Feltételekhez kötött támogatás

Az EBESZ szerbiai missziója és az LDP a tájékoztatási törvény módosításáról egyeztetett – A törvényjavaslat továbbra is heves elutasítást vált ki

A tájékoztatási törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslat kapcsán tegnap az EBESZ szerbiai missziójának vezetője és a Liberális Demokrata Párt elnöke ült tárgyalóasztalhoz. Az LDP tudatta, képviselői akkor szavazhatnak a törvényjavaslatra, ha az a megfelelő módosítási indítványok elfogadásával jobbá válik. Az Újságírók Nemzetközi Szövetsége (IFJ) tegnap a törvényjavaslat visszavonására szólította fel a szerb államhatalmat.

Az augusztus 31-ére bejelentett parlamenti szavazónap közeledtével egyre többen használják ki a lehetőséget arra, hogy a tájékoztatási törvény módosításával kapcsolatban kifejtsék véleményüket. Hans Ola Urstad, az EBESZ szerbiai missziójának vezetője tegnap Čedomir Jovanovićtyal, a Liberális Demokrata Párt elnökével beszélgetett a szóban forgó törvényjavaslatról.

Urstad aggodalmát fejezte ki a tájékoztatási törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslat kidolgozásának módját és körülményeit illetően.

– A médiatörvényeket immár második alkalommal módosították sürgősségi eljárásban. Egy ilyen jellegű gyakorlat csökkenti a törvények minőségét és alkalmazásuk eredményességét, továbbá akadályozza a szerbiai médiumok reformfolyamatát – fejtette ki véleményét az EBESZ szerbiai missziójának vezetője.

Urstad támogatja a törvényjavaslat egyes rendeleteit, főleg azokat, amelyek növelik a lapok terjesztőinek, kiadóinak, valamint fő- és felelős szerkesztőinek felelősségét.

Az LDP tegnapi közleményéből kiderült, Urstad és Jovanović szerint a tájékoztatási törvényjavaslatot újabb módosítási indítványokkal kell tökéletesíteni, ehhez pedig újabb szakértői tanácskozások megszervezése szükséges.

– Az LDP ehhez a feltételhez köti szavazatát, mivel csakis egy átszerkesztett törvényt támogatna esetleg – olvasható a közleményben.

Az LDP szerint mindenféleképpen változtatni kell azon rendelkezéseken, amelyek alapján a 90 napnál hosszabb ideig bankzárlat alatt lévő lapokat felszámolják, illetve amelyek alapján a lapok alapítói jogait nem lehet átruházni.

JOGTALANUL ÉS FELESLEGESEN

Az Újságírók Nemzetközi Szövetsége (IFJ) tegnap a tájékoztatási törvény módosítására vonatkozó javaslat visszavonására szólította fel a szerb államhatalmat. A nemzetközi szövetség szerint a törvényjavaslat jogtalanul és fölöslegesen avatkozik a média szabad közlési jogába, valamint megsérti a szabad sajtó európai elveit.

Jim Boumelha, az IFJ elnöke levelét Boris Tadićhoz, Szerbia elnökéhez, Mirko Cvetković kormányfőhöz, Slavica Đukić-Dejanovićhoz, a Szerbiai Képviselőház elnökéhez és Nebojša Bradić művelődésügyi miniszterhez juttatta el.

– Felszólítjuk a parlamenti képviselőket, hogy ne támogassák a törvényjavaslatot. A tájékoztatási törvény 14., 16., 92., 93., és 95. szakaszának módosítása és kiegészítése nem felel meg az ide vonatkozó európai mércéknek, továbbá ellentétben áll Szerbia alkotmányával. Ezek a rendelkezések súlyosan korlátoznák a sajtószabadságot – hangsúlyozta levelében Boumelha.

VMDP: A VMSZ MONDJON NEMET!

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt intézőbizottságának tegnapi közleményében elfogadhatatlannak nevezi a tájékoztatási törvény módosítására vonatkozó javaslatot, ezért arra kéri a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőit, hogy az augusztus 31-ei ülésen ne szavazzanak igennel.

– A VMDP elfogadja a parlamenti és a parlamenten kívüli vitákban elhangzott kifogásokat, mivel ezek végkicsengése az, hogy a törvényjavaslat súlyosan korlátozza a sajtószabadságot. Számunkra külön gond az is, hogy a törvényjavaslat károsan befolyásolhatja a kisebbségi média és a szerb lapok viszonyát – szögezte le a VMDP intézőbizottsága.

Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője korábban lapunknak már kijelentette, hogy pártjának képviselői szavazatukkal támogatni fogják a vitatott törvényjavaslatot. Pásztor állásfoglalását a Dnevnik szerb nyelvű napilap tegnapi számában is megerősítette, vagyis bejelentette, hogy a VMSZ négy képviselője hétfőn igennel fog szavazni.

SzERKESZTŐSÉGI ÖSSZEFOGLALÓ

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​