A nemzet ereje

Ünnepi istentisztelet és koszorúzás Bácskossuthfalván

– Március idusán a magyar nemzet erejére emlékezünk, és őseink előtt tisztelgünk, akik közös hittel, akarattal, egységes céljaik megfogalmazásával és összefogással bármire képesek voltak – hangsúlyozta Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére Bácskossuthfalván tartott központi ünnepségen. Majd arra emlékeztetett, hogy ugyan vidékünkön rengeteg megpróbáltatás érte eleinket, mégsem adták fel a harcot. Ez pedig példaként kell, hogy álljon mindannyiunk előtt, közösségünk megmaradásáért egységesen ki kell állnia mindenkinek.

A VMSZ koszorúját Kovács Elvira, Pásztor István és Pásztor Bálint helyezte el

A Bácskossuthfalva központi parkjában álló Kossuth-szobor koszorúzásánál jelen voltak a vajdasági magyarság képviselői, intézmények vezetői. Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlőszavait Nagy János államtitkár tolmácsolta, a házigazdák nevében Papp László tanácselnök köszöntötte a vendégeket. A református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten Harangozó László lelkipásztor hirdetett igét, a Zsoltárok könyvéből idézve Isten feltétlen szeretetére hívta fel a figyelmet, aki több vérzivataros korszakon is átvezette nemzetünket. Az Úr imádságát az ünneplő gyülekezet Tóth József katolikus plébánossal együtt mondta el, majd Dolinszki Áron, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház lelkésze áldotta meg a jelenlevőket.

Fremond Árpád példaértékűnek nevezte azt, ahogyan 175 évvel ezelőtt élt elődeink nem adták fel a jogaikért vívott harcot, nem hátráltak meg, a saját kezükbe vették a sorsuk irányítását, és nevükhöz köthető a szabadságharc utolsó győztes csatája is. Szavai szerint ez akkora horderejű tett volt, amiből ma is meríthetünk, mert csak akkor lehet jövőnk vajdasági magyarként a Délvidéken, ha mi dönthetünk a közösségünk legfontosabb kérdéseiről.

– Büszkék vagyunk az őseinkre, akik a túlerővel szembe mertek szállni, majd a 20. század elején felépítették és felvirágoztatták ezt a vidéket. Fejet hajtunk minden fegyveres konfliktus ártatlan áldozata előtt, és mi a 90-es években is a béke pártján álltunk, ahogy ma is. Tisztában vagyunk azzal is, hogy nem könnyű itthon maradni, megmaradni magyarnak, sokan máshol keresnek boldogulást. Ez a folyamat mindig is jelen volt a vidékünkön, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. Nekünk, akik itthon vagyunk, és tervezünk is maradni, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy közösségünk jól érezze magát dédapáink földjén, és ez hivatástól, munkakörtől függetlenül közös feladatunk és célunk is. Ennek az egyik alappillére a Magyar Nemzeti Tanács által is szorgalmazott, illetve gyakorolt erős magyar érdekképviselet, amiért mindenféle ellenszélben is kitartóan munkálkodunk – hangsúlyozta az MNT elnöke.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a sajtónak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a szabadságharc eszméi a mai zűrzavaros időkben is kapaszkodót és megerősítést jelentenek.

– Nemzeti identitásunk kapaszkodót jelent az egyénnek, sőt az egész közösségünk számára is. Erről nemcsak az elmúlt 175 év tanúskodik, hanem az azt megelőző évszázadok is. Elődeink áldozatkész szerepvállalása arra is tanít bennünket, hogy különböző időszakokban különböző módon tudunk kiállni a nemzetünk megerősítése és megtartása mellett. Ma a politika eszközeivel a közélet csatáiban kell helytállnunk. Ezért is fontos ezekben a napokban, hogy a vajdasági magyarság csaknem 60 ilyen és ehhez hasonló rendezvény keretében emlékezik meg nemzetünk nagyjairól, sok ezer ember lelkét megérintve, nemzettudatában megerősítve – nyilatkozta Pásztor István.

Papp László, a bácskossuthfalvi helyi közösség tanácselnöke köszöntötte Nagy Jánost, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárt, Magyar Józsefet,Magyarország belgrádi nagykövetét, Csallóközi Eszter főkonzul asszonyt, valamint a vajdasági magyar közélet tisztségviselőit, majd szólt néhány szót a szabadságharc helyi vonatkozásairól és Táncsics Mihálynak a faluban töltött éveiről.

A széllel kísért szitáló esőben ünneplőket a Kossuth parkban térzene várta a bácskossuthfalvi Ifjúsági Fúvószenekarnak köszönhetően. Nemzeti imádságunk az óbecsei Botra férfikórus közreműködésével hangzott el, majd Kerekes Zalán, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének szavalója Reményik Sándor Az ige című költeményét tolmácsolta. A megemlékezés végén a társadalmi szervezetek, intézmények, önkormányzatok vezetői, képviselői helyezték el a kegyelet virágait Bácskossuthfalva jelképe, a világ 7. Kossuth-szobra talapzatánál.

K.P.D

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)