Eredményt tükröző szerepvállalás a cél

Pásztor Bálint: Azon leszünk, hogy a magyarság ügyei közül minél többet a figyelem középpontjába helyezzünk a parlamentben

A szerbiai képviselőház XIV. ciklusának alakuló, azaz első ülését keddre, február 6-ra hívták össze, a tartományi képviselőház alakuló ülése pedig pAénteken, február 9-én esedékes. A parlamentek első ülésén egyebek mellett a képviselők mandátumát hitelesítik, majd személyi és szervezeti döntéseket hoznak, megválasztva például a házelnököket és az alelnököket.

Dr. Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnökét a parlamenti alakuló ülések apropóján többek között arról kérdeztük, hogy a párt vajon ezúttal is számíthat-e a köztársasági parlament egyik alelnöki, valamint a vajdasági képviselőház elnöki tisztségére. Válaszában rámutatott: a gyakorlat, hogy a parlamentek megalakulását és a mandátumok hitelesítését követően kezdődnek meg a koalíciós tárgyalások. „A tárgyalások eredményeiről nem tudok beszámolni, hiszen az egyeztetés még meg sem kezdődött” – nyomatékosította.

– A VMSZ nemcsak megőrizte, hanem meg is erősítette jelenlétét a köztársasági parlamentben. A tartományi képviselőházat illetően, leszámítva a legutóbbi mandátumot a korábbi néhány hatalmi ciklushoz képest a legtöbb képviselői helyet szerezte a VMSZ. 2020 és 2024 között ugyan 11 képviselője volt a pártnak a tartományi parlamentben, viszont ez volt az a mandátum, amikor az ellenzék bojkottálta a választásokat, és amikor koronavírus-járvány volt. Az említett két tényező járult hozzá, hogy 2020-ban a köztársaságihoz hasonlóan a tartományi választásokon ugyancsak történelmi eredményt értünk el. Az összes korábbi tartományi választás alkalmával 6, vagy 7 mandátumot szerzett a VMSZ. Ha figyelembe vesszük a VMSZ kiemelkedő eredményét a tavaly decemberben tartott választásokon, az lenne logikus, hogy legalább annyi és olyan pozíciókkal, illetve tisztségekkel rendelkezzen, mint az előző mandátumban. Az alakuló üléseket követően majd kiderül, hogy a koalíciós tárgyalások mit hoznak – taglalta Pásztor Bálint.

A VMSZ megbízott elnökének szavai szerint a párt számára a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is a programbeli prioritások elsődlegesek, a koalíciós szerződés már készül. Ez utóbbi dokumentum a mezőgazdaság, az infrastruktúrafejlesztés, a kisebbségi jogvédelem és egyéb területek vonatkozásában tartalmazza a közös vállalásokat. Emlékeztetett, az eddigi gyakorlattal összhangban a VMSZ írja meg a koalíciós szerződést, majd egyeztetnek a Szerb Haladó Párttal, ez a tárgyalás az esetek többségében úgy végződik, hogy a partner 95 százalékban elfogadja a VMSZ javaslatát. Ez lesz az ötödik koalíciós szerződés az SZHP-val. Kiemelte, a majdani koalíciós szerződés úgy készül, hogy ebbe integrálják az előzőből a meg nem valósított célkitűzéseket, valamint belefoglalják az időközben megfogalmazott elképzeléseket. Egyébként az előző koalíciós szerződés számos kitétele megvalósult, jegyezte meg a VMSZ megbízott elnöke, aláhúzva: „A lényeg, hogy a választási kampány során ismertetett prioritások a kormány megválasztásától kezdve ne csak a VMSZ prioritásai legyenek, hanem beépüljenek a kormányprogramba.”

– A köztársasági parlamenti választáson a VMSZ 64.747 szavazatot szerzett. Ez hat képviselőjelöltünket juttatta a képviselőházba. A 2020-as választásokat követően megalakult összetételt leszámítva – akkor 9 képviselőnk volt – köztársasági szinten ez volt az elmúlt két évtized legjobb választási eredménye. Önálló képviselőcsoportot alakíthatunk és nem a VMSZ-é lesz a legkisebb frakció a parlamentben – fogalmazott Pásztor Bálint.

Válaszolva kérdésünkre, hogy gazdag politikai tapasztalatának és az elmúlt napok-hetek hangulatának, illetve ellenzéki bejelentések tükrében mire számít az alakuló ülésen, illetve azt követően, kifejtette: „Az a benyomásom, hogy az ellenzék maga sem tudja mit akar, nem tisztázta le magában, mi a stratégiája.”

– Arra számítok, hogy nagyon nehéz lesz a parlamenti munka, illetve arra, hogy az elmúlt időszakhoz hasonlóan a hangulat továbbra is az elviselhetetlenség határát súrolja majd. A körülmények ellenére a korábbi ciklusokhoz hasonlóan ezúttal is arra törekszünk, hogy parlamenti képviselőink az értelem hangján szólaljanak meg, egyszóval arra, hogy a VMSZ képviselje a parlamentben a normalitást. Ez a XIV. ciklus a többpártrendszer bevezetése óta, nekem a nyolcadik mandátumom lesz, így sok mindenre vissza tudok emlékezni. Láttam már egy s mást a parlamentben. Számunkra kizárólag az fontos, hogy a vajdasági magyar közösség ügyei közül minél többet a figyelem középpontjába helyezzünk a parlamentben, illetve minél több ügyet elrendezzünk a kormányzati szerepvállalás révén. Parlamenti frakcióinknak úgy kell dolgozniuk, hogy a magyarság szempontjából fontos ügyeket témává tegyék. A köztársasági és a tartományi frakcióban lesznek tapasztalt, de új képviselőink is. A köztársasági frakcióban Kovács Elvirának és nekem ez lesz a nyolcadik mandátumunk, Újhelyi Ákosnak a harmadik, Úri Emesének a második, míg Bájity Borisznak és Tóbiás Józsefnek az első. Ilyen vonatkozásban hasonló az arány a tartományi parlamentben is – mondta Pásztor Bálint.

Nem sokkal a választások előtt látott napvilágot a kimutatás az akkor még képviselőjelöltek hivatás szerinti megoszlásával kapcsolatban, a VMSZ-t az orvosok és az okleveles közgazdászok vonatkozásában egyaránt a „dobogós” listaállítók között említették. Válaszolva kérdésünkre, hogy ez a véletlen műve-e, vagy tudatos döntés, a VMSZ megbízott elnöke megjegyezte: nem hisz a véletlenekben. A VMSZ úgy állítja össze választási jelöltlistáit, hogy azok földrajzilag és a foglalkozások tekintetében egyaránt minél nagyobb mértékben lefedjék a teljes vajdasági magyar struktúrát – mutatott rá. Ellentétben például a Belgrád-központú pártokkal, amelyek esetében a képviselők fele, vagy még annál is több belgrádi illetékességű, a VMSZ esetében a képviselők fele nem szabadkai, emelte ki, mondván: „Köztársasági képviselőink között van szabadkai, nagybecskereki, adai, zombori és újvidéki illetékességű is.” A hivatások vonatkozásában biztosan jól áll a VMSZ, ami az orvostudományt illeti, a köztársasági frakció tagjai közül egy a hatból, míg a tartományi frakcióban kettő a kilencből orvos, hangsúlyozta Pásztor Bálint.

PESEVSZKI EVELYN

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​