Értetek. Veletek. Mindannyiunkért!

A Vajdasági Magyar Szövetség átadta a parlamenti választások jelöltlistáját

A Vajdasági Magyar Szövetség tegnap Belgrádban átadta a Köztársasági Választási Bizottságnak az előrehozott parlamenti választások jelöltlistáját, illetve az ehhez szükséges támogató aláírásokat. Összesen 8896 aláírást sikerült a pártnak egy nap alatt összegyűjteni, így a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt után harmadikként adhatta át a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István elnevezésű listát.

Pásztor István, a VMSZ elnöke, egyben a jelöltlista névadója kiemelte, listájuk teljes, 250 jelöltet sorakoztat fel. Mint mondta, egy nap alatt 50 helyen Vajdaság területén, illetve Belgrádban, korábban soha ennyi aláírást nem sikerült összegyűjteni, mint most. Ezt örömmel konstatálta, majd az aláírásgyűjtés hangulatának tényét emelte ki, amely mint mondta, a bizakodásnak, a reménykedésnek, a pozitív hozzáállásnak a hangulata volt, ami meghatározza a kampány további menetét is.

– Kisebbségi listaként adtuk át a Vajdasági Magyar Szövetség listáját, abban reménykedve, hogy az április 3-ai választáson meg tudjuk őrizni azt a legitimitásunkat, amit az elmúlt másfél évtizedben kiharcoltunk magunknak. Ez azért fontos, mert nemcsak a mögöttünk levő időszak volt nehéz, hanem az előttünk álló időszak is nehéz lesz, és az a tapasztalatunk, hogy csak akkor lehetünk biztonságban, akkor van jó érdekérvényesítő erőnk, hogyha ott ülünk annál az asztalnál, amelynél a döntések születnek – mutatott rá Pásztor István.

Pásztor István így folytatta: – Ennek a megvalósulása nemcsak annak a függvénye, hogy bejutunk-e a parlamentbe vagy nem, hanem annak is, hogy azt követően milyen stílusú, alapállású politizálást fogunk folytatni. Az az érdekünk, hogy folytatni tudjuk azt az együttműködést, ami az elmúlt, csaknem egy évtizedben kialakult a legjelentősebb szerbiai politikai erővel, a Szerb Haladó Párttal, illetve hogy egy olyan kormányzati program fogalmazódjon meg, amely tiszteletben tartja a VMSZ prioritásait. Ezek sok szempontból egybeesnek mindenki más prioritásával, elsősorban a gazdaságra, a békére, a regionális stabilitásra gondolok, az Európai Unióhoz való közeledésre; de emellett vannak különleges prioritásaink, mivel kisebbségi párt vagyunk, ezek az identitásmegőrzésre vonatkoznak, illetve a számunkra fontos térség fejlesztésére, a számunkra fontos gazdasági ágazatoknak a fejlesztésére, illetve a fejlődésre, a jószomszédi kapcsolatok építésére, illetve a környezetvédelemre, a családpolitikára és a szociális politikára. Úgy látjuk, hogy ez az utolsó három ma nagyon égető, mindenki számára fontos, figyelembe véve a lakosság szociális helyzetét, a demográfiai mutatókat és a környezeti állapotokat – hangsúlyozta.

Arra reagálva, hogy harmadikként sikerült összegyűjteni a szükséges támogatói aláírásokat, Pásztor hangsúlyozta, megelőztek olyan politikai pártokat is, amelyek magukról azt gondolják, hogy szervezettebbek és erősebbek.

– Kizárólag azok az emberek kaptak helyet a listán, akiket helyben erre a leginkább méltónak tartanak. Az arányokat figyelembe véve betartottuk az előírásokat. Nem volt nehéz betartani a férfiak és a nők arányát, hiszen azt tapasztaltuk, hogy sokan vannak, akik felkészültek, rátermettek arra, hogy ezt a feladatot el tudják látni. Szerintem az első tíz hely a fontos, mert körülbelül itt van a határa annak, ami reális, vagyis ahány ember be tud kerülni a parlamentbe. Így a gerincét az első tíz helynek az eddigi parlamenti képviselői státusszal rendelkezők alkotják, de vannak rajta új nevek is – mondta. Pásztor hozzátette, arra törekednek, hogy ebben az évben is annyi aláírást gyűjtsenek össze, mint két évvel ezelőtt, amikor egy különleges választás volt, mert sok politikai erő bojkottálta, illetve több pártnak nem sikerült átlépni a választási küszöböt. A végső parlamenti mandátum-matematika azt eredményezte, hogy a VMSZ 9 képviselővel képviseltette magát a parlamentben. Ezt az eredményt célozták most is meg. Két évvel ezelőtt, több mint 70 ezer szavazatot kaptak, ezúttal is legalább ennyi voksot szeretnének begyűjteni. Mint mondta, egy olyan kampányt szeretnének lefolytatni, amely mindenkit mozgósít, nemcsak a VMSZ érdekében, hanem a szavazópolgárok érdekében is.

A párt az idén az Értetek. Veletek. Mindannyiunkért! szlogennel kampányol. A parlamenti jelöltlistát Pásztor Bálint vezeti. A névsorban Kovács Elvira, Fremond Árpád, Újvári Zsombor és Ökrész Rozália követi az eddigi frakcióvezetőt.

MH

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése