2024 prioritása lesz a Szabadkai Közkórház felújításának megkezdése

Fennállásának 182. évfordulóját ünnepli a Szabadkai Közkórház. Az alkalmi ünnepségen elhangzott, hogy az egészségügyi intézmény a legmagasabb színvonalon nyújt korszerű diagnosztikai és terápiás szolgáltatást, eljárásokat és kezelési módszereket, áll az esemény kapcsán kiadott önkormányzati jelentésben. A Közkórház munkaterülete mintegy 35 ezer négyzetméter, s tervben van a felújítása, ami két ütemben valósul meg.

A minapi alkalmi ünnepségen Stevan Bakić polgármester elmondta, hogy elkészült az első ütem építési terve, amely mintegy 32 ezer négyzetmétert érint, az építési engedélyt kiadták és a projekt az Állami Beruházási Minisztériumban van, míg a munkálatok második ütemére, amely mintegy 3000 négyzetmétert érint, az építési engedély beszerzése folyamatban van. A polgármester információi szerint a tervvel minden rendben van, várják a döntést a felújítás megkezdéséről.

A kórház felújítását egyébként idén szeptember 1-jén kellett volna elkezdeni, de a viharok miatt sok város és község szenvedett nagy károkat az országban, és az államnak intézkednie kellett a károk helyreállításában, tájékoztatott a polgármester. Kijelentette viszont, hogy a jövő év egyik prioritása a Szabadkai Közkórház felújítási munkáinak megkezdése lesz.

Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke elmondta, hogy a politikum próbál valamit visszaadni azért, amit Szabadka és a régió összes polgáráért tesznek, az egyik ez a beruházás. Emellett idén Szabadka város egyik legnagyobb elismerését, a Pro Urbe díjat dr. Selymesi Nándor, az intézmény egykori igazgatója kapta, aki négy évtized alatt számos beteget kezelt.

Pásztor Bálint szavai szerint nem sok olyan város van Szerbiában, amelyről elmondható, hogy 1841 óta folyamatosan van kórháza, és olyan, mint amilyen 1897-ben volt Szabadkán, amikor felépült az akkori Mária Valéria Kórház, melynek létesítményei és kápolnája Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére lettek felszentelve.

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár kiemelte, hogy egyetlen olyan modern eljárás sincs, amelyet ne végeznének el ebben az intézményben, melyeket Szerbia bármely más kórházában végeznek.

Dr. Saša Dželebdžić, a Szabadkai Közkórház megbízott igazgatója rövid számadást adott. Eszerint jelenleg 670 ágy van és 1186 alkalmazott dolgozik ebben az intézményben, köztük 211 orvos, 113 szakorvos, öt gyógyszerész és 769 szakápoló.

Az elmúlt évben közel 90 ezer kórházi napot realizáltak, 19 200 pácienst vettek fel bennfekvéses kórházi ellátásra, 7 706 műtétet hajtottak végre, 157 722 szakorvosi vizsgálatot végeztek a járóbeteg ellátóban, 22 679 sürgősségi beteget láttak el a sürgősségi osztályon, 13 110 CRT vizsgálatot és 4,206 mágneses rezonancia vizsgálatokat végeztek el. 1294 baba született és 1.753.947 laborszolgáltatást végeztek. A járóbeteg-ellátások száma a laboratóriumi és minden egyéb szolgáltatással együtt 2 238 940 szolgáltatás.

Az idei évben a Tartományi Kormány a Tartományi Egészségügyi Titkárságon keresztül több mint 336 millió dinárt ruházott be berendezések vásárlásába és nagyösszegű karbantartásra, 2022-ben pedig mintegy 150 millió dinárt. A Tartományi Egészségügyi Titkárság által ebben az évben részünkre elkülönített pénzösszeg egy új mágneses rezonancia képalkotó gép beszerzését is tartalmazza.

N. E.

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​