A VMSZ bemutatta programját Magyarkanizsán

Választási programbemutatót tartott kedden este a magyarkanizsai Városháza dísztermében a Vajdasági Magyar Szövetség. Az eseményen egyebek mellett megjelent Korsós Tamás, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus főkonzulja, Ódor Bálint, Magyarország EU-ügyekért felelős helyettes-államtitkára, valamint Pásztor István, a VMSZ elnöke, a párt magas rangú tisztségviselői és köztársasági parlamenti képviselői is.

A megjelenteket Nyilas Mihály, Magyarkanizsa polgármestere köszöntötte. Őt követően Berec Sándor, a VMSZ községi szervezetének elnöke bemutatta a párt választási listáján szereplő 13 magyarkanizsai jelöltet, majd Ódor Bálint szólt az uniós csatlakozásnak a vajdasági magyarságot közvetlenül is érintő előnyeiről az egybegyűltekhez.

Bemutatásra került a VMSZ választási programjának részét képező a falu, a tanya és peremvárosi gondnoki szolgálat létrehozásáról szóló program is, majd Varga László köztársasági parlamenti képviselő beszélt az uniós csatlakozási tárgyalások folyamatáról.

Pásztor Bálint, a VMSZ képviselőcsoportjának vezetője arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy a párt a 2012-es választásokon egy normális Szerbiáért szállt síkra. A VMSZ akkori jelmondatát többen is megkérdőjelezték, mondván: hogyan hülyézheti le egy párt a saját országát?

-Természetesen erről szó sem volt, csupán arra szerettünk volna jelmondatunkkal utalni, hogy egy olyan ország létrehozásáért szállunk síkra, amelyben nem az számít felelőtlen kalandorságnak, ha valaki itthon marad és szülőföldjén kíván boldogulni. A kétkedők nyilván megértették, mert mostanság egyre gyakrabban használják ezt a kifejezést azok a pártok is, amelyek a jelenlegi kormánykoalíciót is alkotják. A szerbiai politikai színtéren, a szerb parlamentben a VMSZ mindig is nyílt és egyenes politikát folytatott, mindenre volt és van véleménye, kész javaslata. Ezt kívánja tenni a jövőben is.

Miután dr. Nagy Imre, az Újvidéki Egyetem tanára ismertette a VMSZ terület- és gazdaságfejlesztési programjának fontosabb mozzanatait, Pásztor István pártelnök záróbeszéde következett, aki emlékeztetett arra, hogy a két évvel ezelőtti választásokon Magyarkanizsán összefogtak a VMSZ ellen, ki akarták ebrudalni a községi vezetésből, de nem sikerült nekik, a politikai csatározásból a párt győztesként és megerősödve került ki. Most más a helyzet, a község 13 jelölttel indul a választásokon, amelyek nagy jelentőséggel bírnak a vajdasági magyarságra nézve.

- A vajdasági emberek, elsősorban az itteni magyar emberek, már több éve kapaszkodót keresnek maguknak, hogy biztosítani tudják itt maradásukat, megmaradásukat, gyermekeik, unokáik jövőjét. A mi választási programunk éppen arról szól, mi is lehet ez a kapaszkodó számukra az elkövetkező négy év során. Ahhoz, hogy ez a kapaszkodó eredményeket hozzon a jövőt illetően, akkor nekünk ennek a jövőnek a részeseivé kell, hogy váljunk, mert ha kimaradunk belőle, akkor olyan jövő bontakozik ki, amelyből hiányoznak majd azok a prioritások, amelyek kimondottan a vajdasági magyarság számára lennének fontosak, mert azokról helyettünk senki sem visel majd gondot – mondta a pártelnök.

A programbemutatót megelőzően vendéglátói kíséretében Ódor Bálint helyettes magyar államtitkár ellátogatott a martonosi Telek-paprika magáncégbe és megismerkedett a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, valamint a Regionális Kreatív Műhely munkájával.

BÖDŐ SÁNDOR

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​