Fejlesztések és feladatok

Topolyán és Zentagunarason jártak a VMSZ képviselőjelöltjei

Zentagunarasra, majd Topolyára látogattak ma délután a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint néven, ötös sorszámmal kihirdetett köztársasági választási lista küldöttségének tagjai. A helyiekkel való találkozás mellett több jelentős beruházást is megtekintettek. A megbeszélések középpontjában az eddig megvalósult fejlesztések, a még megoldásra váró feladatok és a közösség megtartásának kérdése állt.

Topolyán több kiemelt beruházási helyszínt is felkerestek. A programban szerepelt a Vénusz Városi Uszoda, a Topolyai-tó és a városi park, valamint találkoztak a helyi katolikus egyházközösség vezetőjével, ft. Szakály József plébánossal is. Dr. Pásztor Bálint Topolyát a vajdasági fejlesztések egyik látványos példájaként értékelte.

A listavezető úgy fogalmazott, szerinte nincs még egy olyan önkormányzat, amely esetében ekkora fejlődés ment volna végbe az elmúlt két évtizedben. Külön kiemelte az utóbbi tíz-tizenöt évben megvalósult beruházásokat, amelyek szerinte jelentősen átalakították a város arculatát.

A politikus a Vénusz Városi Uszodát is a fejlődés egyik kézzelfogható példájaként említette. A mintegy 10,8 millió eurós beruházás szerbiai, tartományi és önkormányzati forrásokból valósult meg, és a fürdőkomplexum első három hónapjában mintegy 15 ezer polgárt fogadott. A topolyai fejlesztések kapcsán a sport- és szabadidős infrastruktúra több eleme is szóba került. Dr. Pásztor Bálint felidézte a stadion megújulását, az akadémia működését, valamint az egykori hotel épületének befejezéséhez kapcsolódó munkálatokat is. Utóbbi épület a tervek szerint adminisztrációs központként és diákotthonként is fog szolgálni.

A fejlesztések felsorolása ugyanakkor nemcsak a már elkészült beruházásokról szólt. A topolyai látogatás egyik fontos témája maga a Topolyai-tó volt, amely egyszerre turisztikai látványosság, szabadidős helyszín és a helyiek egyik kedvelt kirándulóhelye. A víztározó állapotának megőrzése az elmúlt években egyre fontosabb kérdéssé vált, különösen a szárazabb időjárási időszakok miatt. Arról is tárgyaltak, milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a Topolyai-tó hosszú távon is megmaradhasson. Az éghajlati körülmények nem kedveznek a vízfelületeknek, a probléma azonban nem kizárólag a várost érinti. Ennek ellenére mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a tó a következő években és évtizedekben is a település meghatározó része maradjon. A mesterséges víztározó jövője különösen azért fontos, mert Topolya fejlődő turisztikai és szabadidős kínálatának egyik természetes központja lehet. A Vénusz, a stadion, a városi park és a tó olyan egymáshoz kapcsolódó helyszíneket alkotnak, amelyek megfelelő fejlesztéssel és összehangolt hasznosítással a helyiek számára is több lehetőséget kínálhatnak, miközben a település idegenforgalmi vonzerejét is növelhetik.

A topolyai program részeként a küldöttség a helyi római katolikus egyházközösség vezetőjével, ft. Szakály József plébánossal is találkozott. Ez a megbeszélés egy másik fontos dimenzióra irányította rá a figyelmet: a közösségi élet nem kizárólag az önkormányzati és gazdasági beruházásoktól függ. Az egyházi, kulturális, civil és oktatási intézmények egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy egy településen megmaradjon a közösségi összetartozás.

UTCAFÓRUM ZENTAGUNARASON

Zentagunarason a küldöttség utcafórumon találkozott a helyi lakosokkal. A beszélgetés során a település mindennapi problémái mellett elsősorban az oktatás, a kulturális élet és a civil szervezetek támogatása került szóba. A helyiek számára különösen fontos kérdés a kis létszámú magyar osztályok megőrzése, hiszen a kisebb településeken egy-egy osztály fennmaradása nem csupán oktatási, hanem közösségmegtartó kérdés is. Dr. Pásztor Bálint arról beszélt, hogy a kis létszámú osztályok megőrzése az elmúlt időszakban is kiemelt feladat volt. Mint mondta, jelenleg 23 településen 41 olyan magyar tagozat működik, amelyben három vagy annál kevesebb gyermek tanul. Ezeket az osztályokat annak ellenére sikerült megőrizni, hogy a szabályok szerint a minimális létszám 15 fő. A listavezető szerint az ilyen döntések jelentősége túlmutat az iskola falain. Egy kis településen ugyanis a tanintézet vagy az óvoda gyakran a helyi közösségi élet egyik legfontosabb intézménye. Ha ezek megszűnnek vagy elsorvadnak, az a település egészének jövőjére hatással lehet.

A zentagunarasi látogatás során egy konkrét infrastrukturális beruházást is megtekintettek. A település vízvezeték-hálózatának felújítása több mint két kilométeres szakaszt érint, és önkormányzati, valamint tartományi forrásokból valósul meg. A munkálatok a befejezéshez közelednek. A vízhálózat korszerűsítése ugyan nem feltétlenül látványos beruházás, a helyi lakosság mindennapjai szempontjából azonban annál fontosabb. A fejlesztés azt mutatja, hogy a kisebb településeken is vannak olyan alapvető infrastrukturális szükségletek, amelyek megoldása hosszabb távú önkormányzati és tartományi együttműködést igényel.

TÓTH PÉTER

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben