„A célszerűnél is őszintébben”

Nem a vajdasági magyarság gondjai döntik el az ország uniós csatlakozását, ennek azonban nem beletörődésre, hanem határozottabb, egységesebb fellépésre kell ösztönöznie a magyarokat – állapodtak meg a kisebbségjogi kérdésekről szóló tanácskozás részvevői.

Az Árgus Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület kezdeményezésére kedd este vajdasági magyar szervezetek és politikai pártok tartottak tanácskozást az itteni magyarságot érintő uniós csatlakozási kérdésekről, s a magyarság számára e folyamat által nyújtott kisebbségjog-megvalósítási lehetőségekről. A tanácskozásra meghívták Varga Lászlót, a Szerbiai Képviselőház Integrációs Bizottságának elnökét, akit egy beszámoló elkészítésére kértek fel a kisebbségek helyzetét érintő uniós kérdésekre adott válaszokról. Az összejövetelen Pásztor Bálint, a kisebbségi parlamenti frakció vezetője is részt vett.

Bevezetőjében Bozóki Antal magiszter, az Árgus elnöke kifogásolta, hogy már hosszú ideje nem készült el egy, a szerbiai nemzeti közösségek helyzetével foglalkozó átfogó tanulmány, s annak a véleményének adott hangot, hogy a nemzeti indíttatású incidensek száma is jóval nagyobb a hivatalosan feltárt és dokumentált esetekénél. Rámutatott azokra a magyarságot érintő kérdésekre is, melyeket mindenképp meg kellene válaszolni még az ország eurointegrációja előtt, s melyek közé a második világháborút követő megtorlások elismerése, a magyarellenes incidensek feltárása, s a kisebbségek arányos döntéshozatalban való részvétele is besorolható.

Varga László általános jelenségnek nevezte azt a túlzott várakozást, mely a kisebbségjogi kérdések rendeződését várja a csatlakozástól. Mint mondta, a kisebbségeket érintő kérdések nem a leglényegesebbek a felzárkózás feltételeinek sorában.

– A csatlakozás előfeltételei a demokratikus intézményrendszer, a működő piacgazdaság megléte, s a csatlakozási előfeltételek teljesítése, kiegészítve a hágai és a regionális együttműködési elvárásokkal. Az, hogy a 2483 uniós kérdésből negyven kötődött kisebbségvédelmi témához, arra utal, hogy az unió figyelmének nem ezek a kérdések állnak a középpontjában. Tudjuk, hogy még sok javítanivaló van a kisebbségek jogait illetően, az unióban azonban példaértékűnek tekintik az itteni magyarok helyzetét, s inkább az olyan elnyomottabb közösségekre koncentrálnak, mint amilyenek például a romák – fejtette ki Varga.

Összegzésében elmondta: a kormány korrekt válaszokat adott, nem törekedett a helyzet szépítésére. Hangsúlyozta, az elmondottakból kifolyólag, az uniós válaszok dokumentuma nem szolgálhat a magyarság helyzetének a feltárására.

A tanácskozás vitarészében sokan pesszimistának nevezték az integrációs bizottság elnökének összefoglalóját, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke azonban realizmust látott benne, kifejtve, a kisebbségi ügy kétféle módszerrel védhető: együttműködő, illetve konfrontatív stratégiával. Míg az előbbi soha semmilyen eredményt nem hoz, addig az utóbbihoz az anyaország támogatása kell, amely azonban, érthető okokból, visszafogottan viselkedik – magyarázta. Beszámolt a Magyar Koalíció legutóbbi üléséről is, melyen elfogadták a nem területi magyar autonómia ismérveit, s eljuttatták azokat a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumához.

Vitazáró felszólalásában Pásztor Bálint úgy nyilatkozott, az elmondottak nem pesszimizmust, hanem a célszerűnek nevezhetőnél nagyobb mértékű őszinteséget tükröznek.

– Olykor az a bírálat ér minket, vajdasági magyar köztársasági parlamenti képviselőket, hogy a kisebbségi ügyeknél jobban védjük a regionális ügyeket. Szerintünk azonban az olyan kérdések, mint a vagyon-visszaszármaztatás vagy a tartományi büdzsé, igenis húsba vágó kisebbségi ügyeknek számítanak – fogalmazott Pásztor Bálint.

v.ár

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​