A magyar kormány és a VMSZ sikeres együttműködése

Répás Zsuzsanna részt vett a vajdasági magyar párt választási programjának újvidéki bemutatóján

Az összetartozás az a szó, amely fémjelezheti az elmúlt négy év során a nemzetpolitika terén végzett tevékenységet – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Újvidéken a Vajdasági Magyar Szövetség programbemutatóján.

A Pásztor István pártelnök meghívására Vajdaságba látogató helyettes államtitkár elmondta, a politikában a választások jelzik a korszakhatárokat, az elmúlt ciklust pedig azok a jogszabályok, törvények jellemzik, amelyeket a nemzetpolitika újjáépítése érdekében hozott meg a magyar parlament, és amelyek eredményeként immáron közel 600 ezer magyar kérelmezte a magyar állampolgárságot egy élő és valós igény nyomán. Leszögezte, többek között a magyar alkotmány módosításának is köszönhető az, hogy a budapesti parlament az elkövetkező választásokat követően összmagyarrá válhat. Megjegyezte, arányaiban a vajdasági magyarság igényelte a legnagyobb számban a magyar állampolgárságot, s – mint mondta – ez kifejezi mennyire, élő a nemzet összetartozása itt, s mennyire fontos az az emberek számára, hogy ezt megélhessék közjogi értelemben is.

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a legfontosabb az, hogy a magyar kormány partnerekre találjon a kisebbségre vonatkozó tervek és programok megvalósításában. Meglátása szerint csak a vajdasági magyarok tudják megmondani, mire van szükségük, a magyar kormány pedig ehhez nyújt támogatást. Répás Zsuzsanna felhívta a figyelmet az oktatás fontosságára is, s ennek kapcsán többek között az Újvidéken épülő Európa Kollégium kiépítésének projektumát emelte ki. Mint mondta, az oktatás az a terület, ahol átadható az a tudás és szellemiség, amely a magyarságtudat erősítését szolgálja, ezért is érzi fontosnak az óvodásokat, a kisiskolásokat meg a felsősöket megcélzó éves programokat is. „Olyan új programokat szeretnénk elindítani a jövőben, amelyek megerősítik a közösségeket itt, identitásában, kultúrájában és gazdaságilag is” – szögezte le Répás Zsuzsanna, majd felhívta a figyelmet az uniós csatlakozási folyamat során a jövőben adódó új együttműködési lehetőségekre is.

Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára újvidéki beszédében abbeli reményének adott hangot, hogy a vajdasági magyarságnak továbbra is egy olyan erős vezető rétege lesz, amely a helyi lehetőséget felismerve, arra építve úgy fogalmazza meg a programokat – amelyek előreviszik a közösséget –, hogy ahhoz a magyar kormány is hozzá tud járulni, s így tovább tudnak építkezni megerősödve a mostani választások után.

A Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki programbemutatóján Erdély Lenke, a VMSZ alelnöke, a párt városi szervezetének első embere köszöntötte a helyettes államtitkárt, majd szólt a VMSZ újvidéki tevékenységéről, s bejelentette, májusra elkészül a kiemelt jelentőséggel bíró Európa Kollégium, ahova már októbertől beköltözhetnek a vajdasági magyar egyetemi hallgatók.

A rendezvényen megjelentek a párt újvidéki képviselőjelöltjei is. A lista hatodik helyén szereplő Vicsek Annamária logopédus az oktatásnak, azon belül a magyar tagozatok létszáma fenntartásának fontosságáról szólt, s örömmel konstatálta, hogy Újvidéken siketült elérniük, hogy stagnáljon a magyar tagozatok létszáma. Elárulta, amennyiben sikerülne bejutnia a köztársasági parlamentbe, elsősorban a szociális kérdésekkel foglalkozna mert – meglátása szerint – fontos az, hogy a vajdasági magyarok közösségként gondolkodjanak

A VMSZ programjának részét képező falu- és tanyagondnoki szolgálat, valamint a peremkerületi gondnoki szolgálat tervezetéről Szénási Oszkár, a projektum egyik kidolgozója szólt. Kiemelte, azért tartják fontosnak ezt a projektumot, mert drasztikus mértékű a vajdasági magyar lakosság elöregedése, ugyanakkor az európai trend is az diktálja, hogy a saját otthonukban kell segítséget nyújtani az idős embereknek.

Varga László, a VMSZ parlamenti képviselője az európai uniós csatlakozás nyújtotta előnyökről szólt. Leszögezte, a Vajdasági Magyar Szövetség olyan célokat tűz maga elé ezen a területen is, amelyek valós problémákról szólnak és meg is valósíthatóak. Ilyen a vajdasági magyarság képzettségi lemaradásának kompenzálása is, amelyhez nagyban hozzájárul a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramja is.

„Az erő nem vakmerőség, nem azt jelenti, hogy fejjel a falnak, s a parlamentben az elmúlt időszakban és az elkövetkezőben is az erőt, a bátorságot bölcsességgel, szakmaisággal szeretnénk dúsítani, mert a bátorság nem vakmerőség, hanem azt jelenti, hogy az ember konzultálva azokkal, akiket képviselni szeretne, meghatározza az elérhető célokat, s ezeknek az eléréséért a végsőkig küzd” – jelentette ki a programbemutatón Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője, s megjegyezte, mindez akkor lehetséges, ha a képviselő mindvégig azt érzi, hogy akiknek az érdekeit képviseli, mögötte állnak. Meglátása szerint nem elég magyarnak lenni a politikában, hanem azokkal az ügyekkel is foglalkozni kell, amelyek mindenkit érintenek, ilyen többek között a gazdaság, a mezőgazdaság, a közbiztonság kérdése.

A munkahelyteremtés égető problémájáról és a megoldási lehetőségekről Nagy Imre egyetemi tanár beszélt, aki a VMSZ terület- és gazdaságfejlesztési programjának elkészítésében vállalt vezető szerepet, s leszögezte, a humán erőforrások felhasználásával európai értékeket szeretnének létrehozni

Pásztor István, a VMSZ elnöke köszöntet mondott Répás Zsuzsannának, amiért a közös építkezésben egy olyan biztos pont, aki fél mondatból is megérti a problémákat, és mindig a támogatási lehetőségeket igyekszik megtalálni, s – mint megjegyezte – eddig ebben sikerrel is járt.

„A VMSZ választási listája azért nemzeti, mert mirólunk szól, mert az van benne, ami ennek a vajdasági magyar közösségnek a gondja, baja” – mondta a pártvezető, s hozzátette, ezekre a problémákra ad választ a program. Pásztor István meglátása szerint ennek a programnak minden pontja találkozik a közösség elvárásával, így minden magyar ember szavazatára számítanak, s ebben a választási ciklusban is becsületesek kívánnak lenni.

A pártvezető elárulta, Újvidékben olyan fontos központot látnak, amely megkerülhetetlen szereppel rendelkezik a jövőkép megvalósításában, így többek között a vajdasági magyar értelmiségi réteg újratermelésében is. Az itt megteremtett miliőnek kell biztosítania a fiataloknak a megkapaszkodási lehetőségét, szögezte le Pásztor István a pártnak a tartomány székvárosában megtartott programbemutatóján, s hozzátette, hiszik azt, hogy Újvidék vissza tudja kapni azt az erőt, ami a hetvenes és nyolcvanas években jellemezte.

Répás Zsuzsanna mai vajdasági körútja részeként délután a Forum épületében tett látogatást, ahol találkozott többek között Virág Gáborral, a Forum Könyvkiadó igazgatójával, Faragó Kornéliával, a Híd és Varjú Mártával, a Magyar Szó főszerkesztőjével, valamint Ökrész Rozáliával, a Magyar Szó igazgatójával és Németh István íróval is.

PENOVÁC SÁRA, RIZSÁNYI ATTILA

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)