Mégsem. Egyelőre
Legutóbbi blogbejegyzésemben a kormány első félidőben nyújtott teljesítményét elemeztem. Elsősorban a vajdasági magyarság szempontjából. Meg egy kicsit a mi munkánkat is. Hogy mi sikerült és mi nem. Az eredmények között említettem, hogy: „Elfogadásra került, majd ránk nézve kedvezően változott a regionális fejlesztésről szóló törvény, ugyanis Magyarkanizsa, Zenta és Ada az észak-bácskai fejlesztési térséghez tartozik majd.”
Néhány nappal a legutóbbi blog megírását követően a Večernje novosti újságírőnője azzal a kérdéssel hívott föl, hogy hogyan kommentálom azt, hogy Dinkić parlamentben tett ígérete és a módosítási indítványunk elfogadása ellenére, a 3 tiszamenti bácskai község, a Kormány minapi döntése alapján, maradt az észak-bánáti fejlesztési térség része. A Parlament szempontjából munkaszüneti nap volt ez, egyedül voltam otthon és éppen az egyik internetes portálon olvastam A kabbalista című könyv holland írójával készült interjút, amikor megcsörrent a mobilom és elhangzott a fenti kérdés. Felháborodást és dühöt éreztem. És nem azért, mert „kiráncigáltak” a szépirodalom világából. Az volt az első gondolatom, hogy átvertek bennünket. Aztán kicsit sikerült lehiggadnom és rájöttem: nem baj, nem lefutott a dolog, hiszen minden érv mellettünk szól.
A blog műfaja nem alkalmas hosszas politikai vagy bonyolult jogi fejtegetésekre. De ebben az esetben aránylag egyszerű a helyzet. Csak néhány hónapra kell visszaemlékezni.
Április 7-én mondta azt Dinkić gazdasági és régiófejlesztési miniszter a parlamenti felszólalásomra reagálva, hogy a kormány elfogadja a VMSZ módosítási indítványát, amely alapján a statisztikai régiókon belül kialakítandó fejlesztési térségek meghatározásakor 4 kritériumot kell figyelembe venni. Ezek a földrajzi egységek, a gazdasági bíróságok és a gazdasági kamarák hálózata, valamint a telekommunikációs körzetek. Nem rejtettük véka alá, hogy azért javasoltuk ezeket a szempontokat, mert Magyarkanizsa, Zenta és Ada a felsorolt kritériumok mindegyike alapján csakis az észak-bácskai térség része lehet a jövőben. A törvényben egyébként szó sincs a (miloševići) irracionális körzethatárokról (ahogy az Alkotmányban sincs). Ezt azért fontos megjegyezni, mert sokan azt mondják, hogy a fejlesztési térség területének meg kell egyeznie a közigazgatási körzet területével. Enyhén szólva badarság!
Májusban a Parlament elfogadta A regionális fejlesztésről szóló törvény módosításáról szóló törvényt, amelynek 6. szakasza tartalmazza az általunk javasolt 4 kritériumot. Ezt követően a Statisztikai Hivatal javaslatára a Kormánynak kellett elfogadnia azt a kormányrendetetet, amely része egy térkép, amelyről leolvasható mely önkormányzatok (nem közigazgatási körzetek) alkotnak egy-egy fejlesztési térséget. Májusban tehát világossá vált az ügy, a törvény egyértelművé tette a Statisztikai Hivatal és a Kormány számára, hogy hova kell berajzolni a 3 bácskai (jelenleg álbánáti) községet.
Most meg az újságírónő tájékoztatásából kiderült, hogy a térképen minden maradt a régiben. Bácska továbbra is Bánát. Az vita tárgya lehet, hogy szabad-e hinni a minisztereknek (vagy ha úgy tetszik: a politikusoknak). Az viszont nem lehet az, hogy egy uniós tagságra törekvő országban meg szabad-e szegni a törvényt és egyes állami szervek figyelmen kívül hagyhatják-e a nekik nem tetsző szakaszokat. Ebben az esetben pedig erről van szó.
Pontosan tudjuk micsoda ellenállásba ütközik a körzethatárok megváltoztatásának csak a szóbahozatala is. Pedig nem ártana tudni, hogy pl. Magyarkanizsán a szerbek között se lehet találni senkit, aki örül annak, hogy a nagykikindai központú észak-bánáti körzethez tartozik a községe. Ebben az esetben pedig nem is körzetekről, hanem fejlesztési térségekről van szó, amelyek azért jönnek létre, hogy kidolgozzák fejlesztési dokumentumaikat. Ilyen politikai szinezetű fejlesztési térségek esetében meg eleve lehetetlen végrehajtható regionális fejlesztési terveket kidolgozni, hiszen azok „nemcsak” a törvényt és az adott szót ignorálják, hanem a földrajzi és gazdasági tényeket is. Hacsak nem az a cél, hogy a nevezett községek ne fejlődjenek, ne érkezhessenek ide uniós pénzek, de akkor ezt meg kell mondani.
Most egyébként újra tetten érhető (az utóbbi években már a harmadik ügyben) az EU integrációval történő visszaélés. Mert akikkel eddig a kormánykoalícióból tárgyaltunk, azt állítják, hogy „az unió utasítására” maradt Ada, Kanizsa és Zenta Bánátban. Ugyan már! Nem hagyjuk magunkat. Kitartóak, ugyanakkor türelmesek leszünk, de ha nem lesz belátható időn belül korrekció, az Alkotmánybírósághoz fordulunk. A törvény nekünk ad igazat.
