Élettel, tartalommal, kulturális eseményekkel telhet meg

Használatba vették a palicsi Magyar Művelődési Központot

Birtokba vehette tegnap a Palics Magyar Művelődési Egyesület a palicsi Magyar Művelődési Központot, amely a Colourful Cooperation Szerbia és Magyarország közötti határon átnyúló Interreg IPA együttműködési projekt keretében épült. A szabadkai önkormányzat az üzlethelyiségek bérbeadásáról szóló szerződésével tíz éves időtartamra a Palics Magyar Művelődési Egyesületnek adta bérbe az ingatlant. Ennek apropóján tartott tegnap sajtótájékoztatót Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke, Dr. Pásztor Bálint, parlamenti képviselő, Szabadka Város képviselő-testületének elnöke és Csiszár Molnár Anna, a Palics Magyar Művelődési Egyesület elnöke a központ épületében.

Mint azt Pásztor István beszédében kiemelte, régóta fodrozta a közvélemény kedélyeit az, hogy mikor kerül sor az épület átadására. Mint mondta, eddig azért nem volt erre lehetőség, mert ennek a jogi feltételei február 4-én akkor teremtődtek meg, amikor a művelődési egyesület aláírta az erről szóló megállapodást Szabadka Város polgármesterével.

– Nehezen jutottunk el idáig. Ha visszatekintünk, a központ felépítésének szándéka 2008-ban fogalmazódott meg, és az akkori önkormányzati választási kampányban hangzott el. Azt követően rengeteg előkészítésre volt szükség, a telekvásárlástól kezdve, egészen a tervdokumentáció kialakításán át, a pénzelés kérdésének a megoldásáig. Az utóbbi úgy sikerült, hogy az azt megelőző határon átívelő IPA projektum keretében stratégiai projektként került megfogalmazásra, a sokszínűség jegyeként a mórahalmi Kolo Szerb Művelődési Központ épületének és ennek az épületnek ötlete. Ez egy nemzetközi összefogásnak, a szabadkaiak és a mórahalmiak összefogásának eredményeképpen valósult meg – mondta el Pásztor István. A projektum összértéke 3,17 millió eurót tett ki, a palicsi beruházás értéke mintegy 1,3 millió euró volt, melyből Szabadka Város önrésze közel 170 000 euró.

– Létrejött a lehetősége annak, hogy ez az épület kiszolgálja az itteniek kulturális igényeit, illetve annak a lehetősége is, hogy a palicsi turisztikai kínálatnak egyik fontos eleme legyen – fogalmazott Pásztor István.

A továbbiakban gratulált a türelemért, a támogatásért és az ambícióért, mely szavai szerint azt fogja eredményezni, hogy az épület majd megtelik tartalommal, élettel, kulturális eseményekkel, kibontakoztatja mindazokat a lehetőséget, amiket az épület magában hordoz.

Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai képviselő-testület elnöke elmondta, általában öt évre írják alá a bérbeadási szerződéseket, az egyesület azonban tíz évre veszi bérbe a palicsi épületet, ami az intézmény stratégiai jellegét emeli ki.

– Egy több mint 14 éves folyamat végére jutottunk, amivel a palicsiak több évtizedes álma valósul meg. Az egyesület a következő tíz évben kedvezményes feltételek mellett a szabadkai jogszabályokkal összhangban lesz ennek az objektumnak az albérlője. A pályázat értelmében az objektumnak a palicsi magyarok művelődési igényeinek kell eleget tennie és azokat kell kiszolgálnia. Semmiféle kétség nem fogalmazódhat meg azzal kapcsolatban, hogy ezt az objektumot kinek kell bérelnie és használnia. A palicsi magyarság igényeit kell, hogy kielégítse, ami természetesen nem jelent sem bezárkózást, sem kirekesztést, hisz itt sokféle és sokszínű rendezvények megtartására fog sor kerülni. A mórahalmi objektum már belakásra került, illetve teljesítette a hozzá fűzött reményeket, és ezt várjuk a palicsi épülettől is. Az épületben már idén nagyon fontos nem helyi, hanem regionális jellegű rendezvények megtartására fog sor kerülni, de emellett elsősorban a palicsiak igényeit kell, hogy kielégítse – jelentette ki a vkt elnöke. Reményét fejezte ki, miszerint az épület olyan módon kerül felhasználásra és olyan módon tölti be a hozzá fűzött reményeket, ahogy az a pályázatban szerepel. Mint mondta, az épület önmagáért beszél, a legmodernebb fény- és hangtechnikai eszközökkel felszerelt, és a közelben nem vetekszik más intézménnyel.

Csiszár Molnár Anna, a Palics Magyar Művelődési Egyesület elnöke is örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy álomból valóság lett.

– Visszagondolva, a 14 éves álmunk vált valóra. Azóta küzdünk azért, hogy Palicson olyan művelődési élet legyen, amely be tudja tölteni ezt a termet. Most már vannak szakosztályaink, van tagságunk is és helyünk is, ahol működhetünk. Ez különösen nagy öröm a számunkra. A járványhelyzetet is figyelembe kell venni, hisz itt ugyan adottak a lehetőségek a nagyobb rendezvényekre, de az előírásokat be kell tartani. Az idén Palics lesz a házigazdája a Durindónak és a Gyöngösbokrétának, így ezekre a regionális rendezvényekre már készülünk, de más, új programjaink is lesznek – fogalmazott az egyesület elnöke.

VAS

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 20.

12,00 - Hajdújárás - IX. Rózsa Sándor Fesztivál

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye