Az Este - Szerbiai választások - Pásztor Bálint

Köztársasági, tartományi és önkormányzati képviselők mellett államfőt is választanak Szerbiában májusban. A vajdasági magyar képviselet erősödhet.

Mv.: - Nemcsak a kampányzárón, a kampányban is részt vesznek, részt vettek vezető magyar politikusok. Szerbia május  6-án választ. Ha a vajdasági magyarok egységesen szavaznak még kormányzó erő is lehet a VMSZ-ből.

R.: - Szerbia vatlakozását követően azok a fiatalok, akik ismerik a magyar és a szerb szakmai nyelvet versenyelőnyben lesznek - mondta Semjén Zsolt Szabadkán. A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, fontos, hogy a vajdasági magyarság minél nagyobb számban vegyen részt a május 6-i szerbiai választásokon. Semjén Zsolt szerint a Vajdasági Magyar Szövetség bebizonyította, hogy képes a vajdasági magyar érdekeket képviselni. Azzal, hogy a magyar kormány a VMSZ mellett foglal állást a választások előtt, tulajdonképpen a vajdasági magyarág mellé áll - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes: - Az a nemzeti érdek, hogy a magyarság minél egységesebben tudjon megjelenni, és megvan az a lehetőségünk arra, hogy a magyarok nélkül ne lehessen kormányt alakítani Szerbiában. Ami pedig mindenképpen a magyarság és a vajdaság szempontjainak a hangsúlyos megjelenítését jelenti.

R.: - Pásztor István, a VMSZ elnöke szerint Budapest támogatása erőt ad a vajdasági magyar közösségnek. Pénteken  VMSZ kampányzáró rendezvényére a Vajdaságba érkezik Orbán Viktor, miniszterelnök is.

Mv.: - Az Este vendége pedig Pásztor Bálint, a szerb köztársasági parlament képviselője, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, jó estét kívánok képviselő úr!

Pásztor Bálint, (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Jó estét kívánok!

Mv.: - Maga  nagyon fiatal, és már a harmadik ciklusát  nyomja.

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Igen, de ez rohamosan változik, és nem jó irányba.

Mv.: - Azaz?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Hát a korom, nem a mandátumok száma, remélem, hogy elnyerem a harmadik mandátumot. Hiszen ez azt jelentené, hogy a VMSZ újra parlamenti párttá válik és mi azt szeretnénk, ha a jelenlegi négy képviselő helyett hatan lennénk a következő ciklusban.

Mv.: - Ez mit jelentene egyébként? A hat képviselő. Milyen erőt jelent ez a szerb parlamentben, a köztársasági parlamentben?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Ez egyrészt azt jelentené, hogy alakíthatnánk önálló VMSZ-es frakciót, másrészt pedig azt jelentené, hogy megkerülhetetlen erővé válnánk a képviselői házban nagy valószínűség szerint, hiszen a két úgynevezett nagy párt, fej-fej mellett halad, és valószínűleg a Demokrata Pártnak szüksége lenne a VMSZ-es képviselők támogatására a kormányalakításnál.

Mv.: - Most úgy tűnik, ugye, hogy a Demokrata Pártnak áll a zászló, de lehetséges az is, hogy a Szerb Haladó Párt nyeri meg a választásokat. Abban az esetben, ha a Haladó Párt győz, akkor koalícióra lépnek-e velük?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - A Haladó Párttal biztosan nem fogunk koalícióra lépni.

Mv.: - Miért?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Azért, mert a Haladó Pártnak a programja jelen pillanatban nem kompatiblis a VMSZ programjával. Másrészt pedig a Haladó Párt vezetőinek a múltja nem kompatibilis azzal az európai jövővel, amiben reménykedünk Szerbia esetében.

R.: - Azaz?  Milyen jövőben reménykednek?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Hát azt szeretnénk, ha egy olyan kormány alakulna Szerbiában, amely az EU-s csatlakozást mindenek felett álló elvnek és célnak tekintené.

Mv.: - Ez kérdéses a Szerb Haladó Pártnál?  Hát azért ők is támogatják.

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Én azt gondolom, hogy igen, hiszen az utóbbi időben valóban erről beszélnek, de még mindig megkérdőjelezhető, hogy az ő esetükben az Európai Unió vagy Oroszország-e az első számú stratégiai partner. Mi természetesen azt gondoljuk, hogy minden állammal gazdasági ügyekben együtt kell működni. De vissza kellene térni az euróatlanti integráció útjára, tehát mi a NATO-csatlakozás hívei vagyunk. Ezen kívül pedig szeretnénk, ha felgyorsulna az uniós integráció.

Mv.: - Ez egyébként kizárja? Hiszen  Szerbiának ugye tradicionális partnere, tradicionális szövetségese Oroszország, kizárja azt a lehetőséget, az Oroszországgal való szövetség, hogy az euróatlanti szerződésbe belépjen Szerbia?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Jogilag természetesen nem zárja ki, de azt gondolom, hogy a tagjelölti státusz megszerzését követően Szerbiának a külpolitikáját is összhangba kell hozni az uniós külpolitika elveivel, és nem lehet két széken ülni egy időben. De a jelenlegi külpolitika Szerbiában nem két széken ül, hanem legalább haton, hiszen egyik nap az Európai Unió, másnap Oroszország, harmadnap az Amerikai Egyesült Államok majd az el nem kötelezett országok, India, Kína, Brazília és így körben halad a szerbiai külpolitika, a demokrata párti kormány esetében is. Éppen ezért lesz az egyik feltételünk a demokrata párti vezetésű kormány megalakításánál az, hogy világos legyen a külpolitika.

Mv.: - Minisztert adnak majd?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Egészen biztosan nem, hiszen mi továbbra is az elvszerű politizálást tartjuk célunknak és egyedüli célra vezető útnak a magyar ügyeket és a vajdasági érdekeket szeretnénk képviselni. És, amennyiben személyesen vennénk részt a kormányban miniszteri vagy akár államtitkári szinten, akkor a mozgásterünk gyakran beszűkülne. Ezt láthattuk más pártok esetében a jelenlegi mandátumban.

Mv.: - Vajdasági érdekek. Mik a vajdasági érdekek Szerbián belül?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - A vajdasági érdekek elsősorban azok, hogy Belgrád és a központi köztársasági kormány ne rabolja ki a vajdaságiakat.

Mv.: - Kirabolja?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Igen, gyakorlatilag ez a helyzet, hiszen az elmúlt öt évben annak ellenére, hogy a köztársasági alkotmány világosan lefekteti azt, hogy Vajdaságnak mennyi jár a köztárssági költségvetésből, minden évben alkotmányellenes költségvetést fogadott el a szerbiai parlament, volt olyan év, amikor már az év elején ez bebizonyosodott, ebben az esetben mi a költségvetési javaslat ellen szavaztunk két évvel ezelőtt. Más években pedig az év végén derült ki, hogy Vajdaság távolról sem kapta meg azokat a összegeket, amelyeket minimálisan megillették volna. Éppen ezért mintegy 600 millió eurót vettek ki a vajdaságiak zsebéből az elmúlt öt évben.

Mv.: - Mi lehetett volna ebből a  600 millióból, ha megkapják?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Például 700 km regionális út, 10 ezer km vízvezeték, 5000 km kanalizáció, 20 modern kórház, 110 diákotthon. Lett volna mit építeni és a vajdaságiak életminősége nem olyan lenne, mint ma. Hogyha ezeket az infrastrukturális beruházásokat el lehetett volna végezni az elmútl öt évben.

Mv.: - Autonómia.

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Autonómia a számunkra, Vajdaság esetében és a mi felfogásunk szerint 1994 óta azt jelenti a VMSZ megalakulásától, hogy  törvényhozó igazságszolgáltató és végrehajtó hatalom, önálló bevételek és saját vagyon.

Mv.: - Egyetlen kérdés  végére, ugye magyar politikusok elég határozottan kiállnak a VMSZ mellett, részt vesznek a kampányban, részt vesznek a kampányzárón, nem szül ez ellenérzést mondjuk a vajdasági szerbek körében?

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - A vajdasági szerbek körében nem, bizonyos pártok körében igen.  De ilyenkor el szoktuk azt mondani, ami egy leellenőrizhető tény, hogy decemberben Orbán Viktor például ötször szólalt fel az Európai Tanács ülésén annak érdekében, hogy már márciusban visszatérjen az Európai Unió arra a kérdésre, hogy Szerbia megkapja a tagjelölti státuszt. Tehát ezt figyelembe véve nem kéne, hogy ez ellenérzéseket szüljön.

Mv.: - Képviselő úr, kíváncsian várjuk az eredményeket, sok sikert kívánok! Köszönöm, hogy eljött.

Pásztor Bálint (VMSZ) képviselő, Szerb Köztársasági Parlament: - Köszönöm szépen.

Mv.: - Ez volt mára az Este. Én köszönöm figyelmüket. Holnap reggel, hogy ne maradjanak le semmiről, ami fontos, hallgassák 180 percet a Kossuth rádióban. Mi legközelebb holnap este várjuk önöket. Viszontlátásra!

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​