Egy élő közösség

Fejlesztéseket tekintett meg Zsigmond Barna Pál Kishegyesen – Az anyaországi választás kapcsán tartottak lakossági fórumot

Vajdasági útja során Kishegyesre is ellátogatott Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese. A vendéget többek között elkísérte dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, házigazdaként pedig Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke fogadta. A vendégek megtekintették az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában megvalósult fejlesztéseket, valamint a közelmúltban átadott művelődési és civil központot. Ezt követően lakossági fórumon vettek részt, amelynek fő témája az anyaországi választások volt.

Zsigmond Barna Pál arról nyilatkozott a sajtónak, hogy látványosan fejlődik a település.

– Nyáron is jártam Kishegyesen, Budapest XVI. kerületének – a testvértelepülésének – küldöttségével. Ők adományt gyűjtöttek az iskolának, amit átadtak, és örömmel látom, hogy a tanintézmény folyamatosan fejlődik, valamint nagyon sok gyermek tanul magyar nyelven. A magyar kormány részéről fontosnak tartjuk, hogy lehetőségeinkhez mérten támogassuk a vajdasági oktatást. A művelődési központ kapcsán is látványos a fejlődés. Egy dolog, hogy az épület elkészült, de az emberekért épült, és jó látni, hogy ennyire tele van élettel. Pozitív volt azt látni, hogy a lakossági fórumra is sokan eljöttek – mondta a miniszterhelyettes, majd hozzátette, hogy a vajdasági magyar állampolgárokat választójog is megilleti.

– Ez olyan lehetőség, amellyel élni kell. Régen nehéz volt élni a demokratikus alapjogokkal, ma pedig a magyar állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarokat két szavazati jog is megilleti. Arra biztatunk mindenkit, hogy mindkettővel éljen. A lakossági fórumon is ennek a fontosságára hívtuk fel a figyelmet – közölte Zsigmond Barna Pál.

Dr. Pásztor Bálint a sajtónak elmondta, hogy Kishegyesen jelentős fejlesztések valósultak meg az elmúlt időszakban.

– Ezek a beruházások azt mutatják, hogy Kishegyes valóban élő közösséggel rendelkezik. Tartományi és magyarországi forrásokból különböző célokra összesen 136 ezer euró értékben sikerült fejlesztéseket megvalósítani a helyi iskolában. A művelődési központ önmagáért beszél. A tűzvédelem maradt a végére, ahogy rengeteg beruházás esetében. A történet 15 éve kezdődött, amikor a közösségnek sikerült visszaszereznie az épületet, és ma már sok civil szervezetnek ad otthont, van egy csodálatos színházterem, valamint a falu egy főteret is kapott. Az összberuházásokat tekintve millió eurós nagyságrendről beszélhetünk. Magyarország támogatásának és a VMSZ tartományi, illetve országos szerepvállalásának köszönhetően valósíthatunk meg ilyen fejlesztéseket – közölte az elnök, majd a lakossági fórum jelentőségére is felhívta a figyelmet.

– A VMSZ a szerbiai politikai porondon ritka, mint a fehér holló, mert mi akkor is elmegyünk az emberekhez, amikor nincs kampány, és kikérjük a véleményüket. Magyarországon a Fidesz politikai közössége ilyen, hogy elmegy az emberek közé, és bárki elmondhatja a véleményét. A mai beszélgetésen a magyarországi országgyűlési választásokat megelőző regisztrációs kampányra helyeztük a hangsúlyt. Ezekben a hónapokban minden magyar állampolgár feliratkozhat, ha még nem tette meg. Ezt 21 önkormányzat területén 71 regisztrációs ponton tehetik meg – mondta dr. Pásztor Bálint, majd hozzátette, hogy ennek kapcsán további lakossági fórumokat is tartanak.

L.J,

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​