Az áldozat nem volt hiábavaló

A kaponyai csatára és Töröky Pál kántortanítóra emlékeztek

Vasárnap a kaponyai csatának emléket állító obeliszknél koszorúzással emlékeztek meg a 174 évvel ezelőtt lezajlott ütközetről, amely ugyan nem sorolható az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc legnagyobb diadalainak sorába, de rendkívül nagy jelentőséggel bírt, ugyanis ezzel sikerült megállítani az előretörő szerb csapatokat, és így Szabadka és Szeged is megmenekült. A bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Egyesület, valamint a Hagyományápoló és Kegyeleti Bizottság szervezésében megvalósuló megemlékezés a Himnusszal kezdődött, majd dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke mondott ünnepi beszédet.

– A túlerővel szemben aratott győzelmet ünnepeljük. Azokat a hősöket, akik kitartottak azon értékek mellett, amelyekben hittek akkor is, ha az életüket kellett adniuk értük és a hazáért. Összefogtak és az ősi magyar hadászati taktikát alkalmazva megfutamodást színleltek, mire az ellenség megbontva a csapategységét üldözőbe vette őket, majd visszafordultak és győzelmet arattak. Azért sikerülhetett ez, mert a szív hajtotta őket, hittek abban, amiért harcoltak, és összefogtak. Ez az összefogás az, amelyből mindannyiunknak tanulnunk kell, amire büszkéknek kell lennünk, és amelynek jellemeznie kell a mai cselekvésünket is. Ez az, ami az elmúlt években a bajmoki közösséget is sokkal nagyobb mértékben jellemzi, mint az azt megelőző időszakban. Elsőre ugyan úgy tűnhet, hogy a szabadságharc elbukott, de a hősök példamutatása olyan tiszteletet ébresztett a velünk együtt élőkkel, hogy kevesebb mint két évtizeddel később megszületett a kiegyezés, ami a környék felvirágzását is magával hozta, és ez a felvirágzás az első világháború kitöréséig tartott Bajmokon és Szabadkán is. Ha nem lett volna a szabadságharc, ez sem következhetett volna be, vagyis az áldozat nem volt hiábavaló – fogalmazott Pásztor Bálint.

A beszédet követően Petőfi Sándor két versét is meghallgathatták a résztvevők Bálint Lukács Mónika és Pénzes Anna előadásában. A program a Szózattal zárult, majd a résztvevők megkoszorúzták az emlékművet. Az emlékezés virágait többek között Magyarország szabadkai főkonzulátusa, Szabadka Város és a Magyar Nemzeti Tanácsképviselői helyezték el.

A kaponyai csata helyszínén szervezett megemlékezés előtt a bajmoki paprenyacsai temetőben emlékeztek meg Töröky Pál kántortanítóról, aki maga is részt vett a szabadságharcban, azt követően pedig Bajmokon telepedett le. A kántor sírját Erhard Róbert plébános szentelte meg.

– Töröky Pál kántortanító életében és munkásságában ezt a közösséget, ezt a népet szolgálta énekkel, zenével, az Úr dicsőítésével, ugyanakkor tanította a nemzetet nemcsak ékes anyanyelvünkre, hanem a gerinces kiállásra, a becsületes munkás életre, az egyenesszívűségre – fogalmazott a plébános.

A megemlékezésekben közreműködött a Dózsa György Magyar Művelődési Egyesület Búzavirág vegyes kara.

B.EM

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​