A VMSZ szerepvállalásának eredményei

Minden magyar gyermekért küzdünk — mondta dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik című műsorában.

A vajdasági magyar elsős kisdiákok hivatalos tanévnyitója az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában volt, ahova Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár is ellátogatott. A találkozón a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével elsősorban a támogatáspolitikáról egyeztetett. Azokról a programokról tárgyaltak, amelyeket a VMSZ, illetve a Magyar Nemzeti Tanács szeretne megvalósítani, valamint szó volt a magyar közösség számára kulcsfontosságú intézmények támogatásáról is.

A tanévkezdéssel kapcsolatban Pásztor Bálint hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartja, hogy rendben elindult a tanév, mert mindenkinek ez az érdeke. Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola egy olyan intézmény, amelyet 2019-ben be akartak zárni. A Vajdasági Magyar Szövetség a polgárokkal, a civilekkel együttműködve heteken, hónapokon át küzdött annak érdekében, hogy az iskola megmaradjon. Az idén 37 elsős kisdiákja van az intézménynek, és 2019 óta 240 000 eurónyi támogatás érkezett ebbe az iskolába.

— Előfordul, hogy olyan vádak érnek minket, hogy kizárólag magyarországi forrásokból tartjuk fenn az intézményrendszerünket, és nincs eredménye annak, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség itthon a kormánykoalíció része. Az óbecsei Petőfi Sándor-iskola esetében a 240 000 euróból 228 000 euró fejlesztés valósult meg hazai forrásokból, elsősorban tartományiakból. Ez a Vajdasági Magyar Szövetség kormányzati szerepvállalásának eredménye. A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági és tartományi oktatáspolitikusainak köszönhetően megmaradtak a kis létszámú osztályok. Szeptember 1-jén 1279 kisdiák kezdte meg az általános iskolai tanulmányait magyar nyelven. Vannak olyan osztályok is, amelyekben 3, 2 vagy 1 diák tanul. Ez azért is fontos, mert annak a pedagógusnak, akinek egyetlenegy diákja van, meg tudtuk menteni a munkáját. A törvény értelmében 15 fő lenne a minimum, de évekkel ezelőtt elértük, hogy 5 fővel is nyílhassanak osztályok, most viszont, ha van igény, akkor van fogadókészség a kormányzat részéről is, hogy akár 3, 2 vagy 1 diákkal nyíljon osztály. Minden családért, minden gyermekért küzdünk. Ehhez kellenek partnerek, ezért fontos a kormányzati szerepvállalás.

A műsorban a kötcsei piknikről is szó esett. Az 500 fős, Somogy megyei településen mindenféle rendbontás nélkül zajlott le a Fidesz alapítványa által szervezett találkozó, annak ellenére, hogy az ellenzék is ott rendezett egy összejövetelt. A magyar miniszterelnök beszédével kapcsolatban Pásztor elmondta, mindenki számára világos, hogy amit Orbán Viktor a nemzetközi politika ügyében az elmúlt években hangsúlyozott, az sajnos vagy szerencsére mind bejött.

— Jól látta azt, hogy az Európai Unió szerepe csökken a világpolitikában, a világgazdaságban, felfestett egy jövőképet az EU-val kapcsolatban, azt gondolom, ez Szerbia tekintetében fontos. Világossá tette, hogy ha határon túli meg magyarországi szempontból is akár a támogatáspolitika, akár a kiszámíthatóság, akár a kormányozhatóság fontos az embereknek, akkor 2026-ban a jelenlegi kormányzatnak kell a kormánykerék mögött maradni. Mi itt a Vajdasági Magyar Szövetség részéről mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez így legyen.

A Budapest és Belgrád közti vasúti forgalom megnyitásával kapcsolatban Pásztor kiemelte, teljesen át fogja alakítani a térségünk lehetőségrendszerét, a szó pozitív értelmében.

— Valami hasonló fog bekövetkezni, mint a XIX. század második felében, amikor először elindult a vonat. Tudjuk, hogy ez Szabadkának és a térségnek a felvirágozását jelentette. Azt gondolom, valami hasonló fog történni most is a vasút hatására. Gondoljunk bele, a turizmusnak mit jelent az, hogy 70 perc alatt Belgrádból ide lehet érni Szabadkára. A forgalom akkor fog elindulni, amikor a szakemberek szerint minden teljesen biztonságos. Ez a közeljövőben meg fog történni. Néhány hónap múlva pedig egészen Budapestig lehet a vasútvonalat igénybe venni.

A Prosperitati Alapítvány által életre hívott Vajdasági Mentorprogramról, a Connect and Grow konferenciáról, a jogászösztöndíjakról, valamint az életminőséget javító gazdasági intézkedésekről is szó esett a műsorban.

Pásztor Bálint bejelentette, szeptember 15-étől ismét taggyűléssorozatot tart a Vajdasági Magyar Szövetség. Az idén ez lesz a harmadik ilyen alkalom, amikor a VMSZ politikusai, tisztségviselői a polgárokkal találkoznak, hogy a problémáikról tájékozódjanak, valamint beszámoljanak a párt különféle szinteken folytatott munkájáról is.

SZAKÁLL LAURA

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)