Az első intézkedésekre várva

Ivica Dačić, a péntek délután megalakult kormány elnöke előző este felolvasott expozéjában mindenekelőtt a demográfiai mutatók és a gazdasági körülmények javítására helyezte a hangsúlyt. Fontos helyet kapott benne a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, valamint az európai integrációs folyamat folytatása is. Első impresszióik megosztására kértük fel Aleksandra Jerkovot és Pásztor Bálintot.

„LÁTTUK ŐKET KORÁBBAN”

Az új kormány megalakulása kapcsán Aleksandra Jerkov, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga frakcióvezető-helyettese lapunknak elmondta, hogy bár Ivica Dačić kormányfő expozéja első ránézésre teljesen elfogadhatónak tűnik, nem ettől függ majd a kormány megítélése, hanem attól, hogy a felsoroltakból mi valósul meg.

– Nem hisszük, hogy a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerbia Ereje Mozgalom vezette kormány bármi újat is hozhat Szerbiának. Ezeket az embereket már mind láthattuk korábban, meglehet, akkor más pártok tagjai voltak. Nem hiszem, hogy Velimir Ilić harcolni fog a korrupció ellen, nem hiszem, hogy Aleksandar Vulin, a Jugoszláv Baloldal volt tagja megőrzi majd Koszovót, s nem hiszem, hogy Aleksandar Vučić felkutatja, kik bújtatták Ratko Mladićot – fogalmazott Jerkov.

Mint mondta, a ma hatalmon lévő pártok azok a pártok, amelyek felfüggesztették Vajdaság autonómiáját – nincs okunk azt hinni, hogy most majd jóhiszeműen viszonyulnak Vajdaság iránt.

– Meggyőződésem, hogy a tartományi adminisztrációnak hatalmas munkát jelent majd az, hogy kiharcolja a tartományt és annak polgárait megillető jogokat, mindenekelőtt a pénzelés tekintetében. Számunkra az lenne a legfontosabb, ha a parlament elfogadná a Vajdaság finanszírozásáról szóló jogszabályt, de attól tartok, hogy ez a parlamenti többség nem fog kellő megértést tanúsítani ahhoz, hogy elfogadja, vagy hogy a tartomány valódi érdekeit szem előtt tartva fogadja el e törvényt – fejtette ki a liga képviselője.

Jerkov hibának nevezte, hogy a kormány nem rendelkezik kisebbségügyi és emberi jogi minisztériummal. Emlékeztetett, hogy két év múlva nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában, s mint mondta, kétséges, hogy valamiféle minisztériumbeli szolgálat megfelelőképp megszervezheti, lefolytathatja és ellenőrizheti ezeket a választásokat.

– A nemzeti tanácsoknak jelentős hatásköreik vannak a nemzeti közösségek művelődési életének, tájékoztatásának terén. Úgy értékeljük, hogy egy törvényben még csak nem is definiált szolgálat egy tárcán belül nem rendelkezik megfelelő kapacitásokkal ahhoz, hogy komolyan foglalkozzon a kisebbségi és emberi jogi kérdésekkel – közölte Aleksandra Jerkov.

A TETTEK ALAPJÁN ÍTÉLNEK

A Vajdasági Magyar Szövetség sem támogatta a Dačić-kabinet megalakulását. Pásztor Bálint, a párt frakcióvezetője lapunknak elmondta: a párt az elmúlt hónapokban arról beszélt a vajdasági magyaroknak, hogy nem fognak beállni ebbe a kormánytöbbségbe mindaddig, amíg nem válik világossá, hogy ennek a kormánynak mi a programja, melyek a célkitűzései.

– A jelenlegi kormány tagjai közül jó néhánnyal kitűnő volt az együttműködés az elmúlt négy év alatt. Egészen konkrét eredményeket is ki tudnék emelni, mindenekelőtt a belügyminiszterre, az oktatási miniszterre és a parlament elnökére gondolok, aki mostantól egészségügyi miniszter. Nem őszinte magatartásra vallana azt mondani, hogy Dačić négy évvel ezelőtt alkalmas volt arra, hogy kormányalelnök legyen, most pedig kormányfőnek nem felel meg – vélekedett Pásztor.

A kormányprogramról szólva elmondta, hogy az elmúlt három év talán legösszefogottabb programja a mostani – az expozé alapján ez az első olyan program, amelyik konkrétumokat tartalmaz a kisebbségi jogokra és Vajdaság autonómiájára vonatkozólag is.

– Az, hogy a következő hónapokban hogyan fogunk viszonyulni ehhez a kormányhoz, attól függ, mit valósít meg ebből a programból, s hogy mire lesz hajlandó a VMSZ programelemeinek a megvalósítása tekintetében. Amennyiben meg tudjuk beszélni a bírósági hálózat átalakítását, a kis összegű lopások értékhatárának drasztikus csökkentését, továbbá ha tiszteletben tartják Vajdaság autonómiáját, ha a mezőgazdaság-politikát végre a kiszámíthatóság jellemzi majd, akkor elképzelhető, hogy a következő évek folyamán a VMSZ elég sok kormány által beterjesztett javaslatot meg tud szavazni a képviselőházban – fogalmazott a frakcióvezető.

Szerinte a következő hetek, hónapok fogják megmutatni, hogy konfliktushelyzet áll-e majd be a tartományi és a köztársasági hatalom között az azokban részt vevő különböző pártok miatt.

– Amennyiben a köztársasági kormányfő, a tartományi parlament elnöke és a vajdasági kormányfő között belátható időn belül sor kerülne egy találkozóra, akkor az mindenképp jó jelként lenne értelmezhető. Mi mindenképp ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy a tartomány pénzeléséről, önálló bevételeiről szóló törvény minél előbb parlamenti eljárásba kerüljön, hiszen ezt még 2008 végéig el kellett volna az alkotmány értelmében fogadni – szögezte le Pásztor Bálint.

VIRÁG ÁRPÁD

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​