Dr. Pásztor Bálint: Az elmúlt 12 év második legjobb eredményét mondhatjuk magunkénak

A hétvégi választásokat követő napokban megjelent kritikákra dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-bejegyzésben reagált, amelyben előbb a szabadkai, majd a tartomány többi községében elért választási eredményeket elemezte.
– Mindenfélét lehet olvasni az ellendrukkerek, azaz a „független”, „tárgyilagos” „oknyomozó”, ún. újságírók tollából a napokban. Nézzük mi a valóság. Először Szabadkán: A VMSZ 2012-ben 16 mandátumot szerzett, 2016-ban 11 mandátummal rendelkeztünk, 2020-ban 22-vel, most pedig 19-en lesznek a párt színeiben városi képviselők. Azaz: az elmúlt 12 év második legjobb eredményét mondhatjuk magunkénak, a polgárok bizalmának köszönhetően. 16, 11, 22 és most 19. Mi történt 2020-ban, amikor több volt, mint most lett? Covid volt, meg pünkösdöt ünnepeltünk, rengetegen hazajöttek Magyarországról és Nyugat-Európából, az ellenzék pedig bojkottálta a választásokat. Ez volt az a ciklus, amikor a köztársasági parlamentben 9-en voltunk, soha annál többen, még akkor sem, amikor közel 350.000 főt tett ki a vajdasági magyarság. Az „újságírók” is tudják mindezt. És azt is, hogy mi a helyzet a többi listával. Azt olvasom: „a Szerb Haladó Párt néggyel növelte a mandátumainak számát”. Nézzük mi a valóság. 2020-ban a Szerb Haladó Párt 31 mandátumot szerzett, a Szerbiai Szocialista Párt 3-at, az Orosz Párt 1-et. Most a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Radikális Párt, a Zavetnici és még néhány másik párt koalíciója 35-öt. Krokodilkönyeket hullajtanak az „oknyomozók”, mert „a haladóknak abszolút többsége lett a VMSZ nélkül is”, így ránk „már nem lesz szükség”. A számok szépen mutatják: a mögöttünk levő mandátumban is abszolút többsége volt nélkülünk azoknak, akik most egy listán indultak, csupán most már a választás előtt megkötötték a koalíciót és egy listán indultak. A mozgásterünk tehát nem változott. Mi a VMSZ-ben pedig továbbra is kitartóak leszünk és végezzük azt a munkát, amelyet más helyettünk nem végez és nem is végezhet – áll a bejegyzésben.
– Mit mondanak még az „újságírók”: „A kampány során Pásztor Bálint külön kiemelte, hány épületet sikerült megvédeniük a lebontástól, arról persze nem szólt a fáma, hányat nem, de íme egy rövid felsorolás: Vasa Stajić utca – Raichle bérházak, Gombkötő utca – Heisler fürdő, Petőfi Sándor utca – Törley ház, Radić fivérek utca – öt házat bontottak le (ebből kettőt az MNT-óvoda miatt).” Kedves „oknyomozók”: ezen épületek lebontása jóvátehetetlen hiba, azonban egyik sem az elmúlt 4 évben került lebontásra, amikor a szabadkai városi képviselő-testület elnöke voltam. 2020 és 2024 között viszont megmentettünk legalább 55 épületet a lebontástól Szabadka belvárosában, befejeztük a Sárgaház és a Zsinagóga teljeskörű felújítását, felújítottuk Bíró Károly városépítő polgármester házát, a Városi Könyvtár fő homlokzatát, a palicsi Víztornyot és még sorolhatnám. Értem én, hogy a gazdákat ki kell szolgálni és azt is, hogy a közösségben halálhangulatot kell generálni, de kedves „oknyomozók”, azért a tényekre legalább minimálisan oda lehetne figyelni. Vannak az újságírásnak szabályai – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.
A tartományi szintű eredményeket elemezve hangsúlyozta, hogy a VMSZ 23 önkormányzatban indult önállóan, ahol 57.547 szavazatot sikerült összegyűjteni.
– 23 önkormányzatban indultunk önállóan és ezekben a községekben és városokban 57.547 szavazatot kaptunk, becsületes kampányt folytatva. Ezekben az önkormányzatokban 2020-ban, amikor, ahogy fentebb írtam: Covid volt, pünkösdöt ünnepeltünk, rengetegen hazajöttek Magyarországról és Nyugat-Európából, az ellenzék pedig bojkottálta a választásokat, 68.324 szavazatot szereztünk, 2016-ban viszont csak 43.286-ot, 2012-ben pedig 53.189-et. Még egyszer mondom, most 57.547-et. Csupán a 23 vajdasági önkormányzat területén, amelyekben önállóan indultunk, hiszen például Kúlán most nem is voltak választások. Azaz, ahogy Szabadkán, így Vajdaság szintjén is az elmúlt 12 év második legjobb eredményét mondhatjuk magunkénak az önkormányzati választásokon, a polgárok bizalmának köszönhetően. Mandátumokat illetően ez az jelenti, hogy most 150 mandátumunk lesz, 2020-ban 163 volt, 2016-ban 108, 2012-ben pedig 115 a 23 önkormányzatban, amelyekben a VMSZ önállóan indult. Tehát, az „újságírók” kedvéért: mandátumok terén is a második legjobb eredménye ez az elmúlt 12 évnek – áll egyebek mellett a bejegyzésben.
– Hogy elégedett vagyok-e? Nem vagyok az! Rengeteget dolgoztunk az elmúlt 4 évben, reménykedtünk, hogy ez még többre lesz elég. Lejtett a pálya, ahogyan azt mindenki tudja. De így is nyertünk 3 önkormányzatban és teljesítettük a kampány elején megfogalmazott célt. Vajdaság területén az önkormányzatokban kizárólag az államfő nevével fémjelzett sokpárti lista tudott nyerni, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség. Senki más. Vannak községek és városok, amelyekben valóban kevesebb mandátumot szereztünk, mint 2020-ban. De szinte mindegyikben közülük több képviselőnk lesz, mint volt 2016-ban és 2012-ben. Miközben az „oknyomozók” temetik a közösséget, hiszen az egyetlen céljuk, hogy élhetetlennek mutassák be a szülőföldünket. Arról természetesen nem írnak a „független” „újságírók”, hogy vannak olyan községek is, amelyekben meg tudtunk erősödni, még 2020-hoz képest is. Például Zichyfalva, Begaszentgyörgy vagy Zenta. Ez nem fér bele a „tárgyilagos” újságírás koncepciójába – írja dr. Pásztor Bálint.
– Akik nem ellendrukkerei a vajdasági magyar nemzetrész megmaradásának és fejlődésének, azok tudják, mekkora hőstett a június 2-i eredményünk. Ezért gratulált Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Szijjártó Péter, Bóka János, Gál Kinga, Magyar Levente, Nagy János, személyesen, sokan pedig nyilvánosan, a közösségi hálókon. Az egész nemzet szurkolt nekünk. Figyeltek ránk Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidék szlovéniai és horvátországi részein, de még Őrvidéken is. Az „oknyomozókon” kívül mindenki érti, hogy mekkora hőstett ez, csak hát az ő érdekük más. Értem, hogy szomorúak, mert a Vajdasági Magyar Szövetség nem roppant meg és nem tűnik el, másoktól eltérően, a politika süllyesztőjében, Pásztor István halálát követően sem. Elképesztően nehéz volt az elmúlt 7 hónap. A közösség elveszítette a vezetőjét, mi pedig a legjobb csapathoz méltó módon, megvívtunk 4 brutális csatát. Decemberben köztársasági parlamenti és tartományi, most pedig önkormányzati és EP választások voltak. Küzdöttünk az utolsó atom energiánkig és minden csatatérről emelt fővel távoztunk. Megőriztük a közösség politikai erejét, pozícióit, néhol bővültünk is és minden szinten kvalifikáltuk magunkat a további küzdelemre a tömbben és szórványban élő vajdasági magyarokért! Köszönöm minden szavazónknak, aktivistánknak, tagtársamnak a támogatást, a munkát és a bajtársiasságot. Nemcsak köszönöm, büszke is vagyok rájuk! Folytatjuk, mert ahogy tegnapelőtt Geszten Orbán Viktor fogalmazott, és amit a Real Madridtól is megtanultam az elmúlt évtizedekben: „A mérkőzés addig tart, amíg nem nyerjük meg!” A vajdasági magyar közösség pedig számít ránk! Joggal. – zárta gondolatait dr. Pásztor Bálint.

 

2024. november 13.

10,00 - Szabadka - Nyolcvan éve történtek a magyarellenes atrocitások – A történelmi megbékélés egy évtizede című tudományos konferencia megnyitója

2024. november 14.

13,00 - Budapest - A Magyar-Szerb Stratégiai Tanács 2. ülése

18,00 - Budapest - Magyarország köztársasági elnökének és miniszterelnökének díszvacsorája a Szerb Köztársaság elnökének tiszteletére

2024. november 16.

19,00 - Magyarittabé - Ünnepség a Magyar Szórvány Napja alkalmából

2024. november 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szalay-Bobrovniczky Vincével, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával

14,30 - Szabadka - Interjú az Ekspres hetilapnak

2024. november 19.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

12,30 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában - felvétel (adásban: 17,20 órakor)

2024. november 20.

09,30 - Szabadka - Találkozó Zsigó Róberttel, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

10,00 - Szabadka - A Csoóri Sándor program okleveleinek átadása

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2024. november 21.

10,30 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXII. ülése

2024. november 22.

17,00 - Szabadka - A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági képzési központjának ünnepélyes megnyitója

18,00 - Szabadka - Részvétel előadóként Az amerikai elnökválasztás után – miként fordul a világ az új világrend felé c. panelbeszélgetésen

2024. november 25.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

11,00 - Belgrád - Kommemorációs ülés Dragan Marković Palma emlékére

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

 

2024. november 26.

09,00 - Szabadka - Kommemorációs ülés Sárközi István emlékére

10,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. november 27.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

14,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2024. november 29.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Női Fóruma 15. születésnapjának megünneplése

2024. november 30.

09,00 - Adorján - XIII. Hurka- és Kolbászfesztivál

12,00 - Dályhegy (Horvátország) - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) évi közgyűlése

2024. december 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. december 6.

10,00 - Szabadka - Táblagépek ünnepélyes átadása a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2024. december 9.

09,00 - Magyarkanizsa - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

09,30 - Magyarkanizsa - A Microcer kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű fejlesztés ünnepélyes átadása

10,30 - Felsőhegy - Precíziós sertéstelep, kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

11,30 - Zenta - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására, valamint falusi házak vásárlására meghirdetett pályázatainak forrás függvényében nyertes pályázóival

12,40 - Zenta - Egyeztetés Zenta polgármesterével, Burány Hajnalkával

2024. december 11.

15,00 - Újvidék - Prof. dr. Andrić Edit Magyar–szerb frazeológiai szótárának ünnepélyes bemutatója

2024. december 12.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés az RTS Reggeli Híradójában - felvétel (szerb nyelven, adásban december 13-án 8 órakor)

11,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Szabadka - A Szent Teréz-székesegyház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

12,15 - Topolya - A Sarlós Boldogasszony rk. templom megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

13,00 - Szabadka - A Pannon Médiaház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

17,00 - Palics - Ünnepi Akadémia a Vajdasági Magyar Szövetség megalapításának 30. évfordulója alkalmából

2024. december 13.

09,00 - Szabadka - Gyászülés prof. dr. Somogyi Sándor emlékére

2024. december 16.

16,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2024. december 17.

08,05 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének gyermekműsora és karácsonyi csomagosztása

2024. december 18.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda c. műsorában (élő)

13,00 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. december 19.

11,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

13,00 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak

16,00 - Magyarkanizsa - A Vajdasági Birkózóakadémia karácsonyi ünnepsége

2024. december 20.

09,00 - Szabadka - Interjú a Nove subotičke novine hetilapnak

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó Lapkiadó Kft. újonnan kialakított konferenciatermének ünnepélyes átadója

11,45 - Újvidék - A szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozatának ünnepélyes megnyitója

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó napilap megjelenése 80. évfordulójának megünneplése

2024. december 21.

15,00 - Zenta - A Zentai Birkózó Egyesület fennállása 100. évfordulójának megünneplése

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása