Szabad áramlás


A hét híre az, hogy az Európai Parlament javasolta a vízumrendszer megszüntetését Szerbiával szemben. Meg Macedóniával és Montenegróval. Ha november utolsó vagy december első napján az EU tagállamainak igazságügy -és belügyminiszterei is úgy gondolják, akkor december 19-től a piros útlevéllel a zsebünkben, vízum nélkül utazhatunk a schengeni övezet országaiba.

Mint utoljára 18 évvel ezelőtt. Ezt már tényleg nem lehet elrontani. Mindössze még harmincötöt kell aludni és a Nyugat-Balkán országainak nevezett, fönn nevezett államok polgárai újra civilizált módon utazhatnak. Legalábbis ami a formális feltételeket illeti.

Az Európai Parlament tegnapi, 86%-os többséggel meghozott döntése után 2 dolog kezdődött el rögtön. A kisajátítás és a számháború. Persze amikor az újságírók megkérdezik, hogy kinek az érdeme a vízumeltörlés, valamit mondani kell. Igaz, volt aki kérdés nélkül is mondta.

Kevesen nyilatkozták, hogy az egyik vagy a másik párté. A következő válaszokból viszont nem volt hiány: a köztársasági elnöké, a belügyminisztériumé, az igazságügyminisztériumé. Aki legalább heti szinten követi a politikai eseményeket be tudja helyettesíteni a „megadott” válaszokat. És akkor már meg is van, hogy a nyilatkozó szerint mely párté a dicsőség. Természetesen a kizárólagos dicsőség. Szerintem a kép azért ennél egy kicsit árnyaltabb.

A számokról is érdekes elméletek születtek. Elsősorban a 19-ről. Némelyek szerint azért javasolta a EP azt, hogy a vízumkényszert pont december 19-én oldják fel, mert meg szerették volna ajándékozni a szerbeket Sveti Nikola alkalmából. Mások meg vannak arról győződve, hogy a „Nyugat” saját önös érdekeitől vezérelve hozta előre a céldátumot 2010.01.01-ről. Ugyanis így a pénzünket az ünnepek alatt náluk költjük el. Olyanok is akadnak, akik még emlékezni vélnek arra, hogy Szerbiában az első többpárti választásokra 1990. december 19-én került sor. És persze erre is figyelemmel volt az EP, ugyanis most szimbolikusan lezárul egy korszak.

A tőke többé-kevésbé mindig is szabadon áramlott. Az imént említett előző korszakban is. December 19-től az emberek is ezt tehetik. Már csak az a kérdés, hogy vajon az eszmék is erre az útra lépnek-e. Másszóval, változik-e majd Szerbia annak következtében, hogy polgárai elkezdhetnek világot látni?

Egy nemrég készült elemzés szerint az ország lakosainak fele sohasem járt külföldön. A 30 év alattiak körében ez az arány közel 80%.

Ha az utazás egyik következménye a nyitottság és szélesebb látókör lenne, akkor talán mutatkozna esély arra, hogy az európai értékrend belátható időn belül meghonosodjon az országban. Persze nem egyik napról a másikra. Mert habár a miniszterek a munkájuk következtében sokat utaznak, némelyik közülük mégis a vörös szőnyegre hamuz a Parlament folyosóján.

Hátha ez is megváltozik december 19-től.

comments powered by Disqus

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​