Dr. Pásztor Bálint megemlékező beszéde a szabadkai Vergődő Madárnál
Tisztelt Emlékező Gyülekezet, Hölgyeim és Uraim!
Halottak napja van, egyik legbensőségesebb ünnepünk. Azokra emlékezünk, akik már nincsenek velünk. Hiányukat szívünkben az emlékek töltik be. Vígaszunk az együtt töltött idő maradandó értékei, melyekből mindig meríthetünk.
Néhány napja édesapámmal is csak gondolataimban tudok már beszélni. De mindig tudni fogom mit fog válaszolni.
Szabadka Város Képviselő-testületének elnökeként és nevében köszönöm, hogy eljöttek, hogy együtt rójuk le kegyeletünket az ártatlan áldozatok emléke előtt.
Eltelt egy év és mi ismét összegyűltünk, hogy elmondjuk, hiányukat gyászoljuk és emléküket őrizni fogjuk. Sorsuk legyen intő példa az utókornak.
Olyan időket élünk, amikor egy ilyen nyilvános megemlékezés már természetes. De tudjuk, sokáig nem volt az. Öt évtizednek kellett eltelnie, hogy a jelöletlen tömegsíroknál elhelyezhessük a kegyelet virágait és az 1944/45-ös eseményekről nyilvánosan és félelem nélkül lehessen beszélni. És még húsz évig kellett - nagyon kitartóan - dolgoznunk azért, hogy állami szinten is tisztázni lehessen őket. De sikerült. Kezdeményezésünkre, Szerbia és Magyarország államfői létrehozták a Magyar-Szerb Akadémiaközi Vegyes Bizottságot, majd négy évvel később a szerbiai parlament határozatban ítélte el a vajdasági magyar civil lakosság ellen elkövetett atrocitásokat; a két ország államfői együtt vettek részt a csúrogi vérengzések áldozatainak akkor felavatott emlékműveinél, 2014-ben pedig kormányrendelet helyezte hatályon kívül a kollektív bűnösség terhét és a szerb kormányfő eljött ide, hogy lerója tiszteletét az ártatlan áldozatok emléke előtt.
Már elhittük, hogy olyan időket élünk, amikor a tények és az alapvető civilizációs értékek a helyükre kerültek. A magukat ellenzékinek nevező, és a politikai színtéren másként érvényesülni nem tudó egyes liberális csoportosulások viszont most fasisztának neveznek bennünket, mert mi azt mondjuk, minden, hangsúlyozom minden ártatlan áldozat emléke előtt tisztelegni akarunk. A borzalmakat nem tehetjük meg nem történté. Bár megtehetnénk! Amit megtehetünk, az viszont feladatunk és kötelességünk. Az emlékezés megtartása és a gyűlöletkeltés megakadályozása mindenképpen az.
Az 1942-ben elkövetett vérengzések áldozatai is a mi áldozataink. Mert minden igazságtalanságot, önbíráskodást, kegyetlenséget elítélünk. Bárki követte is el.
Szánalmas az, aki mások gyengeségéből merít bátorságot, a kizárólagosságban talál erőt és ellenségkép gyártásával szerez követőket. Túl sok sajnálatos esemény van a történelmünkben és jelenleg is nem azt látjuk-e nap, mint nap, hogy ez csak konfliktust okozhat. Az pedig további szenvedést és gyászt.
Azt üzenjük nekik innen is, hogy emelkedjenek felül kicsinyes érdekeiken, hogy együtt tekinthessünk előre. Merítsünk együtt a fájdalmas tapasztalatból bizonyosságot a helyes út felé. Nézzünk együtt szembe a folytonos, világméretű kihívásokkal, mert még közösen is nagy erőfeszítéseket igényelnek. A viszályok csak gyengítik az élhető jövő esélyét, amelyet mindannyian vágyunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
