''Akik nem közömbösek a hazájuk iránt”

Orbán Viktor délvidéki körútja - Több mint 117 ezren iratkoztak már fel a magyar választójogi névjegyzékre

Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének a meghívására Nagybecskerekre, Muzslyára, Temerinbe és Zentára látogatott el egynapos vajdasági körútja során Orbán Viktor, a Fidesz MPSZ elnöke.

Nagybecskereken msgr. dr. Német László nagybecskereki megyés püspöknél Németh Zsolt társaságában tett tisztelgő látogatást az ellenzéki párt elnöke, akit az épületbe Pásztor István, a VMSZ elnöke, Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke, Pásztor Bálint köztársasági képviselő, frakcióvezető, Dévavári Zoltán, a VMSZ alelnöke, Kovács Elvira köztársasági képviselő, Miavecz Béla, a VMSZ tanácsának elnöke, Dudás Károly, a VMSZ elnökségének tagja és Tápai János, a nagybecskereki városi tanács kisebbségekkel megbízott tagja kísért be. Tárgyalásuk fókuszában elsősorban a bánsági egyházközösség aktualitásai voltak. A tanácskozás után Orbán Viktor kíséretével Muzslyára, az Emmausz fiúkollégiumba látogatott, ahol Kalapis Sztoján atya, a kollégium igazgatója fogadta őt.

Orbán a kollégiumban a sajtó képviselőinek elmondta, hogy örömmel jött a szórványba, mert itt van a legnagyobb szükség arra, hogy a magyarok megmaradjanak magyarnak.
   
Mint mondta: ,,A szórványban szerettem volna elsőként tiszteletemet kifejezni az itteni magyar embereknek és vezetőiknek, hogy az elmúlt évtizedek során megőrizték az itteni iskolákat, a magyar kollégiumokat, a magyar nyelvet, a magyar gondolkodásmódot, a magyar identitást. Egyébként közvetlen célja jövetelemnek az volt, hogy buzdítsam az itt élő magyarokat, hogy elmondjam nekik: a szabadság csak annyit ér, amilyen mértékig élünk vele. Most itt a lehetőség először a Kárpát-medencében, hogy a vajdasági magyarok egy saját névjegyzéket állítsanak össze, egy saját nemzeti névjegyzéket, amely később mindennek az alapja lesz: az iskolának, a kulturális életnek, talán még a gazdasági életnek is, továbbá az állampolgárságnak, és a Magyarországgal való kapcsolattartásnak is.''
   
A kollégiumban a helyi magyar közélet jeles személyiségeivel is sikerült elbeszélgetni. Ezután a jeles vendégek a Gabona családot látogatták meg. A szülőkön kívül a 9 éves Andor, a 7 éves Kinga és a 4 éves Lehel fogadták őket.
   
A Fidesz elnöke ezután a VMSZ elnökének kíséretében Temerinbe utazott, ahol a helyi értelmiségieken kívül a dél-bácskai magyarság jeles közéleti és egyházi személyiségei, a civil szervezetek vezetői, illetve a magyar vállalkozók várták, és vendégelték meg őket ebéddel. Gusztony András polgármester köszöntője után Orbán Viktor azt közölte, hogy a választói névjegyzék összeállítása egy olyan eredmény lesz, amelynek jelentőségét és fontosságát most talán még fel sem tudjuk becsülni. ,,Ha a határon átívelő nemzetegyesítést véghez akarjuk vinni, akkor a magyar államhatárokon kívül levő minden magyar közösségben választói névjegyzéket kell összeállítani'' - hangsúlyozta a Fidesz elnöke, s rámutatott arra, hogy a névjegyzék lehet az alapja a kettős állampolgárság iránti igények kielégítésének is.
   
Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a névjegyzék összeállítása pártok felett álló össznemzeti ügy. Majd hivatalosan is bejelentette, hogy nem egész egy hónap alatt a választói joggal rendelkező magyar polgároknak több mint a fele feliratkozott már a névjegyzékre.
   
Orbán látogatásának utolsó állomása Zenta volt. A főtéren mintegy kétezer ember gyűlt össze a fogadására. A Fidesz elnöke beszédében többek között a következőket mondta:
   
,,A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, kedves zentaiak: a szeretet ellentéte a közöny. Ez a hazaszeretettel is így van. A hazaszeretet ellensége és ellentéte a haza iránti közöny. Én örülök annak, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség nem közönyös szervezet. Örülök, hogy azok, akiket megmozgattak, bebizonyították, hogy nem közömbösek a hazájuk iránt. Amikor elmentek, és föliratkoztak a névjegyzékre, akkor bejelentették az igényüket a jövőre. Én szeretném biztosítani Önöket arról, hogy minden név, amely fölkerült a névjegyzékre, egy-egy kapcsot jelent a magyar nemzet szétszakított részei összefogásának nagy műveletében. Általában én szoktam biztatni Önöket, de úgy látom, erre itt most már nincsen szükség. Most arra van szükség, hogy azt a jó hírt, amit itt kaptam, hazavihessem Magyarországra, hogy elmondhassam, hogy sokkal nehezebb helyzetben, mint Budapesten, sokkal mostohább körülmények között, mint Magyarországon, igen, a Vajdaságban, a Délvidéken a magyarok tíz körömmel ragaszkodnak a magyarságukhoz. Kiállnak érte, vállalják, és várják, hogy eljöjjön az a korszak, amikor egyesíthetjük a magyar nemzet szétszakított erőit.”
   
Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédében a vajdasági magyarságnak köszönte meg kiállását:
   
,,Bebizonyítottuk, hogy él nemzet e hazán, és mindössze egy hónap alatt teljesítettük azt a minimumot, ami szükséges volt az MNT közvetlen úton való megválasztásához. Köszönetet szeretnék mondani annak a több mint 117 320 vajdasági magyar embernek, aki legyőzve önmagát, legyőzve előítéleteit és félelmeit, vállalva az egységes magyar nemzethez tartozást, feliratkozott a választói névjegyzékre. Köszönetet szeretnék mondani annak a sok száz aktivistának, aki a nemzeti ügyet szolgálva utcáról utcára járva elősegítette ennek a folyamatnak a sikerességét. Bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk hitevesztett közösség, hogy az egységes magyar nemzet részeként éljük meg magunkat, és hitünket aláírásunkkal is vállaljuk. Gratulálni szeretnék mindannyiunknak ehhez a tetthez! A választói névjegyzék létrejötte az MNT közvetlen úton való megválasztásának föltétele, de hangsúlyozom, hogy a névjegyzék felállítása már rég nem az MNT megválasztásáról szól, hanem arról, hogy a vajdasági magyar emberek hisznek önmagukban, társat keresnek egymásban, egymásba kívánnak kapaszkodni” - hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

Szerkesztőségi hírösszefoglaló

2024. július 8.

10,00 - Újvidék - Találkozó Juhász Bálinttal, Vajdaság AT Képviselőházának elnökével

10,30 - Újvidék - Találkozó Maja Gojkovićtyal, a Tartományi Kormány elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. július 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. július 10.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület alakuló ülése

2024. július 11.

13,00 - Budapest - Találkozó Nagy János Miniszterelnöki irodát vezető államtitkárral

2024. július 12.

10,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, az Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2024. július 14.

10,30 - Hajdújárás - VIII. Rózsa Sándor Fesztivál

2024. július 15.

11,00 - Szabadka - A Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban júl. 22-én, 20,00 órakor)

2024. július 22.

11,00 - Magyarkanizsa - A Birkózókat ábrázoló szobor avató ünnepsége a Vajdasági Birkózóakadémia udvarában

12,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével és Željko Trajkovićtyal, a Szerb Köztársaság Sportminisztériumának segédminiszterével, a Szerbiai Birkózó Szövetség volt elnökével

14,00 - Zenta - Találkozó Burány Hajnalka polgármesterrel és a zentai önkormányzat új vezetőségével

2024. július 23.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (I. rendkívüli ülés)

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)