A VMSZ támogatja a tartományi kormány követelését

A minisztérium szerint Vajdaságnak nem 2, hanem 20 százalék jut a Nemzeti Beruházási Terv eszközeiből

A Nemzeti Beruházási Tervért (NIP) felelős minisztérium idén 26 milliárd dinár értékben pénzel különböző projektumokat Szerbiában, jelentette be hétfőn Verica Kalanović miniszter, hangsúlyozva, hogy ebben az évben kizárólag az infrastruktúra fejlesztését pénzelik majd. A tartományi kormány azonban elégedetlenségének adott hangot, ezért a szerb kormánytól követeli a Nemzeti Beruházási Terv projektumaira előirányzott keretelosztásról szóló tervezet módosítását. A tartományi kormány hétfői közleményében az áll, hogy a NIP keretében jóváhagyott projektumok 3,34 százaléka vajdasági, vagyis a NIP által biztosított keret 1,83 százaléka kerülne Vajdaságba. Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője tegnap a Beta hírügynökségnek kijelentette, hogy a VMSZ támogatja a tartományi kormány követelését, amely szerint a Nemzeti Beruházási Tervből növelni kellene a tartománynak járó pénzeszközöket.

– Véleményünk szerint a szerb kormány döntése a Nemzeti Beruházási Terv eszközeinek szétosztására vonatkozóan a folytatása annak, amiről decemberben esett szó, amikor is a Szerbiai Képviselőház elfogadta a 2010-es évre vonatkozó költségvetést. A meglévő államkassza függvényében nem születhet jó döntés a NIP eszközeinek elosztásáról – nyilatkozta Pásztor, majd elmondta, bízik abban, hogy a tartománynak sikerül majd kiegyeznie a szerb kormánnyal, tiszteletben tartva ezzel a vajdasági álláspontot is.

– Ellenkező esetben nincs értelme sem a tartományi kormány, sem a Tartományi Képviselőház létezésének, ugyanis mit ér mindez, ha Belgrád úgy gondolja, hogy a vajdasági statútum, valamint a hatásköri törvény elfogadása után is mindent a fővárosból kell irányítani, Vajdaságnak pedig mindössze 1,5 százalék jár a NIP pénzeszközeiből – tette hozzá Pásztor.

A téma kapcsán a Nemzeti Beruházási Tervért felelős minisztérium tegnap kiadott közleményében azt hangsúlyozza: a NIP pénzeszközeiből nem 2, hanem 20 százalék jut Vajdaságba. A Vajdaságban kivitelezésre kerülő projektumok értéke 5 156 901 508 dinár, ami a NIP rendelkezésére álló anyagiak közel 20 százalékát teszi ki, ami azt jelenti, hogy az az állítás, miszerint Vajdaságba az eszközök mindössze 1,83 százaléka jut, nem igaz – olvasható a minisztérium közleményében.

Szerkesztőségi összefoglaló

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából