Egy régi ügyről
Találkozó a szerbiai mezőgazdasági miniszterrel, beszélgetés a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetőjével, módosítási indítvány benyújtása a gazdasági társaságokról szóló törvény javaslatára, parlamenti felszólalás a képviselők megválasztásáról szóló törvénnyel kapcsolatban. Ezek történtek az elmúlt napokban.
Kedden jártunk Fremond Árpival Dušan Petrović, mezőgazdasági és kereskedelmi miniszternél. Ő szűk 2 hónapja irányítja a tárcát. A kormány átszervezését követően az új kultuszminisztertől és az új mezgaz minisztertől kértünk randevút. Az előbbivel április 6-án sikerült egy asztalhoz ülnünk (erről már írtam), az utóbbival meg csak most.
A Petrovićnál tett látogatás korántsem nevezhető bemutatkozónak. Ugyan régóta nem találkoztunk, de jó 4 éve ismerjük egymást. Parlamentbe kerülésünkkor a DS frakcióvezetője volt, majd igazságügyminiszter lett. Később „csupán“ a Demokrata Párt elnökhelyettese, majd most mezgaz miniszter. Igazságügy-miniszterkedése a 2. Koštunica kormány idején csupán néhány hónapig tartott, de kellemes érzéseket ébreszt bennem. Mindjárt meg is indoklom, miért.
2007. november 16-án az Alkotmánybíróságról szóló törvény javaslatának vitája folyt a Képviselőházban. Akkor nekünk Varga Lacival már elég sok felszólalásunk volt arról, hogy le kell állítani a kisebbségi nyelveken is sugárzó elektronikus médiumok privatizációját, mert az a magyar adások leépüléséhez, megszűnéséhez vezet(het). Törvényjavaslatot is benyújtottunk, ami soha nem került napirendre. Mi ellenzékben voltunk, az akkori házelnök, Oliver Dulić meg mindig olcsó politikai pontszerzési kísérletnek nevezte a kisebbségi médiumok megőrzése érdekében tett próbálkozásainkat.
Azon a novemberi napon, kihasználva Dušan Petrović jelenlétét, kérdést intéztem hozzá. De nem az igazságügyminiszterhez, hanem a DS elnökhelyetteséhez. Pártja álláspontját próbáltam megtudni a médiaprivatizációval és a kezdeményezésünkkel kapcsolatban. Varga Laci is csatlakozott a felszólalásomhoz és sikerült kikényszerítenünk Petrović válaszát. Nagyon tanulságos visszaolvasni a gyorsírói jegyzetet. Érdemi választ nem kaptunk, nem is kaphattunk, hisz nem ez a téma volt napirenden, de attól a naptól fogva több magyarul is sugárzó rádiót nem adtak el.
A dolognak 2 szépséghibája volt. A kevésbé fontos az, hogy később természetesen nem ismerték el, hogy ezt a VMSZ kényszerítette ki. A hivatalos verzió szerint ugyanis a szerbiai Kormány a Tartományi Végrehajtó Tanács (értsd: Bojan Pajtić) kérésére állította le a médiaprivatizációt. A Demokrata Párt privatizálta (azaz lenyulta) a VMSZ kezdeményezését. Lelkük rajta.
A nagyobb baj viszont az volt, hogy addigra már eladták a zombori, a kúlai és a szenttamási rádiót és ezt nem tudtuk megakadályozni. De pl. a szabadkai azóta is megvan, meg még sok másik. Aztán 2007 Karácsonya környékén bekerült az azóta is hatályos helyi önkormányzatokról szóló törvénybe (20. szakasz), hogy a községek és városok lehetnek alapítói (azaz tulajdonosai) a kisebbségi nyelveken is sugárzó tv –és rádióállomásoknak. Ez sem a véletlen műve volt.
Miért írok most erről a 3 és fél évvel ezelőtti ügyről az új mezgaz miniszterrel folytatott megbeszélések kapcsán? Nemcsak azért, mert a héten - ugyan teljesen más ügyek rendezése érdekében - a 3 és fél évvel ezelőtt megszólított embernél voltunk. Sokkal inkább azért, hogy ne feledjük: vannak időtálló eredmények. Az ezekre történő utalás pedig nem öndicsőítés. Csupán a kollektív emlékezet szinten tartása.
