„A közösség jövőjéért dolgozunk”

A Vajdasági Magyar Szövetség kiemelt célja a gazdaságfejlesztési program lehetőségeinek fenntartása és továbbfejlesztése — nyilatkozta dr. Pásztor Bálint. A VMSZ elnöke az évértékelő interjúban azt is kiemelte, hogy külön ösztöndíjrendszert terveznek bevezetni a magyar orvostanhallgatóknak, és a többi közt arról is szó esett, hogy jövőre Szabadkán kiépül a Majsai úti körforgalom.

* Hogyan értékeli az elnöki tisztség átvételét, és mik voltak a legnagyobb kihívások?

— Az elmúlt év legnagyobb kihívása a VMSZ számára a választási megmérettetések sikeres teljesítése volt. A párt tisztújító közgyűlését 2024. március 2-án tartottuk, az elnöki feladatokat azonban már 2023. október végétől elláttam. Ez alatt az időszak alatt volt két kampányunk és négy szinten választásunk. A kisebbségi politizálás természetéből fakadóan pedig egyetlen rossz választási eredmény is végzetes lehet a párt és a közösség számára, ezt a felvidéki példák is igazolják. Az elmúlt évtizedek tapasztalata egyértelművé tette, hogy kisebbségi sorsban magyar érdekeket csak magyar párt tud hatékonyan képviselni. Pásztor István halála után fel kellett állítani a csapatokat, amit úgy oldottunk meg, hogy mindenki egy szinttel feljebb lépett, és az új feladatokat sorban teljesítettük. Az elmúlt év eredményei természetesnek hatnak, de mögöttük kemény munka állt. Ehhez elengedhetetlen volt a vajdasági magyar közösség támogatása és a VMSZ belső egysége. A politika azonban soha nem egyszemélyes történet, a sikerek mögött mindig csapatmunka húzódik meg.

* A Prosperitati Alapítvány támogatásai kiemelt szerepet kaptak az elmúlt években. Milyen új célokat tűznek ki a következő időszakra?

— Az egyik legnagyobb eredmény, hogy három év szünet után új pályázatokat sikerült meghirdetni. Tavaly novemberben Orbán Viktor miniszterelnöktől kértem a program folytatását, melyet a globális gazdasági és politikai nehézségek ellenére is sikerült megvalósítani. Az idén három pályázati fordulóban 1811 pályázó részesült támogatásban, összesen 20,5 millió euró értékben. A pályázatok falusi házvásárlásra, vállalkozásfejlesztésre és mezőgazdasági beruházásokra irányultak. Három alkalommal tartottunk szerződéskötést, és közepes, valamint nagy léptékű fejlesztések is át lettek adva. Az elmúlt kilenc évben a program 235 millió eurós vissza nem térítendő támogatása 473,2 millió euró értékű fejlesztést eredményezett. Így 1341 új otthon, 5374 hektár megvásárolt termőföld, 667 új cég, 2233 meglévő vállalkozás fejlesztése és több mint 6200 mezőgazdasági termelő támogatása valósult meg. A program 12 500 új munkahelyet teremtett és több mint 50 000 vajdasági magyart érintett. Folytatni kívánjuk, mert az eredmények azt mutatják, hogy a vajdasági magyar közösség többsége itthon képzeli el a jövőjét. Egyre többen térnek haza vagy fontolgatják a visszatérést. Célunk, hogy tovább erősítsük a közösséget, és új lehetőségeket teremtsünk a szülőföldön maradáshoz.

* Milyen intézkedésekkel tervezik a fiatalok szülőföldön maradását ösztönözni? Az oktatási, esetleg a gazdasági lehetőségek bővítésével?

— Az elmúlt huszonöt év kisebbségi politikája elsősorban az identitás megőrzésére, különösen az oktatásra fókuszált, de a gazdaságfejlesztés és az életkörülmények javítása is kulcsfontosságúvá vált. Ezért prioritás, hogy a Prosperitati Alapítvány pályázati rendszere tovább működjön, új lehetőségeket teremtve például kezdő vállalkozók számára. Az oktatás terén a Magyar Nemzeti Tanáccsal való együttműködés rávilágított, hogy a középiskolai kollégiumok építése segíti a szülőket abban, hogy gyermekeik helyben tanulhassanak. Célunk, hogy három-négy középiskolai központban, például Szabadkán kívül Topolyán és Magyarkanizsán is kollégiumokat alakítsunk ki, ezzel támogatva a vidéki tanulókat. A felsőoktatásban a hazai és magyarországi egyetemekkel folytatott egyeztetések célja, hogy a helyi intézmények versenyképesebbé váljanak. Tárgyalásaink a jogi és gyakorlati lehetőségekre irányultak, elősegítve a Magyarországon tanulók hazatérését, diplomáik honosítását, gyakornoki időszakaik helyi teljesítését vagy akár magyarországi egyetemi karok itthoni együttműködését. Az ösztöndíjprogramok már jelentős eredményeket hoztak: külön ösztöndíj érhető el közgazdászok számára, míg a joghallgatói program megtöbbszörözte a jogászképzésben részt vevők számát. Ezt a támogatást a jövőben az orvostanhallgatókra is ki kívánjuk terjeszteni, és terveink szerint már a következő tanévtől bevezetjük.

* A Szerb Haladó Párttal szeptemberben megújított koalíciós szerződéstől milyen konkrét eredményeket vár?

— Részletesen meghatároztuk azokat a célokat, amelyek választási ígéreteinket és közösségünk legfontosabb ügyeit tükrözik. Az infrastruktúra terén jelentős eredményeket értünk el, részben a korábbi, részben az új koalíciós szerződés alapján. Az idei év kiemelt projektumai közé tartozik a Ludas és Kispiac közötti út, a Tornyos és Buránysor közötti útszakasz kiszélesítése, valamint a palicsi víztorony felújítása tartományi forrásból. A Bácsgyulafalva és Cserepes közötti út Felsőroglaticáig tartó szakaszának felújítása a koalíciós szerződés aláírása után indult el. Emellett folyamatban van a határátkelői kapacitások bővítése, és megkezdődött a ludasi Kosztolányi-ház felújítása is országos támogatással. Újraindult a forgalom a nemrég felújított Pancsova—Nagybecskerek vasútvonalon. Hasonló fejlesztések is szerepelnek a koalíciós szerződésben, mely teljes egészében elérhető a VMSZ honlapján.

* Az elmúlt 30 év nehézségei ellenére a vajdasági magyar közösség folyamatosan növelte a politikai érdekérvényesítő erejét. Hogyan képzeli el a VMSZ szerepét a következő években, évtizedekben?

— A kritikus hangok időnként elbizonytalaníthatják az embereket, akik hajlamosak elhinni, hogy ennek a közösségnek nincs jövője. Ezt azonban egyértelműen cáfolják a számok: 2007-ben Kasza József vezetésével a VMSZ 52 000 szavazatot kapott. 2022 áprilisában, Pásztor István elnöksége idején, ez a szám 60 000-re nőtt, míg tavaly decemberben csaknem 65 000 szavazatot értünk el. Ez világosan bizonyítja, hogy a szavazóbázis növelhető, még a népességfogyás ellenére is. Ehhez egységre és arra van szükség, hogy a közösség tudja, melyik párt képviseli megbízhatóan az érdekeit. A VMSZ feladata, hogy választ adjon a felmerülő kérdésekre, legyen szó oktatásról vagy helyi jelentőségű infrastrukturális beruházásokról. A párt szerepe kulcsfontosságú, mert a gyengülésével a vajdasági magyar közösség politikailag védtelenné válna. A VMSZ-re az emberek számíthatnak, így képzelem el a párt szerepét a jövőben is. A terepen végzett munkánk révén tudunk a helyi problémákról, például a sürgető útfelújításokról. Amikor aláírtuk a koalíciós szerződést, javasoltam a miniszterelnöknek, hogy nézzük meg, melyik öt projektum valósítható meg 2025-ben. Nemrég érkezett a hír, hogy a Putevi Srbije beemelte ezeket a jövő évi tervbe, köztük azt, amelyről már mindenki lemondott, de a VMSZ számára mindig is fontos volt: a Majsai úti körforgalom.

* Szerbia és Magyarország stratégiai partnersége jelentős előrelépés. Mely területeken látja a legnagyobb lehetőséget a két ország együttműködésének további erősítésére?

— A világ felgyorsult, és olyan események történnek, amelyek tíz-húsz éve elképzelhetetlenek voltak Európában, mint a háború és annak gazdasági, biztonságpolitikai hatásai. Ma már az energetika nemcsak gazdasági, hanem állambiztonsági szempontból is kiemelt szerepet kap. A közös gázhálózat, gáztárolók és áramtőzsde a magyar—szerb együttműködés kulcsterületei lettek. A kisebbségi közösségek, így a vajdasági magyarok és magyarországi szerbek érdekképviselete mellett az infrastruktúra-fejlesztés is kiemelt szereppel bír. A közutak, határátkelők és vasutak fejlesztése erősíti a jövőbeli együttműködést: 2009-ben öt közúti határátkelő működött, ma már kilenc, és további kettő épül. A Szeged—Szabadka vasútvonal folytatását Baja felé is tervezzük. A gazdasági kapcsolatok jelentős fejlődésen mentek keresztül. Szerbia Magyarországnak tíz-tizenöt évvel ezelőtt a 17. legnagyobb külkereskedelmi partnere volt, ma már a 4—5. helyen áll. Ez a kapcsolatrendszer tovább bővíthető, például a műemlékvédelem vagy a hadiipari fejlesztések területén. A biztonságpolitikai együttműködés, mely a stratégiai partnerség egyik legmagasabb szintjét képviseli, szintén erősödött a két ország között.

* Néhány hete Vajdaságban járt Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Milyen intézkedésekről tárgyaltak a magyar közösség erősítése érdekében?

— Jelenleg az intézményrendszerünk fenntartása és a folyamatban lévő beruházások befejezése élvez prioritást. Az államtitkár úrral meglátogattuk a szabadkai Szent Teréz-székesegyházat és a topolyai Sarlós Boldogasszony római katolikus templomot, illetve jártunk a szabadkai Magyar Médiaházban, ahol vendégünk betekintett a Pannon RTV, a Magyar Szó és a Hét Nap munkájába. Célunk, hogy a nehézségek ellenére működtetni tudjuk a teljes intézményrendszert, ideértve az oktatást, kultúrát, tájékoztatást, gazdaságfejlesztést, valamint a beruházások befejezését. Ha lesznek költségvetési eszközök, akkor megnézzük, melyek azok az új projektumok, amelyeket meg tudnánk valósítani, miközben folyamatosan keresünk szerbiai és európai uniós forrásokat, amire jó példa a szabadkai városháza felújítása.

* Mi a VMSZ legfontosabb üzenete a vajdasági magyar közösség számára?

— Mindenkinek hinnie kell abban, hogy ennek a közösségnek van jövője. Ezért össze kell tartanunk és kitartanunk — ennek érdekében dolgozik a VMSZ minden tisztségviselője is.

KARTALI RÓBERT

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben