Az oroszokat is elvinnék, ugye?

Arra szoktam törekedni, hogy a hét legmeghatározóbb vagy legizgalmasabb történéséről írjak a blogban. Nem túl gyakran fordul az elő, hogy ne kelljen azon elmorfondírozni, vajon melyik esemény is volt a legfontosabb, de ez a hét szélsőségesen gazdag volt.

Három nap leforgása alatt vendégszerepelhettem a Szerbiai, valamint a Vajdasági Közszolgálati Televízió műsoraiban: a Napjainkban, az Upitnikban és a Sučeljavanjeban. Először volt alkalmam ütköztetni a nézeteimet Csengeri Attilával, Маја Gojkovićtyal és Boško Obradovićtyal, a Dveri Mozgalomból. Jó volt újra vitázni Vlatko Ratkovićtyal és Sándor Józseffel. Debütáltam az RTS-en, hiszen még sohasem kaptam meghívást oda egészórás élő politikai vitaműsorba. Érdekes tapasztalat volt.

A héten két húzós, ugyanakkor fölemelő, kitűnő hangulatú napot töltött nálunk Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára és Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kultúrális Szövetség alelnöke. Voltunk Törökkanizsán, Csókán, Zentán, Moholon, Nagybecskereken, Székelykevén (ahol a fénykép készült), Belgrádban és Magyarkanizsán.

A 8 településen összesen mintegy 1000 emberrel találkoztunk és úgy láttam maradandó élményt jelentett a hallgatóságnak Németh Zsolt előadása a nemzeti összetartozásról. Brenzovics külön színt vitt az eseményekbe, hiszen mindig izgalmas azt hallani, hogy mit gondolnak rólunk más határon túli régióban élő magyarok. Bennünket erősítő üzeneteket fogalmazott meg ő is, úgyhogy azt gondolom, megyünk majd mi is Ukrajnába kampányolni.

A belgrádi szerb nyelvű fórum igazán izgalmasra sikeredett. Egy Németh-Jeremić találkozó előzte meg, majd egy Németh-Đilas „találkozó” követte. De nézzük sorban! A külügyminiszterrel folytatott beszélgetésen természetesen nem voltam jelen, így csak az azt követő nyilatkozatokból vonhatom le azt a következtetést, hogy tartalmas volt. Magyarország újra segítséget kínált Szerbia integrációs törekvéseihez. A fórum elsősorban a két ország egyre javuló kapcsolatairól szólt, illetve arról, hogy miben nyilvánulhat meg Magyarország segítsége.

Indultunk is volna már tovább Kanizsára, amikor a terembe berontott valaki, hogy menjek ki sürgősen, mert baj van – itt van Dragan Đilas polgármester. Kimentem és azt láttam, hogy az utcán méltatlankodik, kiabál és hadonászik, hogy ezt így nem lehet és különben is mit képzelünk. Akkor láttam, hogy a 4 autónk az épület előtti buszsávon parkol. Mondtam neki, hogy mindjárt megyünk tovább, egyébként meg az államtitkár és kísérőinek autóiról van szó, aki egyébként most volt a külügyminiszternél tárgyalni. „Bálint, ez engem nem érdekel, ha nem mentek el, hívom a pókot” – mondta Đilas. Közben „véletlenül“ odasereglett mintegy 20 ember, meg 3 újságíró, úgyhogy mindez „kicsit” elferdítve megjelent a Telegrafban, az Alo, meg a Kurir napilapokban.

A „spontán“ cikkeknek köszönhetően Đilas lett a nap hőse, aki megzabolázza „a gőgös diplomatákat“. Azt hiszem ez a viselkedés és hang megengedhetetlen egy olyan ember esetében, aki történetesen a főváros polgármestere, Tadić helyettese a Demokrata Pártban, a DS köztársasági listavezetője és a miniszterelnöki poszt egyik legkomolyabb várományosa. Értem én, hogy kampány van, de nem lehet vadnyugati serifként, igazságosztóként viselkedni. Ha ő feszült viszonyban van Vuk Jeremić párttársával, az nem a mi problémánk. És egyébként is, azon ország diplomatáival üvöltözni, akik alig fél órával korábban nyilvánosan arról beszéltek, hogy még sose volt a két ország kapcsolata annyira reménykeltő, mint most, minimum kontraproduktív. És akkor arról még nem is írtam, hogy a fórumot bejelentettük a rendőrségen és az oda kirendelt közeg engedélyével várakoztak az autók ott, ahol.

Egyetértek azzal, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, de ezek után elvárom a polgármestertől, hogy a jövőben minden szabálytalanul parkoló autót azonnali hatállyal személyesen ő vitessen el. Kampányidőszakon kívül is.

„Đido je malo nervozan“, írta az egyik kommentező az erről szóló, Đilast istenítő cikkhez. Erről lehet szó?

comments powered by Disqus

2022. február 17.

09,00 - Belgrád - a VMSZ parlamenti választási jelöltlistájának átadása

2022. február 18.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

 

2022. február 20.

17,00 - Zombor - a város napja alkalmából szervezett nyugat-bácskai ünnepség

2022. február 21.

18,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2022. február 23.

10,00 - Szabadka - Interjú az M1-nek

10,30 - Szabadka -  Találkozó Rákay Philippel, a nemzeti oldal legismertebb médiaszemélyiségével

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió (RTV1) Pravi ugao c. műsorában (élő)

2022. február 24.

19,00 - Pacsér - a VMSZ lakossági fóruma

2022. február 25.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

09,00 - Szabadka - a VMSZ Tömb Önkormányzati Fórumának ülése

11,00 - Újvidék - Az Újvidéki Egyetem Tanácsának ülése

16,00 - Szabadka - a közgazdász hallgatók részére kiosztásra kerülő ösztöndíjak átadó ünnepsége, a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság szervezésében

19,00 - Bácsföldvár - a VMSZ lakossági fóruma

2022. február 26.

09,00 - Ada - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának tagjaival

2022. február 28.

17,00 - Bácsfeketehegy - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2022. március 1.

10,05 - Belgrád - Vendégszereplés az RTS Reggeli Műsorában (élő)

 

2022. március 2.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

17,00 - Tiszakálmánfalva - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2022. március 3.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 20. ülése

18,30 - Muzslya - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2022. március 4.

10,00 - Szabadka - a CMH megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából megszervezésre kerülő ünnepi tanácskozás

14,00 - Szabadka - a VMSZ Elnökségének ülése

17,00 - Hajdújárás - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2022. március 5.

10,00 - Zenta - Előadás megtartása a Vajdasági Magyar Jogász Egylet Az igazságügy reformja elnevezésű konferenciáján

2022. március 6.

15,00 - Bajmoknál - 1848/49-es szabadságharc és forradalom alatt lezajlott kaponyai csata tiszteletére rendezett megemlékezés

2022. március 7.

13,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilap számára

17,00 - Magyarkanizsa - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2022. március 8.

17,00 - Nemesmilitics - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 9.

19,00 - Bácskossuthfalva - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 10.

19,00 - Kelebia - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 11.

14,00 - Horgos - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett koszorúzás

18,00 - Csóka - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2022. március 12.

11,00 - Magyarcsernye - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett koszorúzás

17,00 - Palics - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2022. március 13.

10,00 - Szenttamás - Petőfi Sándor mellszobrának leleplezése

2022. március 14.

12,00 - Szabadka - A Vermes Lajos-érem ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2022. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

19,00 - Szabadka - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

21,00 - Szabadka - Találkozó Varga Judittal, Magyarország igazságügyi miniszterével

2022. március 16.

18,00 - Csantavér - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 17.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

18,00 - Törökkanizsa - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 18.

18,00 - Magyarkanizsa - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 19.

19,00 - Temerin - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

 

2022. március 20.

16,00 - Nosza - Szentmise, valamint a Művelődési Ház kiépítése munkálatainak megtekintése

18,00 - Palics - Kerekasztal-beszélgetés a vasútépítés és a helyi fejlesztések kapcsán

2022. március 21.

18,00 - Szabadka (Makkhetes) - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 22.

10,00 - Szabadka -  Az épített örökség megóvásának perspektívái Szabadka belvárosában elnevezésű nemzetközi konferencia, a Bíró Károly Alapítvány szervezésében

17,00 - Óbecse - Találkozó a VMSZ aktivistáival

19,30 - Zenta - a VMSZ lakossági fóruma

 

2022. március 23.

07,35 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Belgrád - Vendégszereplés a Tanjug TV-ben (adásban ma 19 órakor; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 24.

11,00 - Szabadka - Fiatal szabadkai matematikusok diplomaosztó ünnepsége 

12,00 - Szabadka - A YU ECO TV In medias res plus c. műsorának felvétele (szerb nyelven; adásban pénteken 20 órakor)

19,00 - Bajmok - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 25.

19,00 - Ludas - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 26.

15,00 - Nagykikinda - Beszélgetés a polgárokkal és budapesti művészek előadása

19,00 - Hertelendyfalva - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 27.

19,00 - Újvidék - Beszélgetés a polgárokkal és a Sors-kanyar c. színházi előadás 

2022. március 28.

12,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilap számára

15,45 - Törökkanizsa, Rábé, Majdány - a fejlesztések, valamint a határátkelő megtekintése, a migrációs nyomás alatt lévő térség meglátogatása

18,00 - Királyhalom - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 29.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

11,00 - Zentaörs - A Budlinka pálinkalepárló és a Zsebi Kids gyermek játszóház kezdő vállalkozások megtekintése, Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

12,20 - Szabadka - a Micro-pak Kft. nagyléptékű gazdasági fejlesztés megtekintése, Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 Szabadka- a Digital Hive Kft. – közepes és nagyléptékű gazdasági fejlesztés megtekintése, Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

16,00 - Szabadka - az SNS és a VMSZ nagygyűlése

18,00 - Szabadka - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 30.

12,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

19,00 - Szentmihály - a VMSZ lakossági fóruma

2022. március 31.

07,35 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

13,15 - Szabadka - a VMSZ városi szervezete elnökségének ülése

19,00 - Óbecse - a VMSZ kampányrendezvénye

2022. április 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

11,00 - Hajdújárás - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2022. április 3.

09,15 - Szabadka - Szavazás

20,00 - Eredményvárás a VMSZ-ben

2022. április 4.

18,00 - Magyarkanizsa - a VMSZ Tanácsának ülése

2022. április 6.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

2022. április 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 21. ülése

2022. április 12.

11,00 - Újvidék - Az Újvidéki Egyetem Tanácsának ülése

14,00 - Szabadka - a Városi Könyvtár épületén végzett munkálatok befejezésének megtekintése

2022. április 20.

10,30 - Csantavér - a II. Szőlősor utca aszfaltozásán elvégzett munkálatok megtekintése

2022. április 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2022. április 29.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

11,00 - Királyhalom - Sajtótájékoztató az ivóvízkezelő létesítménynél

2022. május 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,15 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,00 - Szabadka - A Gyűlöletbeszéd c. konferencia megnyitása, amelynek szervezői a tartományi ombudsman és a belgrádi Kriminológiai és Szociológiai Kutatások Intézete 

18,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének ülése

2022. május 5.

08,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

08,40 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 22. ülése

2022. május 12.

12,00 - Szabadka - Találkozó prof. dr. Szórád Györggyel, Szabadka korábbi polgármesterével

2022. május 17.

11,00 - Újvidék - Az Újvidéki Egyetem Tanácsának ülése