Eseménydús hét


   Húzósnak is nevezhetném. 3 parlamenti felszólalás, 2 lakossági fórum, 1 sajtótájékoztató. Ez a hét mérlege.

Nézzük sorban. Fontos törvényjavaslatok szerepelnek a Parlament napirendjén. Bányászat, népszámlálás, önkormányzati racionalizáció. Módosítási indítványokat is nyújtottunk be. És időben elkezdtük a lobbizást.

Csütörtökön folytattuk le a bányászati törvény általános vitáját. Nem igazán a szakterületem ez a kérdéskör, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. De nem is kell bányamérnöknek lenni ahhoz, hogy világos legyen: az önkormányzatok kirablása az, hogy a területükön megvalósított kőolaj-kitermelés bevételének csupán 1,5 %-át kapják vissza (további másfél százalékon osztoz a köztársaság és a tartomány).

Az elmúlt hónapokban az LDP és a Liga vezetői minden nap arról beszéltek, hogy ez a gyakorlat tönkreteszi az önkormányzatokat. A csütörtöki parlamenti vita azonban bebizonyította miben különbözünk mi az említett 2 párttól. Mi tudjuk, hogy a kezdeményezésekkel nem sajtótájékoztatókon kell előrukkolni, hanem a törvényhozásban. Hangzatos közleményektől nem szoktak módosulni a törvények. Módosítási indítványt ezügyben pedig csak mi nyújtottunk be. A többiek erről „megfeledkeztek”.

A kezdeményezés, miszerint a kőolajjáradék 3-ról 15%-ra növekedjen, Magyarkanizsa önkormányzatától származik. Kb. fél évvel ezelőtt beszéltünk erről velük, kivártuk a bányászati törvény napirendre kerülését és benyújtottuk az indítványt. Meglátjuk milyen sikere lesz. Elmondtam a Parlamentben, hogy készek vagyunk a minisztériummal tárgyalni, ha esetleg sokallják a 15%-ot, de ha marad a 3, mi a törvény ellen szavazunk. Tegnap Kanizsán sajtótájékoztatón számoltunk be Nyilas Mihály polgármesterrel a fenn leírtakról. Meg más kérdésekről is.

A más kérdések között szerepeltek a népszámlálásról és az önkormányzati racionalizációról szóló törvénnyel kapcsolatos felszólalások, illetve módosítási indítványok. Ezekkel a témákkal kapcsolatban leírom egy kellemes élményemet. A héten Saša Janković köztársasági ombudsmannal tárgyaltam.

Úgy gondoltam, jó lenne, ha a támogatásáról biztosítaná javaslatainkat, hiszen lényegesek a kisebbségi jogok gyakorlati megvalósulása szempontjából (a népszámláláson a továbbiakban is legyen teljesen szabad a nemzeti hovatartozás megvallása; azokban az önkormányzatokban, amelyekben valamely kisebbségi nyelv is hivatalos használatban van, a leépítést követően is maradjon megfelelő számú hivatalnok, aki beszéli a kisebbségi nyelvet). Rögtön egy hullámhosszra kerültünk az ombudsmannal. Nemcsak vállveregetést kaptam tőle. Levélben ajánlotta a kormánynak és a Parlamentnek, hogy fogadják el az indítványainkat. Ilyesmire még nem nagyon volt példa. Ha Szerbiában az ombudsman intézményét legalább fele annyira komolyan vennék, mint civilizált országokban szokás, akkor biztos lenne a sikeres végkimenetel. Mindenesetre jó esélyeink vannak.

A blogbejegyzés első bekezdésében említettekből még a lakossági fórumok maradtak ki. Szóval, tegnap este Fremond Árpival Keviben jártunk. Mezőgazdaság, Statútum, nemzeti tanácsos törvény, névjegyzék. Kb. 30 emberre számítottam. A Zenta községhez tartozó településen 887 ember él a legutóbbi népszámlálás adatai szerint. Tegnap este kb. százan voltak.

Persze érkeztek máshonnan is. Jelen volt pl. Rácz Szabó László elnök úr, néhány embere társaságában. Föl is szólalt. Kérdezett is, de leginkább szerepelt. Én nem mennék el más párt fórumára „téríteni”, de hát különbözőek vagyunk. Meg már meg is szoktam – múlt héten Tornyoson a demokraták vonultak föl és voltak aktívak. Úgy látszik minden alkalmat meg kell ragadni. Száz ember komoly hallgatóság. Nem minden párt fórumára kíváncsiak ennyien. Jó kis kulturált vita alakult ki az este. Egyáltalán nem volt ellenemre. Az emberek meg majd eldöntik, hogy kinek hisznek. Ahogy eddig is.

comments powered by Disqus

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​