő felüljárótól körülbelül kétkilométeres távolságban fogja keresztezni az Y-elágazást. A vasút és a gyorsforgalmi út találkozásánál sorompót helyeznek el, és amennyiben a jövőben az Y-elágazást autópályává minősítik át, vasúti felüljárót építenek, ami azonban egy nagyobb beruházás lesz.

Dr. Pásztor Bálint a médiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a felüljáró kiépítését pusztán gazdasági okok nem indokolják, viszont a kelebiai családok számára nagyon sokat jelent.

– Az Y-elágazás kiépítése ugyan befejeződött a köztársasági költségvetés csaknem 30 millió eurós befektetésének köszönhetően, de mivel a kelebiai gazdák jelezték, hogy szükségük lenne két felüljáróra, ezért a köztársasági költségvetősből további 500 millió dinárt biztosítottunk ezek elkészüléséhez. Ha tisztán gazdasági logika alapján szemléljük ezt a kérdést, akkor ezt a felüljárót nem kellett volna kiépíteni, hisz nagyjából száz év a megtérülése, ha figyelembe vesszük, hogy mennyibe kerül az üzemanyag és hogy hány embert érint. Viszont mivel a kelebiai gazdák szempontjából ez létfontosságú, felkaroltuk, támogattuk és sikerült biztosítanunk rá az anyagi eszközöket. A beruházás közvetlenül csak néhány tíz gazdát érint, de számunkra minden vajdasági magyar ember fontos, és minden vajdasági magyar ember gazdasági érdeke prioritást élvez nálunk – fogalmazott Pásztor Bálint.

B.EM

2020. június 28.

09,00 - Bajmok - Péter-Pál Napi Ünnepség

2020. július 3.

13,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

 

 

2020. július 4.

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. július 7.

10,00 - Szabadka - Interjú a Szabad Európa Rádiónak

2020. július 15.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

2020. július 17.

13,00 - Kelebia - a Mélykúti úti felüljáró munkálatainak megtekintése

2020. július 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Hetek Országos Közéleti Hetilapnak 

2020. július 28.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. július 31.

14,30 - Szabadka - a VMSZ köztársasági képviselőcsoportjának ülése

2020. augusztus 3.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XII. ciklusban

12,00 - Belgrád - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2020. augusztus 20.

18,00 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. augusztus 21.

07,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - Szabadka Város Képviselő-testületének I. alakuló ülése

2020. augusztus 22.

09,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. augusztus 24.

12,00 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2020. augusztus 25.

14,00 - Szabadka - a Szerbiai Atlétikai Szövetség tehetségeinek fogadása

2020. augusztus 26.

11,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok megrendezése 140. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség

2020. augusztus 28.

09,00 - Szabadka - A Városi Tanács ülése

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Szabadka - Vasutas HK -  Iskolakezdő csomag-osztás

2020. augusztus 29.

09,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 1. rendkívüli ülése

12,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2020. szeptember 4.

12,00 - Szabadka - a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány igazgató bizottsága elnöki tisztségének átvétele

13,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2020. szeptember 5.

10,00 - Hajdújárás - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

11,30 - Palics - a 14. IAU 6, 12, 24 órás, 50,100 km nemzetközi ultramaraton országos bajnokság ünnepélyes megnyitója

2020. szeptember 7.

09,00 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

 

2020. szeptember 8.

15,00 - Szabadka - A Szabadkai Magyar Rádió Mérleg c. műsorának felvétele

2020. szeptember 10.

18,00 - Királyhalom - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

20,00 - Ludas - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

 

2020. szeptember 11.

18,00 - Hajdújárás - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2020. szeptember 12.

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. szeptember 14.

20,00 - Palics - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2020. szeptember 15.

13,00 - Szabadka - Találkozó Vermes Mihállyal

2020. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - A határszakasz forgalmának optimalizálása – kerékpárutak tervezése és építése c. konferencia megnyitója

11,30 - Szabadka -  Találkozó a Szerbiai Sportszövetség elnökével, Davor Štefanekkal

18,00 - Radanovác - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2020. szeptember 18.

09,00 - Szabadka - a Városi Könyvtár épülő új olvasótermének megtekintése

2020. szeptember 19.

09,30 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. szeptember 20.

09,00 - Hajdújárás - 52. Szüreti Nap

2020. szeptember 21.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

19,00 - Csantavér - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

 

2020. szeptember 23.

06,00 - Szabadka - A Pannon RTV Fitt Zóna c. műsorának felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Hajnal Jenővel, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével

19,00 - Kelebia - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2020. szeptember 24.

12,00 - Szabadka - Találkozó Ágoston Andrással

2020. szeptember 25.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

11,00 - Szabadka (Radanovác) - Találkozó a helyiekkel

11,45 - Hajdújárás - Találkozó a helyiekkel

12,30 - Csantavér - Találkozó a helyiekkel

2020. szeptember 26.

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. szeptember 28.

19,00 - Bajmok - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2020. szeptember 29.

17,00 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

19,00 - Békova - a VMSZ helyi szervezetének taggyűlése