Dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke megtekintette a Makkhetes HK területén végzett gázhálózat-bővítési munkálatokat

Dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke megtekintette a Makkhetes HK területén végzett gázhálózat-bővítési munkálatokat. Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke ma megtekintette a gázelosztó hálózat kiépítésének befejező munkálatait a Makkhetes Helyi Közösség területén levő 4. Montenegrói brigád utcában. Nyilatkozatában kiemelte, a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat idén négy helyi közösség - Makkhetes, Újfalu, Palics és Ludas területén összesen 20 km gázvezetéket telepít és további 20 km gázvezeték tervezésén dolgozik.

„Mint azt láthatják, a városi és külvárosi helyi közösségeink arányos fejlesztésére törekszünk. Természetes, hogy például Ludason is kiépüljön a gázhálózat. A négy helyi közösség közül, ahol ezekben a napokban a munkálatok folynak, nem csak azért döntöttem a makkhetesi helyi közösségben folytatott munkák megtekintése mellett, mert itt épül a leghosszabb gázvezeték-hálózat, hanem mert tudjuk, hogy mi mindenen mennek keresztül az itt élők a migránsáradat miatt. Ezáltal is azt szerettem volna kifejezni, hogy nincsenek egyedül, hogy számot vezetünk a biztonságukról, de az infrastrukturális fejlesztésükről is, ami viszont semmit sem ér, ha a polgárok biztonsága nincs szavatolva." – hangsúlyozta.

Emlékeztetett arra, tíz napja sincs, hogy a köztársasági parlamentben ismét azt kérte a belügyminisztertől, hogy az állam garantálja a szabadkai polgárok, így a makkhetesi lakosok biztonságát is, amely - mint mondta - évek óta városunk ezzel a problémával szembesülő helyi közösségeinek egyike.

“Mi továbbra is azt kérjük az állami szervektől, mint azt 2015 óta folyamatosan tesszük, hogy tegyenek meg mindent a lakosok biztonságának szavatolása érdekében. Voltak rendőrségi akciók az elmúlt napokban is, ezt a polgárok figyelemmel kísérik és tudják, hogy a rendőrség rendkívül nehéz körülmények között végzi a dolgát. Nem teszünk könnyelmű ígéreteket, tudjuk, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megállítani. Továbbra is országunk déli határának védelmére szólítunk fel, hogy az illegális migránsok ne kerülhessenek községeink, városaink területére. Ezzel a jövőben is foglalkozunk, és én továbbra is kérni fogom a belügyminisztert és a Szerb Köztársaság Kormányát, hogy tegyenek meg mindent a lakosság biztonsága érdekében. Egyszerűen nincs rendben, hogy Szabadkán az emberek szinte minden reggel lövöldözést tapasztalnak." – hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a Szabadkai Gázművek KKV minden évben 20 km hálózatbővítést tervez és 20 km gázvezetéket telepít.

„Ez korábban 10 km volt. Készülnek a 2024. évi tervek is. Az összesen nyolc városi és külvárosi helyi közösség területére tervezett 20 km gázvezetékből Makkhetes Helyi Közösségben jövőre 7 km vezeték épül. Dolgozunk a szennyvízhálózat és az ivóvízhálózat építésén is, valamint az aszfaltburkolat javításán. Szeretném megnevezni azokat az utcákat e helyi közösség területén, amelyekben már történtek fejlesztések, és amelyekben az utak burkolását, a gáz-, a szennyvíz- és a vízvezeték-hálózatok kiépítését tervezzük. Ezek a Darinka Radović, a Brač, a Jovan Mikić, a Lukács György, a Lermontov, az Anka Butorac, a Celje, a Szeged, az Anna Frank, a Nadežda Petrović, a Győri Ferenc, a Dilj, a Titograd és a 4. Montenegrói brigád utcák.” – tájékoztatott dr. Pásztor Bálint.

Horvát Tímea, a Szabadkai Gázművek KKV igazgatója elmondta, hogy a 4. Montenegrói brigád utcában befejeződtek a 350 m gázhálózat telepítésének munkálatai, és idén befejeződött a gázvezetékhálózat építése az Újfalu helyi közösség területén levő Antun Suturović utcában is, valamint zajlanak a munkák Ludas település gázhálózatának építésén.

“Ludason 14 km gázelosztó hálózat épül és úgy véljük, a munkák őszig befejeződnek. A 4. Montenegrói brigád utcában tíz háztartás kapcsolódhat a vezetékre, Ludason mintegy 420 háztartás. Jelenleg nyolc helyi közösség, Makkhetes, Kelebia, Pescsara, Zorka, Újfalu, Sétaerdő, Sándor és Palics területére készülnek a gázhálózat kiépítésére vonatkozó tervek és mi a kivitelezést még az idén szeretnénk megkezdeni, de jövőre biztosan megkezdjük.  Ez mindenképpen függ a kivitelező kiválasztásától.” – tájékoztatott.

Közölte továbbá, hogy a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalatnak 11 900 fogyasztója van és a működési terv szerint idén további 500 fogyasztó csatlakozhat a gázelosztó hálózatra.

„Nyilvánvalóan növekszik a földgáz használata iránt érdeklődők száma, köszönhetően dr. Pásztor Bálintnak, a városi képviselő-testület elnökének is, aki kezdeményezte, hogy a közvállalat 2022. évi működési tervében első alkalommal szerepeljen a hálózatra csatlakozás összege részletekben történő fizetésének lehetősége. A csatlakozás ára 100.000 dinár, az első részlet 24.000 dinár, minden további részlet 7.000 dinár. Azt pedig, hogy mennyire volt indokolt a törlesztési lehetőség alkalmazása, mi sem bizonyítja jobban, mint az az adat, hogy a tavalyi összesen 400 csatlakozás 40%-a a bekötés részletekben történő kifizetésének igénylése alapján történt.” – tájékoztatott Horvát Tímea.

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje