Igen

Igennel fogunk szavazni a jövő évi költségvetésről. A kormánykoalíciót alkotó többi párt (a Vajdasági Szociáldemokrata Ligát is beleértve) már a költségvetési javaslat parlamenti eljárásba utalása előtt bejelentette, hogy nincs kifogása a szöveg ellen. Az idén is csak mi voltunk „bizalmatlanok”.

Mi előbb kiszámoltuk, hogy az, amiről Dušan Nikezić államtitkár a múlt csütörtöki találkozónkon beszélt, visszaköszön-e a költségvetés számaiból. Világossá tettük, hogy annak ellenére, hogy azt szeretnénk, hogy az ország rendelkezzen jövő évi költségvetéssel, nem tudunk eltekinteni az elmúlt évek során következetesen képviselt elvi álláspontunktól.

Nem mondok újat vagy meglepőt, ha leszögezem: az ország gazdasága katasztrofális állapotban van. Ennek ellenére az Alkotmányt és az ígéreteket be kell tartani. Az előbbi mondat első fele Vajdaságra, a második pedig a mezőgazdaságra vonatkozik. Egyrészt, biztosítani kell a tartomány gazdasági fejlődésének feltételeit, másrészt pedig a termelőknek a nyár eleji ígéreteknek megfelelően 2012. januárjának végéig ki kell fizetni a területalapú támogatást (100 hektárig).

Ezeknek a feltételeknek  a költségvetés javaslata eleget tesz. Mindez nem jelenti azt, hogy a fenntartásainknak nem kell hangot adnunk. Arról nem beszélve, hogy a jövő év végén fog csak kiderülni, hogy mennyi valósul meg a tervezett számításból. Egészen biztos az, hogy 2012-ben legalább két költségvetés-módosításra fog sor kerülni. Az elsőre az új kormány megalakulása után (bárki is alkotja majd), a másodikra meg valamikor az ősz folyamán.

Azért vagyok kétkedő a megvalósulást illetően, mert egy évet leszámítva, a költségvetési javaslat Vajdaságra vonatkozó része ugyan mindig összhangban volt az Alkotmánnyal, viszont folyamatosan azzal kellett szembesülnünk, hogy ennek ellenére meglopnak bennünket. A tartományt az elmúlt öt évben 64 milliárd dinárral rövidítették meg. 640 millió euróval. Ez egy teljes évi vajdasági költségvetés. Vagy több mint 20 szabadkai új Népszinház. Vagy 120 fedett úszómedence. Rajtunk kívül ezt senki se kéri számon.

Jövőre, a javaslat értelmében, a Tartományi Nagyberuházási Alap már január végéig rendelkezni fog 4 milliárd dinárral. (Az idén egész évben 3 milliárd került átutalásra.) Ezt ugyan nem lehet nagy eredményként láttatni, de mégiscsak sikerült elérnünk azt, hogy a Kormány odafigyeljen az alkotmányos minimum betervezésére. Azt viszont továbbra is problematikusnak tartom (gazdasági és politikai okokból egyaránt), hogy Koszovó minden évben mintegy 50 milliárd dinárral (500 millió euróval) van jelen a költségvetésben. Természetesen nem a bevételi oldalon. És ennek az összegnek a kifizetése maradéktalanul meg is valósul.

A Vajdaságra vonatkozó elfogadható tervezés és a megígért mezőgazdasági támogatások kifizetése mellett még egy okunk van arra, hogy „igennel” szavazzunk a költségvetésről. Megegyeztünk a Pénzügyminisztérium vezetőivel arról, hogy elfogadják módosítási indítványunkat, amely értelmében jövőre 10 millió dinár (100 ezer euró) illeti meg a második világháború során és után elkövetett atrocitások kivizsgálásával foglalkozó szerb-magyar tudományos akadémiaközi történész vegyes bizottság szerbiai részét. Ez a pénz elegendő lesz arra, hogy a tudományos kutatás megfelelő ütemben haladjon.

A vita hétfőn indul és szinte biztos, hogy lesz az országnak jövő évi költségvetése. Ez azt fogja eredményezni, hogy a Kormány márciusig azzal foglalkozhat, hogy teljesítsük az EU tagjelölti tagságának feltételeit jelentő kritériumokat. Már „csak” az a kérdés, akar-e ezzel foglalkozni. A VMSZ-en nem fog múlni.

(Békés, boldog, szeretetteljes ünnepet kívánok a blog minden olvasójának!)

comments powered by Disqus

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma