Célvonalban az autonómia

Elkészült a Vajdaság hatásköreiről szóló törvénytervezet – Akár két héten belül parlamenti döntés születhet a statútumról

Egy év huzavona után a szerb kormány elkészítette Vajdaság hatásköri törvénytervezetének munkaverzióját, amelyről várhatóan a holnapi kormányülésen döntenek. Amennyiben megszavazzák, a parlamenti képviselők elé kerülhet. Ezzel 152 új hatáskört vehet át a tartomány az államtól. Ennek ellenére a Vajdasági Szociáldemokrata Liga nem szavazna rá, míg Pásztor Bálint parlamenti képviselő és Bojan Pajtić, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke hasonlóan vélekedik: nem ideális, de elfogadható.

A Vajdaság hatásköreiről szóló törvénytervezet munkaverzióját kedden este tette közzé a szerb kormány. Sajtóértesülések szerint a törvénytervezet munkaverziójáról – amely nem végleges, tehát változtatható – a holnapi kormányülésen döntenek. Amennyiben elfogadják, akkor az új statútummal a hatásköri törvényjavaslat akár két héten belül a köztársasági parlament képviselői elé kerülhet – vélekedett Pásztor Bálint, a kisebbségi frakció vezetője lapunknak. Mint megjegyezte Slavica Đukić-Dejanović, a Szerbiai Képviselőház elnöke ígéretet tett arra, hogy ekkor megszakítja a mintegy 59 napirendi pontból álló rendes parlamenti ülést, és csak a tartománnyal kapcsolatos jogszabályokról vitáznak majd. A Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői mindenképpen megszavazzák a dokumentumokat, ugyanis Pásztor szavai szerint nem engedhető meg, hogy újabb mondvacsinált okok miatt hónapokig elhúzódjon a jogszabályok megszavazása.

– Természetesen nem ideális a hatásköri törvény, de az adott politikai körülmények között kielégítőnek tekinthető. Egyrészt a jelenlegi Szerbiai Alkotmány nem tesz lehetővé Vajdaság számára nagyobb autonómiát – ami miatt támogatjuk is az alkotmány módosítását – másrészt az elmúlt egy évben megbizonyosodhattunk arról, hogy a belgrádi politikai vezetés még nem érett meg arra, hogy ettől magasabb fokú autonómiát adjon a tartománynak – mondta Pásztor Bálint.

A Vajdaság hatásköreiről szóló törvénytervezet munkaverzióját a Szerb Kormány honlapján olvashatják.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője szerint a jelenleg parlamenti eljárásban levő statútum és az elfogadásra kerülő hatásköri törvény még mindig sokkal jobb, mintha hatályban maradna az 1990-es miloševići vajdasági statútum. Többek között fontosnak tartja, hogy a tartomány lesz a vajdasági óvodák és általános iskolák alapítója.

– Ezek a hatáskörök a vajdasági magyarság oktatása szempontjából mindenképpen fontosak, és egyszerűbb a tartományi szervekkel tárgyalni arról, hogy egyes intézmények alapítói jogát ruházzák át a nemzeti tanácsokra, mintha a belgrádi kormányzattal kellene megállapodásra jutni. Ehhez hasonló pozitív példákat további húsz társadalmi területen is fel lehetne sorolni – véleményezte a parlamenti képviselő.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mielőbb elfogadásra kerüljön a közvagyonról szóló törvény. Szavai szerint a jövőben ezzel a törvénnyel lesz szabályozva a tartományi és az önkormányzati tulajdon, valamint az önálló bevételi források kérdése. Szerinte jobb lett volna, ha mindezt a hatásköri törvény szabályozná, de sajnálatos az is, hogy kimaradt a tartományi statisztikai hivatal megalapításának joga.

– A tulajdonjogok és bevételi források kérdésének a tisztázása nélkül nem lehet autonómiáról beszélni – tette hozzá Pásztor.

Mint megjegyezte, nem világos számára a Vajdasági Szociáldemokrata Liga álláspontja a Vajdasági Tudományos Akadémia intézményével és Újvidék Vajdaság fővárosi státusával kapcsolatban, mert ezeknek a kérdéseknek nem is kell a hatáskörökről szóló törvényben szerepelnie. Az akadémia intézményének kérdését a statútum szabályozza, míg az, hogy Újvidéket vajdaság fővárosának nevezik-e, nem érdemi kérdés. Pásztor Bálint szerint elképzelhető, hogy a szombati tartományi képviselőházi ülésen a hatáskörökről szóló törvénytervezettel kapcsolatban valamiféle nyelvi összehangolás történik majd, de a VMSZ semmi olyan változtatást nem fog megszavazni, amely csökkentené az autonómia mértékét.

Bojan Pajtić, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke szerint sem tökéletes a hatásköri törvénytervezet, azonban a tartomány javaslatainak 90 százalékát tartalmazza. Ezek közül kiemelte a Fejlesztési Bank megalapításának jogát, valamint azt is, hogy a tartomány képviseletet nyithat Brüsszelben és az európai régiókban. Szavai szerint Vajdaság fővárosának, a Vajdasági Tudományos Akadémiának, valamint a tartományi közvállalatoknak a kérdését a statútum szabályozza. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a jövő héten parlamenti eljárásba kerül a törvénytervezet.

A LIGA NEM SZAVAZ

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga nincs megelégedve a kidolgozott dokumentummal. Bojan Kostreš, a VSZL alelnöke tegnapi sajtótájékoztatójukon kiemelte: annak ellenére, hogy sok olyan elemet tartalmaz a törvénytervezet, amelyek a VSZL ajánlásai voltak, kimaradtak a dokumentumból olyan részek, amik nélkül pártjuk nem támogathatja tovább azt.

Kostreš szerint a következők nem maradhatnak ki a törvénytervezetből: Újvidék mint Vajdaság fővárosa, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia legitimálása, az európai intézményekkel való kommunikációhoz való jog, valamint a belgrádi illetékesekkel egyezségre kell jutni Vajdaság törvényhozási, bírósági és végrehajtói hatalma terén is.

– Az elkövetkező két-három napban tárgyalni fogunk Mirko Cvetković kormányfővel az említettekkel kapcsolatban. Nagyon remélem, hogy meg tudunk állapodni, mert ellenkező esetben követeléseinktől nem tágítunk, és nem szavazunk a törvényre – mondta Kostreš.

Mint megjegyezte, fontosnak tartják az alkotmány megváltoztatását is, annak érdekében, hogy a tartomány valódi autonómiát kaphasson, majd hozzátette, nem tudnak hozzájutni Vajdaság statútum tervezetének a szövegéhez, de abból, amit a hatásköri törvénytervezetben látnak, semmi jóra sem következtetnek.

Branislav Bogaroški, a VSZL tartományi frakcióvezetője ugyanakkor elmondta, hogy a Tartományi Képviselőházban a Liga nem lesz jelen Vajdaság hatáskörét megállapító törvénytervezetének újratárgyalásán, mert megalázónak tartja azt, hogy az egy éve több mint háromnegyedes többséggel elfogadott törvényt, most „pótvizsgára küldjék”.

dió, h.gy.

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

17,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 24.

15,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 30.

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban